Hosszabb kihagyás után újra itt vagyunk. Még az előző fejezetben jeleztük, hogy örülnénk a segítő „kezeknek”. Egy biztos, egy új írónk már biztos, van Kesha személyében. Rögtön a mélyvízbe dobtuk, ugyanis ez a fejezet tőle származik. Igazán nem fogunk megharagudni, ha ezúttal több biztató kritikát kapunk! :) Jó olvasást!
(ps.: Ne kérdezzétek, hogy mikor lesz új fejezet, megpróbáljuk a lehető leghamarabb megcsinálni!)
(ps.: Ne kérdezzétek, hogy mikor lesz új fejezet, megpróbáljuk a lehető leghamarabb megcsinálni!)
Nem igazán értettem Rob félelmét és még mindig azt gondoltam, hogy paranoiás. De per pillanat nem is igazán érdekeltek a félelmei, hisz az enyémek sokkal jobban lekötöttek. Beszélgetés helyett inkább azért imádkoztam magamban, hogy élve megússzam az utat mellette, ugyanis olyan eszméletlen tempóban vezetett, mintha autóversenyzőnek képzelné magát. A házak homályos folttá mosódtak össze, ahogy kinéztem a száguldó autó ablakán, mégse szóltam rá még egyszer, hogy lassítson. Gondoltam a sebesség lenyugtatja, ha már én nem vagyok olyan állapotban, hogy megtegyem. Iszonyatosan fáradtnak éreztem magam. Túl sok minden történt az elmúlt napokban, amit végig kellett volna gondoljak, de nem voltam képes rá. Egyszerűen csak aludni szerettem volna, de nem tehettem meg, hisz Summer volt per pillanat az első. Fogalmam sem volt róla kiheveri-e valaha, ami vele történt. Tehetetlennek, dühösnek és csalódottnak éreztem magam. Mintha minden összeesküdött volna ellenem és sehogy nem találtam a jó utat. Aztán itt volt Jake, Sebastian na, meg Rob. Ők csak még jobban összekuszálták a dolgokat. Jake és az a csók. Még most se igazán értettem mi történt ott a konyhában. Azt hittem már lezártuk azt, ami köztünk volt. Feltéve, ha egyáltalán volt köztünk több, mint egyetlen közös éjszaka, ami után elfelejtett keresni... Most viszont ez az elméletem is borulni látszott. Talán ha az után az éjszaka után nem tűnik el, akkor máshogy alakulnak a dolgok. De eltűnt. Rob mégis keményebb dió volt nála. Barátok vagyunk, elvileg. De tényleg csak barátkozni akarok vele? És ő is csak a barátom akar lenni? Egyáltalán képes vagyok benne megbízni újra annyira, hogy a barátomnak nevezhessem? És mi van, ha több ez, mint szimpla barátság? A pillantásom az arcára siklott. Még mindig feszültnek tűnt, de volt valami más is a vonásiban, amit nem tudtam megfejteni. Kész rejtély volt számomra ez a pasas, és képtelen voltam kiigazodni rajta. És én leszek pszichológus... Kész vicc az egész. Még a saját lelki világom se tudom kezelni, nemhogy másokét. Rob az utóbbi időben tény és való, hogy normálisan viselkedett velem. És amit ma tett, azért örök életemben hálás leszek neki. De még mindig nem tudtam elfelejteni neki a múltban történteket. Megbocsátottam ugyan, de elfelejteni nem voltam képes azt a megaláztatást, amit miatta szenvedtem el, többször is. Túl mély sebet okozott. Sokan mondják, hogy az idő begyógyít mindent. Csak remélni mertem, hogy tényleg így van. A három srác közül Sebastian okozta a legkevesebb fejfájást, bár még vele is lett volna miről beszélgetnem. Rajta gondolkodni már nem maradt időm, ugyanis Eric lakása elé értünk. Rob nem mozdult pár pillanatig csak bámult ki a szélvédőn. Itt volt az ideje elköszönni és minden nyomorom a kocsijában hagyni, hogy odafent Summerrel tudjak foglalkozni. A biztonsági övem kicsatoltam, majd Rob felé fordultam.
- Hát akkor szia - motyogtam, mire felém fordította a fejét és a tekintetét az enyémbe mélyesztette. Fogalmam sincs miért, de a hideg futkosott a hátamon a pillantásától. Mintha a vesémig látott volna. - Köszönök mindent - hadartam, majd kinyitottam a kocsi ajtaját. Készültem volna kiszállni, mikor megéreztem az ujjait a karom köré fonódni, ami megállásra késztetett. Kérdőn pislogtam rá a vállam felett.
- Találkozunk holnap? - Kérdezte félve.
- Még nem tudom. Summernek szüksége van rám. Meglátjuk - feleltem, mire csalódottan felsóhajtott.
- Rendben. Megértem. De nekem is szükségem van rád - suttogta. Ezzel pedig újabb kérdőjelek keletkeztek a fejemben. Mi az, hogy szüksége van rám? Miért pont rám? És miben tudnék én segíteni, neki? Nem értem. De most nem akartam rákérdezni. Volt egy olyan érzésem, hogy ha ebbe belemennénk még nagyobb katyvasz keletkezne az amúgy sem rendezett gondolataim között. Azt hiszem ez tipikus esete volt annak, hogy jobb a tudatlanság jótékony ködébe burkolózni.
- Szia - köszöntem el még egyszer. Rob vette szerencsére a lapot és elengedett, így ki tudtam szállni. Az ajtó felé tartva meghallottam a hangját ismét.
- Mila - kiáltott utánam.
- Igen? - Sóhajtottam fel, miközben megtorpantam és szembe fordultam vele.
- Holnap hívlak! Jó éjt - mondta mosolyogva, majd beindította a motort és padlógázzal elindult.
