10. fejezet

Mint ahogy tapasztaltátok, a 10. fejezet, amit Adri írt volna, nem került fel időben. Sajnos Adrinak vissza kellett utaznia Németországba. Azzal, hogy visszament több változás is történik az oldalon. Talán a legfontosabb, hogy Adri kénytelen volt kiválni a közös munkából, és ezzel a számunk 7-re csökkent. Viszont, hogy azért jó hírt is mondjak: Zazi volt olyan rendes, és megírta a folytatást, így ismét előrébb kerültünk a sztori alakulásával kapcsolatban.

A másik fontos dolog: május van. Ami csak annyit jelent, hogy szinte mind a hetünknek fontos vizsgái, kötelezettségei lesznek. A sorrendet és az időpontot nem mindig tudjuk majd tartani, ráadásul mindenkinek van saját blogja, ahol szintén frissíteni kell. Reméljük, az új infók tudatában nem lesznek felháborodások, és megértitek, hogy mi is csak emberek vagyunk, nem pedig robotok, akiknek nincs magánélete!

(Remélem, ezek után mindenki kedvét elvettem az olvasástól. De egy kis ösztönző kommentnek nagyon örülnénk! :))

Pár pillanatig egymás arcát fürkésztük, majd Rob egy bátortalan lépéssel közelebb jött és magához ölelt. Tömény dohányszag áradt a kabátjából és a pulcsijából, nyilván az átlagosnál is többet szívott.

- Mi történt? – kérdeztem elszakadva tőle.

- Ne itt. Felmehetnénk hozzád?

- Persze, gyere utánam.

Annyira más volt ez a Robert. Tudtam, hogy most tényleg csak barátként jött hozzám, de nem zavart. Bizonytalan voltam kettőnket illetően, lehet, hogy nem kéne erőltetni ezt a dolgot. Bízott bennem és akkor nekem ez elég volt. A lakásba érve kivette a cigijét a zsebéből, a kabátját pedig maga mellé dobta a kanapén.

- Kérsz egy sört?

- Igen, kösz.

Nem igazán volt beszédes kedvében, én meg nem akartam faggatni, úgyhogy csak odaadtam a sörét és leültem mellé. Hosszú percekig csak az üveg címkéjét piszkálgatta, de látszott rajta, hogy beszélni akar, csak még keresi a szavakat.

- Bocs, hogy így rád törtem – nézett fel rám végre.

- Semmi baj. Elmondod, hogy mi történt?

- Kristen. Kristen történt – ismételte keserű mosollyal, majd nagyot kortyolt a söréből.

- Megint beszéltetek?

- Nem sokkal az után, hogy elváltunk, sírva hívott fel, hogy találkozzunk. Amilyen hülye vagyok, belementem a dologba és kb. 2 órán keresztül azt hallgattam, hogy ő meg fog változni, csak most sok minden összejött, de ha segítek neki, akkor sikerülni fog meg ilyen szarságok. Hiába tudtam az eszemmel, hogy nemet kéne mondanom, túl erősen élt bennem a régi Kristen-kép, akiért odavoltam, úgyhogy… - itt elharapta a mondatot és szomorkás mosollyal rám nézett.

- Újra összejöttetek?

- Úgy valahogy...

- Akkor miért vagy így letörve?

- Még nincs vége. Amikor elköszöntünk egymástól és megcsókoltam, éreztem rajta a fű szagát és ízét, ami teljesen kiverte nálam a biztosítékot. Ellöktem magamtól és kiabálni kezdtem vele, hogy én nem fogok asszisztálni ahhoz, ahogy tönkreteszi magát és, hogy felejtsen el. Ezután kocsiba vágtam magam és itt kötöttem ki – fejezte be a sörét bámulva.

- Uhh… Kicsit kemény voltál vele… – jegyeztem meg halkan.

- Tudom, de nem lehetek mindig én az elnéző és megbocsájtó. Én nem az apja vagyok, hanem elvileg a pasija. Nem akarom ezt folytatni…

- Mondhatok valamit?

- Persze, hisz azért vagyok itt – tette a combomra a kezét.

- Szerintem sokkal tragikusabban fogod fel ezt a dolgot, mint kéne. Én megértem, hogy szeretted és talán még most is szereted őt, de felnőtt ember vagy, aki meghozott egy döntést. Ki kell tartanod emellett.