Fáradtan lépkedtem fel Eric lakásáig. Próbáltam kiüríteni az agyam. Summer az első, nem én. Vele kell törődnöm, hisz nagyobb szüksége van rám, mint valaha. A csengő helyett inkább kopogtam, mikor felértem. Fél percbe se telt és már ki is nyílt az ajtó előttem.
- Elintéztétek? - Kérdezte Eric türelmetlenül.
- Igen. Remélhetőleg már a fogdában van és ott is fog megrohadni - bólintottam, miközben lehámoztam magamról a kabátom. - Summer?- Kérdeztem.
- Alszik. Jensen vele van. De ahogy látom neked se ártana egy kiadós alvás. Gyere - fogta meg a kezem és a nappali felé kezdett húzni. Amint a fejem a párnára került el is nyomott az álom. Még éreztem, hogy Eric betakar, aztán viszont se kép, se hang.
Reggel halk susogásra keltem. Lassan nyitogattam a szemeim és néztem körbe a lakásban. Először fel se fogtam hol vagyok, de aztán lassan minden a helyére került. Úgy éreztem magam, mint a mosott rongy. Teljes kiütéssel győztek felettem az elmúlt napok. Ahogy ülő helyzetbe tornáztam magam nem várt látvány fogadott. Summer kacsázott felém egy bögre kávéval.
- Szia - köszönt egy halvány mosollyal az arcán.
- Szia, szívem - köszöntem vissza.
- Tessék - nyomta a kezembe a bögrét, amit hálás mosollyal vettem el tőle. - Pocsékul nézel ki - közölte a tényeket, mégis elnevettem magam a bók hallatán.
- Köszönöm ez igazán kedves volt - mosolyogtam rá, miközben mellém huppant és a fejét a vállamra hajtotta. Fogalmam sincs mennyi ideig ültünk ott csendben a gondolatainkba mélyedve.
- Nem nézünk meg valami filmet? - Kérdezte hirtelen.
- De - vágtam rá, mire felállt és a polchoz lépve válogatni kezdett a filmek közt. Mikor sikerült választania betette a lejátszóba és visszaült mellém. A feje ismét a vállamon landolt. A vállát átölelve bámultam a képernyőt. Meg nem tudtam volna mondani mit is nézünk. A gondolataim ide-oda cikáztak. Csodáltam Summert. Ha velem történt volna az, ami vele, már rég megbolondultam volna. Tudtam, hogy nincs jól, de legalább próbálkozott visszatérni a rendes kerékvágásba. Nekem nem lett volna hozzá erőm. Az egész napom vele töltöttem. Nem beszélgettünk, de tudtam, hogy tudja, mellette állok, és rám számíthat bármiben. Egy idő után Eric és Jensen is csatlakozott hozzánk és együtt Dvd-ztünk, majd nekiálltunk vacsorát főzni. Summer is képes volt mosolyogni egy-egy hülye poénon, amit többnyire a srácok sütöttek el, de azt még mindig nem viselte el, ha hozzá is értek. Rob is hívott délután. Vagy fél órán keresztül beszélgettünk, míg meg nem ígértem neki, hogy egyik nap összefutunk egy vacsora elejéig.
A napok teltek-múltak, Summer kezdett jobban lenni, de még mindig nem volt az igazi. Eric lakásából nem volt hajlandó kitenni a lábát, de legalább már nem gyötörték rémálmok, és nem rezzent össze, ha a bátyja vagy Jenesen véletlenül hozzáért. Nem erőltettünk semmit rá, hagytuk, hogy a maga tempójában haladjon. Velem már képes volt beszélni a történtekről is. Persze mindig elsírta magát, de sikerült megnyugtatnom többnyire. Szörnyű volt ugyan hallgatni, hogy mit is művelt vele az az állat és utána a szívszaggató zokogását, de reméltem, hogy segít neki, ha kibeszélheti magából a történteket. Próbáltam állandóan mellette lenni így mondhatjuk, hogy beköltöztem Erichez. Gerardot szerencsére lecsukták, de még hátra volt a tárgyalása, amire engem is beidéztek. Reméltem, hogy életfogytig tartó börtönbüntetést kap majd, ha már a halálbüntetést eltörölték Európában. Sose voltam igazán az erőszak híve, de most még a villamosszék is enyhe szankciónak tűnt, azért amit Summerrel és a többi szerencsétlenül járt lánnyal tett. Rob viszont nem jelentkezett napok óta. Nem értettem mi történt, de nem sokáig kellett várnom arra, hogy kiderüljön, miért is tűnt el. Jake hozta a megoldást a rejtélyre. Csak én és Summer voltunk a lakásban, mikor megjelent egy rakás magazinnal a kezében. Köszönés nélkül rontott be, mikor ajtót nyitottam. El nem bírtam képzelni min húzta fel magát ennyire.
- Te komolyan együtt vagy ezzel a pojácával? - Sziszegte. Teljesen összezavarodtam.
- Mi van? - Kérdeztem kissé ingerülten. Nem túlzottan értékeltem, hogy ha valaki rámtörte az ajtót, köszönés nélkül beviharzott egy olyan lakásba, amihez semmi köze és még nekem is támadt. Főleg úgy, hogy azt se tudtam miről beszél.
- Rob és te - mutogatott bőszen az egyik újság címlapjára. Azonnal kikaptam a kezéből a lapot, és olvasni kezdtem a főcímet. Bár ne tettem volna.
"Robert Pattinson új barátnője zűrös életet él"
Ez volt a szalagcím, alatta pedig egy kép, amit Rob rajongói a rendőrség előtt készítettek. Az arcom nem igazán látszott, de akkor is felhúztam magam. Azonnal a cikkhez lapoztam és olvasni kezdtem:
" Robert Pattinson újdonsült barátnőjét, az ifjú színésznek kellett kihoznia a fogdából! Sajnos lapzártáig nem sikerült kiderítenünk ki is a titokzatos hölgy, aki meghódította Rpattz szívét, illetve mit követetett el, amiért meggyűlt a baja a törvénnyel, de az tény, hogy a helyi örsre a párja ment érte. Rob barátai nem igazán értik, mit is keres a híres színész egy olyan lány mellett, aki állítólag nem először került fogdába, kisebb-nagyobb vétségek miatt. Mindenesetre a lány megfogta az Isten lábát a sztárral, hisz nem kell attól tartania, hogy nem tudják majd érte kifizetni az óvadékot. Robert bankszámláján van elég pénz ahhoz, hogy ne kelljen sokáig a rácsokat nézegetnie a vétségei után, és mivel a sztár fülig szerelmes, a hírnevének és a pénzének köszönhetően a hölgy minden ügyét el fogja tudni tusolni, nyomtalanul. Reméljük Rpattz azért időben észhez tér és a titokzatos hölgy nem rángatja bele a zűrös ügyeibe."
Azt hittem felrobbanok. Hihetetlen, hogy mit ki nem találnak ezek az átkozott firkászok. Tehát Robnak mégis igaza volt, hogy a címlapon fog szerepelni. Én meg még azt hittem, hogy paranoiás. Csak arra nem számítottunk, hogy azt hiszik majd ezek az idióták, hogy én keverem bajba. Törni-zúzni akartam dühömben, de nem tehettem. Helyette a szennylapot cincáltam apró cafatokra. Jake döbbenten pislogott rám, de nem mert hozzámszólni. Jobban is tette, hisz a robbanás szélén álltam. A táskámhoz trappoltam, majd a tartalmát az egyik székre borítottam. A szerte szét szóródott dolgokkal nem törődve kaptam ki a kupacból a mobilom és azonnal Robot tárcsáztam. Persze nem vette fel. Ha kiderítik ezek az idióták, hogy ki is a "titokzatos hölgy" és leközlik fuccs a karrieremnek, még akkor is, ha semmit se követtem el, csak lecsukattam egy vadállatot, aki a barátnőm mellett több lányt is megerőszakolt. De most már legalább értettem, miért is nem keres Rob. Biztos félti a karrierjét. Hát ennyit a nagy barátságunkról. Még a telefonját se képes felvenni, azért, hogy közölje velem a tényt, miszerint felejtsem el, mert a karriere fontosabb és nem akarja, hogy azt higgyék, hogy köze van egy "zűrös" nőhöz. Legszívesebben egy kanál vízbe fojtottam volna bele, amiért ezt teszi velem. Önző barom. Fogalmam sem volt mit kéne tennem. Ha ez kiderül, lehet, hogy még az egyetemről is kirúgnak, de hogy állást soha nem fogok kapni az tuti. Pereljem be a lapot, aki leközölte ezt a szemetet? Semmi értelme. Rob nem veszi fel, rá nem számíthatok, pedig ő jobban ért ahhoz, hogy mit kell tenni ilyen esetben. De gyáva féreg és egyedül hagyott a pácban. Ő könnyen kimosakszik ebből, hisz ha nem kapják többet le velem a paparazzik, akkor arra fognak következtetni, hogy szakítottunk. Pedig soha nem is jártunk, szerencsére... Vagy csak kiad a sajtósával egy hivatalos közleményt, miszerint semmi köze hozzám és ennyi. De én mi a fenét csináljak? Imádkoznom kell! Azt hiszem, vasárnap beköltözök egy templomba és imádkozni fogok egész nap. Meg gyónni. Igen, rajtam már csak a csoda segíthet. Ha van Isten muszáj kihúznia a csávából. Hisz nem vagyok én olyan rossz lány. Oké már nem megyek szűzen férjhez, meg párszor nem tartottam be a tíz parancsolat szabályait, na de azért mégse kéne a pokol legmélyebb bugyrába taszítani, míg élek. Nem öltem meg senkit. Bár ha jobban belegondolok Robot meg kellett volna ölnöm, amíg megtehettem. Késő bánat. Azt hiszem, kezdek megőrülni.
- Mila, mi történt? - Kérdezte Summer rémülten.
- Rob és a firkászok. Az történt - fújtattam dühösen.
- Na, jó elmagyaráznád, hogy mi ez az egész? - Csattant fel Jake. - Most együtt vagy Robbal vagy sem?
- Nem - vágtam rá. - Csak barátok vagyunk. Azaz voltunk - helyesbítettem.
- Én most semmit nem értek - rázta meg Summer a fejét. Mély levegőt véve beavattam, hogy mi is történt.
- Szóval nem jártok - fújta ki Jake megkönnyebbülten a levegőt miközben leült. Most komolyan csak ennyi ragadt meg a fejében, hogy nem vagyok együtt Robbal? Mi van ezzel? Hitetlenkedve pislogtam rá. Tuti, hogy ő se normális. A gondolataimból Summer rángatott vissza, aki két szóval tökéletesen jellemezte a helyzetem.
- Szar ügy - bökte ki. Ennél tömörebben, mégis kifejezőbben én se összegezhettem volna a dolgok jelenlegi állását.
- Nekem mondod? - Temettem az arcom a kezeim közé. - Most mi a frászkarikát csináljak?
- Menjünk el sütizni meg vásárolni - dobta fel Summer az ötletet.
- Te-tessék? - Hebegtem. Már lassan másfél hete nem tette ki a lábát az utcára. Azt hittem rosszul hallok. Summer mosolyogva nézett rám.