- Tudom, hogy igazad van, csak most én sem vagyok a legjobb passzban. Lehet, hogy ezért is nehezebb ez az egész. Kicsit összegabalyodtak a szálak.

- Ha egy kis nyugira vágysz, akkor maradj itt. Főzök vacsorát, aztán beszélgetünk vagy filmezünk – mondta ki a szavakat a szám, kicsit meglepve ezzel Robertet is és engem is.

- Nem zavarnék?

- Summer úgy alszik bent, mint egy mormota, úgyhogy nem.

- Hát… akkor itt maradnék. Köszi!

- Nagyszerű! – ugrottam fel kicsit vidámabban és a konyha felé vettem az irányt.

- Mit eszünk?

- Hmmm… mit szólnál egy kis popcornhoz? – kérdeztem becsukva az üresen tátongó hűtőt.

- Nagyszerű! – utánozott Rob mosolyogva.

Az egész estét végig beszélgettük, mint két barát. Egyszer sem tett kétértelmű megjegyzéseket vagy nyomult rám, csak Kristenről és magáról mesélt. Azt mondta, hogy ha nem dolgoztak volna együtt, akkor biztos, hogy nem jön össze vele. Gyakorlatilag egyszerre lettek híresek és 1-2 dologban hasonlítanak, szóval elég sok időt töltöttek együtt.

- Ez volt a kényelmes mindkettőnknek – vonta meg a vállát.

- Ne viccelj már, egy kapcsolatnak nem kényelmesnek vagy praktikusnak kell lennie – néztem rá megütközve.
- Tudom, de semmire nem volt időnk a filmeken kívül. Ha el is mentünk valahova, akkor a fél stáb ott volt. Utólag már valószínűleg nem mennék bele.

- Hát majd legközelebb okosabb leszel. Azt remélem, tudod, hogy Umának van férje –világosítottam fel nagy komolyan.

- Uhh, a francba! Akkor le kéne állnom?

- Okos dolog lenne!

- Kösz, hogy meghallgattál – váltott hirtelen témát.

- Bármikor, hisz ez a munkám.

Robnak hirtelen eltűnt a mosoly az arcáról és teljesen más hangon folytatta.

- Igaz is. Pszichológus vagy. Én most lelépek. Holnap forgatok és kéne aludnom egy kicsit.

- Hé, most meg mi van?

- Semmi, mennem kell. Mennyivel tartozom a „terápiáért”? – gúnyolódott a farzsebébe nyúlva.

- Húzz el innen! – csörtettem az ajtóhoz kinyitva előtte.

Nem szólt semmit, csak felkapta a kabátját és cigivel a szájában kisétált én pedig becsaptam mögötte az ajtót.

- Hogy lehet valaki ekkora barom?! – mérgelődtem a pultra dobva a popcornos tálat.

- Mi történt? – támolygott kis Summer az arcát masszírozva.

- Az ajtócsapódásra vagy a fejfájásra gondolsz?

- Mindkettőre.

- Tegnap nagyon eláztál. Dan hívott fel, hogy hozzalak haza. Aztán hívott Jensen, de rácsaptam a telefont. Az ajtós dolog meg a drágalátos Robertnek köszönhető – morogtam.

- Mit csinált már megint?

- Semmi különöset, csak hozta a formáját és megsértődött, mint valami ovis. De inkább te mond el, hogy mi volt tegnap.

Summer lerogyott a kanapéra és többé-kevésbé összefüggően elmondta a megcsalásos dolgot. Azért ment a Blush-ba, hogy velem beszéljen, de sokat kellett várnia…

Sajnáltam, ami vele történt, de Rob most jobban aggasztott. Annyira jó volt vele ilyen kötetlenül beszélgetni, érezni, hogy megbízik bennem. Nem igaz, hogy ezt az egészet egy kis mondattal el lehet szúrni. Kíváncsi vagyok milyen lesz másnap, melóban. Amint az órára pillantottam, láttam, hogy az a másnap konkrétan 2 óra múlva lesz, úgyhogy már nem volt értelme lefeküdnöm.

Summerrel megitattam egy liter vizet, aztán visszafektettem aludni, én pedig engedtem egy nagy kád forró vizet és nyakig elmerültem benne. A nagy elmélkedésem után arra jutottam, hogy mindkettőnknél elszakadt a cérna, úgyhogy nem kell ezt felfújni annyira.