- Jól hallottad. A süti és a vásárlás mindig segít - közölte, majd felpattant és berohant a szobájába. Jakkel összenéztünk egy fél pillanatra, majd ismét Summer szobája felé fordultam. Csodálkozva bámultam az ajtót, ami mögött minden bizonnyal a barátnőm készülődött. El se akartam hinni, hogy ez történik. Nevethetnékem támadt. Azt hiszem ezt nevezik a sors iróniájának. Az én életem romokban, de legalább Summer jobban van. Csak az számított ebben a pillanatban, hogy visszakapjam az én drága mindig csacsogó, kissé bolond barátnőm. Kit érdekel az egyetem és a jövőm, ha Summer végre helyre jön? Hirtelen minden bajom eltörpült a boldogság mellett, amit azzal okozott számomra, hogy sütizni és vásárolni akar menni velem, önszántából. Körülbelül fél óra múlva elő is került. Az arca őszinte vidámságot tükrözött. Nem igazán értettem mi történt vele, de nem is érdekelt. A lényeg, hogy pont olyan volt ebben a pillanatban, mint amilyen a Gerardoval való találkozása előtt. Persze látszott rajta, hogy kicsit fél még, de mégis erőt vett magán és karöltve indultunk le a lépcsőn. Jake is jött velünk egy darabig. Már csak egy lépés választott el minket az utcától, mikor Summer megtorpant egy pillanatra. Vettem a lapot.
- Nem kell megtenned. Visszamehetünk - mosolyogtam rá bíztatóan.
- Mila, inkább azt mondd, hogy nem lesz semmi baj, ha kilépek innen, és nem fogok abnormális módon viselkedni senkivel vagy sikítozni, ha valaki a közelembe jön, ezáltal pedig nem csinálok magamból tiszta hülyét az egész város előtt - hurrogott le. - Amúgy is vásárolnom kell! Érted te ezt? Valami azt súgja, hogy muszáj vennem valamit. Még nem tudom mit, de muszáj az biztos - magyarázta vigyorogva. Elnevettem magam a lelkesedését látva.
- Oké Summer, nem lesz semmi baj - mondtam teljes meggyőződéssel.
- De ha mégis baj lesz, azt leverem rajtad Mila Denings!
- Hazudtam én neked valaha? - Kérdeztem rosszallóan, miközben összeráncoltam a homlokom.
- Nem. Azaz nem tudok róla. Szóval, ha lehet ne most kezdd el - kérte vigyorogva mire felnevettem.
- Megyünk? - Kotyogta közbe Jake a hátunk mögött, mire mindketten csúnyán néztünk rá. - Jól van, jól van nem szóltam egy szót sem - emelte fel a kezeit védekezően.
- Helyes! Induljunk - mosolygott Summer, majd lenyomta a kilincset és kilépett az utcára.
Egész nap bolondoztunk, felvásároltuk az összes boltot és annyi sütit tömtünk magunkba, amennyit csak tudtunk. Minden gondomról sikerült tökéletesen megfeledkezni és úgy tűnt Summert sem kísértik a történtek. Jake is velünk volt egy darabig, de miután a huszadik boltba is felpróbáltuk az összes ruhát inkább úgy döntött, hogy a közeli parkban megvár minket, amit egy cseppet sem bántunk. Késő délután volt, mikor úgy döntöttünk ideje hazamenni. A jó időre való tekintettel gyalog szándékoztunk megtenni az utat. Egy valamivel viszont nem számoltam. Méghozzá azzal, hogy összefutunk Robbal. Már messziről kiszúrtam, hogy ő halad egyenesen felénk. Pechemre ő is meglátott minket, mikor felnézett. Azonnal sarkonfordult és megpróbált eliszkolni, de nem volt mákja.
- Hé te - kiáltott utána Summer dühösen. - Megállj!
Rob azzonnal megtorpant. Tudta, hogy lebukott. Summer karonragadva kezdett rángatni egyenesen felé. Mire odaértünk ismét szemtől szembe állhattam vele. Iszonyatosan dühös voltam ismét, de a barátnőm úgy tűnt még dühösebb rá.
- Meg tudom magyarázni - kezdett Rob mentegetőzni feltett kezekkel, amint elé értünk.
- Na idefigyelj! Marhára nem érdekel a magyarázatod. Egy görény vagy - sziszegte a barátnőm, majd egy hatalmas pofont kevert le neki. Teljesen ledöbbentem. Persze nem voltam ezzel egyedül. Rob is értetlenül pislogott ránk, azaz inkább Summerre, miközben a kezét az arcára szorította.
- Mila én... - kezdett volna bele ismét, de most engem öntött el a méreg olyan szinten, hogy nem bírtam kontrolálni magam és én is megütöttem. Egy lenéző pillantásra méltattam még, majd Summert karon ragadva elindultam. Persze most se volt szerencsém. Kellett nekem felkelni ma. Rob a derekam után nyúlva visszarántott magához. A hátam egyenesen a mellkasának csapódott, és ha nem tart szorosan, akkor el is estem volna. Azt hittem, hogy amint megbizonyosodik arról, hogy stabilan állok elenged, de nem így történt.
- Vedd le rólam a mocskos kezed - fújtattam dühösen.
- Mila beszélnünk kell! Muszáj meghallgatnod! Kérlek - súgta a fülembe, amitől az egész testem libabőrös lett.
- Hagyd már békén - kiáltott rá Summer. - Nem kíváncsi rád érted? Egy utolsó aljas gazember vagy.
- Fogd be - dörrent rá Rob. Summer szóhoz sem jutott hirtelen csak tátogott, mint egy partra vetett hal.
- Mit akarsz még tőlem Rob? Nem volt elég? - Fordultam vele szembe, ami kissé nehézkesen ment, hisz a karjai még mindig szorosan ölelték körbe a derekam.
- El kell mondanom mi történt. Kérlek, halgass meg - nézett rám könyörgően.
- Nem akarlak meghallgatni. Engedj el és itt se vagyok. Még a végén valami zűrbe keveredsz miattam - vágtam hozzá.
- Nem engedlek el, míg nem adsz egy esélyt, hogy megmagyarázzam -közölte halálosan komolyan.
- Summer menj haza Jakel - szóltam rá a barátnőmre.
- De hát... - kezdett volna akadékoskodni, de most nem voltam olyan kedvembe, hogy leálljak vele vitázni.
- Most! - Parancsoltam rá. Vette a lapot sarkonfordult és elment arra, amerre Jake várt minket. Egyedül maradtam Robbal. Egymás szemébe nézve álltunk ott a nyílt utcán, miközben még minden szorosan ölelt magához. Három lehetőségem volt. Először is: egy apró mozdulattal a lábai közé csúsztatom a térdem és egyetlen rúgással illetem a legnemesebb testrészét, majd miután remélhetőleg összecsuklik a fájdalomtól, kitépem magam a markaiból és olyan gyorsan futok amennyire csak tudok. Kettő: meghallgatom a hazugságait. Három: nekiállok segítségért visítani és reménykedem a jó szerencsében, ami ma még nem igazán állt mellettem. Komoly dilemma volt.
- Mila, kérlek beszéljük meg - nézett rám könyörgően. Én pedig elgyengültem és a második számú opció mellett döntöttem.
- Rendben. Kapsz két percet. Egy másodperccel se többet! De előbb engedj el - követeltem. Rob kezei lehullottak a derekamról, majd a szemét lesütve a cipőjét kezdte tanulmányozni. Nem szólalt meg. Én meg elvesztettem a türelmem.
- Telik az időd - szóltam rá kimérten, mire kézen fogva az egyik közeli padhoz húzott.
- Miattad tűntem el, nem magam miatt. Én nem akarlak bajba sodorni. Megpróbáltam eltusolni az ügyet, de nem ment elsőre, pedig esküszöm, minden követ megmozgattam Stepahnie-val, hogy ne derüljön ki, hogy a rendőrségen voltunk. De nem tudtunk semmit tenni azért, hogy ne közöljék le azt a szemetet, a szenzációhajhász idióták. Viszont tegnap adtam egy interjút, ami jövő héten megjelenik, és az majd remélhetőleg tisztáz mindent. Sajnálom Mila, hogy bajba kevertelek és belerángattalak ebbe a cirkuszba, ami körülöttem zajlik. Esküszöm nem akartam. Meg akartalak kímélni a sajtótól. Istenem, mit is hittem? Hisz ha valaki velem mutatkozik, előbb utóbb a címlapokra kerül. Miért hittem, hogy meg tudlak védeni ettől? Bocsáss meg nekem, kérlek - nézett rám könyörgően, miután elhadarta a mondandóját. Be kell valljam meglepődtem. Nem erre számítottam. Így már minden egész más megvilágításba került. De voltak még tisztázásra váró kérdéseim.
- Miért nem vetted fel a telefont? - Kérdeztem.
- Azt hittem, hogy elküldesz a francba - hajtotta le a fejét szégyenkezve. - Nem akartam hallani, hogy soha többé nem akarsz látni.
A vallomásától nevetésben törtem ki. Még soha nem hallottam azt hiszem ennyit beszélni. Ráadásul mindent egy szuszra mondott el. Percekig csak kacagtam, míg már levegőt is alig kaptam és a könnyeim is csorogni kezdtek az arcomon. Rob úgy nézett rám, mintha teljesen megőrültem volna. Volt benne valami. Túl sok volt ez nekem.
- Mila jól vagy? - Kérdezte, mikor már csak kapkodtam a levegő után.
- Azt hiszem igen - bólogattam. - De ha lehet, máskor engedd át nekem a döntést, hogy mit is akarok. Elég nagy kislány vagyok ahhoz, hogy el tudjam dönteni kivel akarok barátkozni és kivel nem - mondtam a szemébe nézve. A barátkozás szónál viszont fura grimaszba torzult Rob arca, amit nem tudtam mire vélni.
- Akkor nem haragszol? - Kérdezte félénken.
- Nem. Azaz de, csak nem rád - helyesbítettem.
- Én tényleg sajnálom. Nem így akartam. Nem hittem volna, hogy téged kevernek bele a dologba. Azt hittem azt hiszik majd, hogy én csináltam valamit.
- Most már mindegy. Szerencsére nem látszódott az arcom a képeken. Ha minden jól megy soha nem derül ki, hogy én voltam a titokzatos hölgy, aki bajba keverte a híres sztárt. Ha meg mégsem úszom meg a dolgot, akkor életem végéig munkanélküli leszek, szóval fognom kell egy gazdag pasit aki eltart - mondtam ironikusan.
- Ha akarod elveszlek - villantott felém egy féloldalas mosolyt. - Van elég pénzem, hogy eltartsalak életed végéig és a kis stiklijeid eltusoljam. Ígérem, hogy mindig le fogom tenni érted az óvadékot, hogy ne kelljen sokáig a rácsokat nézegetned és azt is megígérem, hogy jó férjed leszek - mondta vigyorogva. A levegő a tüdőmben rekedt. Tudtam, hogy nem gondolja komolyan, na de azért mégis. A fejembe bevillant egy kép, amint Rob az oltár előtt vár. Azonnal el is hessegettem.
- Inkább kihagyom, köszi. Nem hiszem, hogy jó férj alapanyag lennél - böktem ki.
- Igenis jó férj leszek - húzta fel duzzogva az orrát.
- Hát persze - nevettem fel.
- Nem hiszed el? - Kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Már meg ne haragudj Rob, de szerintem pocsék családfő lennél. Nem vagy az a típus. Persze majd biztos lesz olyan hülye valaki, hogy hozzád menjen és a kölkeid nevelje. De az a nő nem én leszek - feleltem kacagva.
- Szerinted nem lennék jó apa? - Kérdezte kissé sértődötten.