Felvettem a farmerom és egy bővebb felsőt, majd annyira kifestettem magam, amennyire az erőmből tellett. Írtam Summernek egy kis levelet, majd mindent bedobáltam a táskámba és elindultam dolgozni.

A marcona biztonságival már ismerősként biccentettünk egymásnak, úgyhogy simán besétáltam a régi épületbe, egyenesen a szobámba. Babráltam egy kicsit a kulccsal, majd amikor kinyílt az ajtó, nem várt dolog fogadott. Egy hatalmas virágcsokor állt az asztalomon, mellette pedig egy zacskó, tele popcornnal. Átfutott rajtam egy izgatott bizsergés miközben a virágok között kutattam a kártya után.

„Bunkó voltam tegnap, ne haragudj. Amint lesz egy kis időm, beugrok hozzád! Rob”

-Hú, de tudtam – vigyorogtam magamban.

Jókedvűen rendezgettem az unalmas könyveimet, mivel természetesen ma se volt semmi dolgom. Azzal telt a napom, hogy Robertet vártam. Ebédszünetben a gyomrom kikényszerített a szobámból, úgyhogy átmentem a közeli pékségbe.

- Hello, mit adhatok? – kérdezte az eladólány.

- Szia, még nem tudom, pillanat… – mosolyogtam vissza és tovább néztem a péksütiket.

- Olyan sajtos… izét vegyél – hallottam egy kótyagos hangot mögülem.

- Kristen – nyögtem zavarodottan.

- Megkóstolod? – tolt a szám elég egy croissant szerűséget.

- Őőő… nem köszi, veszek én is. Egy ugyanilyet kérnék – mondtam a lánynak.

Tétován leültem Kristennel szembe, aki láthatóan nem volt teljesen tiszta, amire a nagy pupillái és bárgyú mosolya volt a bizonyíték.

- Jól vagy?

- Persze, csak kicsit nem – mondta az értelmesnek szánt mondatot.

- Nem akarok belefolyni a kettőtök dolgába, de tegnap beszéltem Robbal. Ő sincs jól!

- Fasza… Mondtam neki, hogy próbáljuk meg újra, de nem ment bele és nem hiszi el, hogy nélküle nem fog menni – kezdett el pityeregni.

- Hé-hé, nyugodj meg. Még szép, hogy menni fog. Nem miatta kell abba hagynod, hanem magad miatt!

Kicsit kezdtem unni, hogy mindig én vagyok a kedves, aranyos, mindenkit szerető Mila, de mi mást mondhattam volna neki… Néha komolyan úgy éreztem, hogy magam alatt vágom a fát.

- Ne haragudj Kristen, de nekem vissza kell mennem dolgozni, csak ebédelni ugrottam ki – álltam fel határozottan.

- Ohh, oké. Bocs, hogy feltartottalak – törölgette meg a szemét.

- Semmi gond. Szia!

- Hello!

Minek kellett nekem kimennem enni… Tuti, hogy Rob most keresett, ráadásul Kristennel is összefutok. Gratulálok magamnak!

- Azt hittem, te ebédre is popcornt eszel – vigyorgott Rob a kanapémról.

- Ohh, szia. Gondoltam rá, de nincs mikróm, hogy kipattogtassam.

- Tudod mi az a konyha, okoska? – kérdezte felvont szemöldökkel, majd egyik kezével a zacskót, másikkal az én kezemet fogva kivezetett a szobámból

Bármennyire is idétlenül hangzik, még nem voltam a konyhában, pedig a szünetekben mindenki ott lebzsel. Bár lehet, hogy pont ezért nem…

Most is elég sokan voltak, úgyhogy kicsit feszélyezve érzetem magam. Mintha mindenki engem nézett volna, de ez Robot nem zavarta. Miután kipattogtatott 2 zacskót, visszamentünk a szobába és nekiálltunk „ebédelni”.

- Tényleg bocs a tegnapi miatt. Csak kicsit felhúztam magam, mert olyan volt, mintha kötelességből hallgattál volna meg. Vagy szóval érted…

- Értem, de szó sem volt erről. Örültem, hogy elmondtad nekem. Apropó. Találkoztam Kristennel a pékségben – ahogy kimondtam meg is bántam a dolgot

- Ohh. Értem… Kérsz még kukoricát? – nyújtotta felém a zacskót, mit sem törődve az előbbi mondatommal.