- Nem tudom. Nem bírlak elképzelni egy gyerekkel - mosolyogtam rá, miközben megvontam a vállam.
- Ez fájt - kapott a szívéhez színpadiasan.
- Sajnálom, de a véleményem kérdezted, én meg elmondtam. De ha azt szeretnéd, hogy hazudjak, akkor csak szólj - vigyorogtam rá.
- Tudod Mila, szerintem igenis jó apa leszek, majd ha eljön az ideje. És jó férj, ha megtalálom azt a nőt, aki elviseli az összes hülyeségem és elfogad olyannak amilyen vagyok. Akivel együtt nevelhetem a kölkeim, ahogy te nevezted az utódaim. Majd állatkertbe fogunk járni, megtanítom a srácaim gitározni, zongorázni, biciklizni meg ilyesmi és boldoggá fogom tenni a családom. Én leszek a legjobb apa a világon és a feleségem pedig a legboldogabb nő mellettem - mondta elgondolkodva.
- És hol találsz olyan nőt, aki elviseli az összes hülyeséged? - Kérdeztem kacagva.
- Ha azt vesszük te is elviseled a baromságaim - nézett rám mosolyogva. Aztán olyat tett, amire nem számítottam. Térdre vetődött előttem és megköszörülte a torkát.
- Rob mit csinálsz? - Kérdeztem kissé hisztérikusan, miközben a karjánál fogva megpróbáltam felrángatni a földről. Kétségbeesetten pislogtam körbe és azért imádkoztam, hogy nehogy lekapja ezt a jelenetet egy fotós vagy egy rajongó, mert akkor tuti, hogy ismét a címlapokon kötünk ki. Rob viszont nem foglalkozott ilyen "apróságokkal".
- Mila Denings leszel a feleségem? - Kérdezte vigyorogva.
- Te megőrültél - nevettem el magam.
- Nem veszel komolyan látod - hajtotta le a fejét csalódottan, de a szája sarkában ott bújkált egy apró mosoly, amivel elárulta magát. Mégse olyan jó színész, mint hittem.
- Rob, pocsék színész vagy - közöltem vele is a megállításom. Rob elnevette magát ezen a kijelentésemen.
- Köszi. Ez most tényleg nagyon jól esett. Mondtam már, hogy mennyire jót teszel az egómnak? - Vigyorgott, mint a tejbetök.
- Az egód így is az eget veri. Inkább köszönd meg, hogy kicsit lejebb veszek belőle - mosolyogtam. - Amúgy, ha nem akarsz ismét a címlapokon kikötni jobb lenne, ha felállnál, mert elég félreérthető, hogy itt térdelsz a lábaim előtt.
- Félreérthetőbb lenne, ha a lábaid között térdelnék - húzta csibészes mosolyra az ajkait, miközben kacsintott egyet, majd elkomorult. Nem tudtam, mi történt, ami a kedvét vette a bolondozástól. De fél percbe se telt, hogy megkapjam a választ.
- Mi a francot csinálsz te ott? - Hallottam meg Jake dühös hangját a hátam mögött. Hátrafordulva láttam, hogy dühtől vörös arccal közeledik felénk Summerrel a sarkában.
- Ajaj - nyögtem fel. Rob felállt pont abban a pillanatban, mikor Jake elé ért.
- Közöd? - Kérdezte Jake-től hanyagul, miközben elé állt. A mellkasuk csak fél centi választotta el. Úgy álltak ott, mint két harcias kiskakas. A testtartásuk feszült és fenyegető volt, amiből leszűrtem a következtetést, miszerint ebből tutira balhé lesz. Azt viszont még nem igazán tudtam, hogy akadályozzam meg, hogy egymásnak essenek itt a nyílt utcán, ami valljuk be, nem lett volna túl szerencsés. Főleg, hogy Robot bármelyik percben kiszúrhatják és akkor káosz lesz.
- Summer nem megmondtam, hogy menjetek haza? - Kérdeztem rosszalló pillantást vetve rá.
- Hogy hihetted azt, hogy ezzel a szemétládával hagylak egyedül? - Kérdezte halálosan nyugodtan.
- Summer... - kezdtem volna bele Rob védőbeszédébe, de Jake félbeszakított.
- Mi a fenét csinált veled? - Kérdezte szikrákat szóró szemekkel.
- Öhmmm... Az igazat akarod hallani? - Tettem fel a kérdést félve.
- Szerinted Mila? - Kiabált Jake türelmetlenül.
- Ne üvölts vele - szólt rá Rob, mire azt hittem Jake behúz neki egyet. Helyette csak ökölbe szorította a kezeit és mély levegőt vett.
- Nem hozzád szóltam - sziszegte Rob felé.
- Srácok nyugi. Ha tudni akarod Jake, akkor Rob megkérte a kezem.
- Hogy micsoda?- Kerekedtek ki Summer szemei, miközben a kezében tartott szatyrok kiestek a kezéből. Na, jó igen, ez elég félreérthető kijelentés volt. Épp helyesbíteni készültem, és elmagyarázni, hogy Rob csak viccelt, mikor Jake szorosan lehunyta a szemeit, majd egy fél perc múlva kinyitotta és dühtől izzó pillantással nézett végig rajtam. Be kell valljam, kicsit megijedtem tőle, bár nem nekem volt félnivalóm.
- Hát akkor szia - motyogtam, mire felém fordította a fejét és a tekintetét az enyémbe mélyesztette. Fogalmam sincs miért, de a hideg futkosott a hátamon a pillantásától. Mintha a vesémig látott volna. - Köszönök mindent - hadartam, majd kinyitottam a kocsi ajtaját. Készültem volna kiszállni, mikor megéreztem az ujjait a karom köré fonódni, ami megállásra késztetett. Kérdőn pislogtam rá a vállam felett.
- Találkozunk holnap? - Kérdezte félve.
- Még nem tudom. Summernek szüksége van rám. Meglátjuk - feleltem, mire csalódottan felsóhajtott.
- Rendben. Megértem. De nekem is szükségem van rád - suttogta. Ezzel pedig újabb kérdőjelek keletkeztek a fejemben. Mi az, hogy szüksége van rám? Miért pont rám? És miben tudnék én segíteni, neki? Nem értem. De most nem akartam rákérdezni. Volt egy olyan érzésem, hogy ha ebbe belemennénk még nagyobb katyvasz keletkezne az amúgy sem rendezett gondolataim között. Azt hiszem ez tipikus esete volt annak, hogy jobb a tudatlanság jótékony ködébe burkolózni.
- Szia - köszöntem el még egyszer. Rob vette szerencsére a lapot és elengedett, így ki tudtam szállni. Az ajtó felé tartva meghallottam a hangját ismét.
- Mila - kiáltott utánam.
- Igen? - Sóhajtottam fel, miközben megtorpantam és szembe fordultam vele.
- Holnap hívlak! Jó éjt - mondta mosolyogva, majd beindította a motort és padlógázzal elindult.
Fáradtan lépkedtem fel Eric lakásáig. Próbáltam kiüríteni az agyam. Summer az első, nem én. Vele kell törődnöm, hisz nagyobb szüksége van rám, mint valaha. A csengő helyett inkább kopogtam, mikor felértem. Fél percbe se telt és már ki is nyílt az ajtó előttem.
- Elintéztétek? - Kérdezte Eric türelmetlenül.
- Igen. Remélhetőleg már a fogdában van és ott is fog megrohadni - bólintottam, miközben lehámoztam magamról a kabátom. - Summer?- Kérdeztem.
- Alszik. Jensen vele van. De ahogy látom neked se ártana egy kiadós alvás. Gyere - fogta meg a kezem és a nappali felé kezdett húzni. Amint a fejem a párnára került el is nyomott az álom. Még éreztem, hogy Eric betakar, aztán viszont se kép, se hang.
Reggel halk susogásra keltem. Lassan nyitogattam a szemeim és néztem körbe a lakásban. Először fel se fogtam hol vagyok, de aztán lassan minden a helyére került. Úgy éreztem magam, mint a mosott rongy. Teljes kiütéssel győztek felettem az elmúlt napok. Ahogy ülő helyzetbe tornáztam magam nem várt látvány fogadott. Summer kacsázott felém egy bögre kávéval.
- Szia - köszönt egy halvány mosollyal az arcán.
- Szia, szívem - köszöntem vissza.
- Tessék - nyomta a kezembe a bögrét, amit hálás mosollyal vettem el tőle. - Pocsékul nézel ki - közölte a tényeket, mégis elnevettem magam a bók hallatán.
- Köszönöm ez igazán kedves volt - mosolyogtam rá, miközben mellém huppant és a fejét a vállamra hajtotta. Fogalmam sincs mennyi ideig ültünk ott csendben a gondolatainkba mélyedve.
- Nem nézünk meg valami filmet? - Kérdezte hirtelen.
- De - vágtam rá, mire felállt és a polchoz lépve válogatni kezdett a filmek közt. Mikor sikerült választania betette a lejátszóba és visszaült mellém. A feje ismét a vállamon landolt. A vállát átölelve bámultam a képernyőt. Meg nem tudtam volna mondani mit is nézünk. A gondolataim ide-oda cikáztak. Csodáltam Summert. Ha velem történt volna az, ami vele, már rég megbolondultam volna. Tudtam, hogy nincs jól, de legalább próbálkozott visszatérni a rendes kerékvágásba. Nekem nem lett volna hozzá erőm. Az egész napom vele töltöttem. Nem beszélgettünk, de tudtam, hogy tudja, mellette állok, és rám számíthat bármiben. Egy idő után Eric és Jensen is csatlakozott hozzánk és együtt Dvd-ztünk, majd nekiálltunk vacsorát főzni. Summer is képes volt mosolyogni egy-egy hülye poénon, amit többnyire a srácok sütöttek el, de azt még mindig nem viselte el, ha hozzá is értek. Rob is hívott délután. Vagy fél órán keresztül beszélgettünk, míg meg nem ígértem neki, hogy egyik nap összefutunk egy vacsora elejéig.
A napok teltek-múltak, Summer kezdett jobban lenni, de még mindig nem volt az igazi. Eric lakásából nem volt hajlandó kitenni a lábát, de legalább már nem gyötörték rémálmok, és nem rezzent össze, ha a bátyja vagy Jenesen véletlenül hozzáért. Nem erőltettünk semmit rá, hagytuk, hogy a maga tempójában haladjon. Velem már képes volt beszélni a történtekről is. Persze mindig elsírta magát, de sikerült megnyugtatnom többnyire. Szörnyű volt ugyan hallgatni, hogy mit is művelt vele az az állat és utána a szívszaggató zokogását, de reméltem, hogy segít neki, ha kibeszélheti magából a történteket. Próbáltam állandóan mellette lenni így mondhatjuk, hogy beköltöztem Erichez. Gerardot szerencsére lecsukták, de még hátra volt a tárgyalása, amire engem is beidéztek. Reméltem, hogy életfogytig tartó börtönbüntetést kap majd, ha már a halálbüntetést eltörölték Európában. Sose voltam igazán az erőszak híve, de most még a villamosszék is enyhe szankciónak tűnt, azért amit Summerrel és a többi szerencsétlenül járt lánnyal tett. Rob viszont nem jelentkezett napok óta. Nem értettem mi történt, de nem sokáig kellett várnom arra, hogy kiderüljön, miért is tűnt el. Jake hozta a megoldást a rejtélyre. Csak én és Summer voltunk a lakásban, mikor megjelent egy rakás magazinnal a kezében. Köszönés nélkül rontott be, mikor ajtót nyitottam. El nem bírtam képzelni min húzta fel magát ennyire.