- Nem érdekel, hogy mit beszéltünk?

- Nem akarok ezzel foglalkozni. Megpróbálom lezárni az egész Kristen-ügyet. Van jobb dolgom is ennél.

- Na mesélj. Új film?

- Igen, de ami ennél is jobb, hogy nem sokára megyünk tovább Magyarországra forgatni és még soha nem voltam ott. Jössz velünk oda is, nem?

- Huhh… Hát ez egy jó kérdés. Még 2 hétig itt vagytok, ugye?

- Igen – bólintott.

- Meg kell kérdeznem a professzort. De szeretnék menni, hidd el – simítottam meg a karját. Ránézett a kezemre és összekulcsolta az ujjainkat.

-Rob…

- Bocs, igazad van. Ne haragudj, csak annyira más vagy most. Megbízom benned és ez nagyon jó érzés. Ráadásul gyönyörű vagy – simogatta meg az arcom.

Nesze neked elhatározás és józanész. Oldalra fordítottam az arcom, hogy illeszkedjen a tenyerébe és lehunytam a szemem. Elképesztően jól esett a közelsége és hülyeségnek tűnt a „legyünk csak barátok” gondolata. Már szingli volt és tetszettem neki, úgyhogy kinyitottam a szemem és közelebb csúsztam hozzá a kanapén. Továbbra is tartotta a szemkontaktust, majd a tarkómra csúsztatta a kezét és magához húzott, hogy megcsókoljon. Olyan fura volt az egész, mert mindketten bátortalanok voltunk. Inkább sok apró puszi volt, nem is igazán csók, de nagyon jól esett. Olyanok voltunk, mint a tinik. Én fülig pirultam a nézésétől, ő pedig zavartan szorongatta a kezem.

-Nekem menni kéne… szóval tudod, forgatok – makogott össze-vissza.

- Igen, persze, menj csak!

- Felhívjalak, amikor végzek?

- Az jó lenne – mosolyodtam el a kisfiús zavarán.

- Oké, akkor én... megyek – lépett kicsit közelebb és adott egy puszit a számra

20 centivel a föld fölött lebegtem és csak mosolyogtam. Tudtam, hogy Robbal átléptünk egy határt és ezután már teljesen máshogy fogunk egymáshoz viszonyulni. 5 óra körül aztán pakolászni kezdtem és elhatároztam, hogy mielőtt elmegyek, benézek a forgatásra. Felvettem a kabátom és elindultam megkeresni Robékat. Christina valaki mással forgatott éppen egy könyvtárnak berendezett szobában, míg ő a sarokban várt. Látszott rajta, hogy nagyon koncentrál a szerepre, összevont szemöldökkel követte a többiek mozdulatait. Pár percig néztem őket, aztán hazaindultam. A tegnapiból tanulva útba ejtettem egy boltot is, úgyhogy szatyrokkal megpakolva értem haza. Summer reggel óta felszívódott, kicsit még ki is takarított.

- Hé csajszi, jobban vagy? – hívtam fel a barátnőm.

- Hát a gyomrom még nem okés és minden percben el tudnék aludni, de egyébként jól vagyok. Hívott Jensen… - tette hozzá halkabban.

- Remélem leráztad!

- Igen. Nem fogom hagyni, hogy még egyszer így megalázzanak- mondta erős hangon

- Örülök, hogy ilyen biztos vagy a dolgodban

- Sokat gondolkoztam tegnap. Kösz mindent egyébként.

- Igazán nincs mit. Nem akarsz átjönni dumálni?

- Most nem, köszi. Muszáj sokáig melóznom, aztán meg alszok. Majd hívlak. Puszi.

- Oké, puszi.

Hirtelen nem tudtam, hogy mit kezdjek a rám szakadt szabad estével, mivel dolgozni se kellett mennem. Számítottam ugyan Rob hívására, de nem hittem, hogy elmegyünk bárhová is, ezért átöltöztem egy kényelmesebb ruhába, felkötöttem a hajam és bekapcsoltam egy hifimet. Kipakoltam a bevásárlószatyrokat és nekiálltam, hogy főzzek valamit, miközben fél szemem a láboson a másik a telefonomon volt. Este 9 fele már a tv előtt feküdtem és unottan váltogattam a csatornákat. Épp kikapcsoltam, amikor megszólalt a telefonom, a kijelzőn Rob nevével.