- Te komolyan együtt vagy ezzel a pojácával? - Sziszegte. Teljesen összezavarodtam.
- Mi van? - Kérdeztem kissé ingerülten. Nem túlzottan értékeltem, hogy ha valaki rámtörte az ajtót, köszönés nélkül beviharzott egy olyan lakásba, amihez semmi köze és még nekem is támadt. Főleg úgy, hogy azt se tudtam miről beszél.
- Rob és te - mutogatott bőszen az egyik újság címlapjára. Azonnal kikaptam a kezéből a lapot, és olvasni kezdtem a főcímet. Bár ne tettem volna.
"Robert Pattinson új barátnője zűrös életet él"
Ez volt a szalagcím, alatta pedig egy kép, amit Rob rajongói a rendőrség előtt készítettek. Az arcom nem igazán látszott, de akkor is felhúztam magam. Azonnal a cikkhez lapoztam és olvasni kezdtem:
" Robert Pattinson újdonsült barátnőjét, az ifjú színésznek kellett kihoznia a fogdából! Sajnos lapzártáig nem sikerült kiderítenünk ki is a titokzatos hölgy, aki meghódította Rpattz szívét, illetve mit követetett el, amiért meggyűlt a baja a törvénnyel, de az tény, hogy a helyi örsre a párja ment érte. Rob barátai nem igazán értik, mit is keres a híres színész egy olyan lány mellett, aki állítólag nem először került fogdába, kisebb-nagyobb vétségek miatt. Mindenesetre a lány megfogta az Isten lábát a sztárral, hisz nem kell attól tartania, hogy nem tudják majd érte kifizetni az óvadékot. Robert bankszámláján van elég pénz ahhoz, hogy ne kelljen sokáig a rácsokat nézegetnie a vétségei után, és mivel a sztár fülig szerelmes, a hírnevének és a pénzének köszönhetően a hölgy minden ügyét el fogja tudni tusolni, nyomtalanul. Reméljük Rpattz azért időben észhez tér és a titokzatos hölgy nem rángatja bele a zűrös ügyeibe."
Azt hittem felrobbanok. Hihetetlen, hogy mit ki nem találnak ezek az átkozott firkászok. Tehát Robnak mégis igaza volt, hogy a címlapon fog szerepelni. Én meg még azt hittem, hogy paranoiás. Csak arra nem számítottunk, hogy azt hiszik majd ezek az idióták, hogy én keverem bajba. Törni-zúzni akartam dühömben, de nem tehettem. Helyette a szennylapot cincáltam apró cafatokra. Jake döbbenten pislogott rám, de nem mert hozzámszólni. Jobban is tette, hisz a robbanás szélén álltam. A táskámhoz trappoltam, majd a tartalmát az egyik székre borítottam. A szerte szét szóródott dolgokkal nem törődve kaptam ki a kupacból a mobilom és azonnal Robot tárcsáztam. Persze nem vette fel. Ha kiderítik ezek az idióták, hogy ki is a "titokzatos hölgy" és leközlik fuccs a karrieremnek, még akkor is, ha semmit se követtem el, csak lecsukattam egy vadállatot, aki a barátnőm mellett több lányt is megerőszakolt. De most már legalább értettem, miért is nem keres Rob. Biztos félti a karrierjét. Hát ennyit a nagy barátságunkról. Még a telefonját se képes felvenni, azért, hogy közölje velem a tényt, miszerint felejtsem el, mert a karriere fontosabb és nem akarja, hogy azt higgyék, hogy köze van egy "zűrös" nőhöz. Legszívesebben egy kanál vízbe fojtottam volna bele, amiért ezt teszi velem. Önző barom. Fogalmam sem volt mit kéne tennem. Ha ez kiderül, lehet, hogy még az egyetemről is kirúgnak, de hogy állást soha nem fogok kapni az tuti. Pereljem be a lapot, aki leközölte ezt a szemetet? Semmi értelme. Rob nem veszi fel, rá nem számíthatok, pedig ő jobban ért ahhoz, hogy mit kell tenni ilyen esetben. De gyáva féreg és egyedül hagyott a pácban. Ő könnyen kimosakszik ebből, hisz ha nem kapják többet le velem a paparazzik, akkor arra fognak következtetni, hogy szakítottunk. Pedig soha nem is jártunk, szerencsére... Vagy csak kiad a sajtósával egy hivatalos közleményt, miszerint semmi köze hozzám és ennyi. De én mi a fenét csináljak? Imádkoznom kell! Azt hiszem, vasárnap beköltözök egy templomba és imádkozni fogok egész nap. Meg gyónni. Igen, rajtam már csak a csoda segíthet. Ha van Isten muszáj kihúznia a csávából. Hisz nem vagyok én olyan rossz lány. Oké már nem megyek szűzen férjhez, meg párszor nem tartottam be a tíz parancsolat szabályait, na de azért mégse kéne a pokol legmélyebb bugyrába taszítani, míg élek. Nem öltem meg senkit. Bár ha jobban belegondolok Robot meg kellett volna ölnöm, amíg megtehettem. Késő bánat. Azt hiszem, kezdek megőrülni.
- Mila, mi történt? - Kérdezte Summer rémülten.
- Rob és a firkászok. Az történt - fújtattam dühösen.
- Na, jó elmagyaráznád, hogy mi ez az egész? - Csattant fel Jake. - Most együtt vagy Robbal vagy sem?
- Nem - vágtam rá. - Csak barátok vagyunk. Azaz voltunk - helyesbítettem.
- Én most semmit nem értek - rázta meg Summer a fejét. Mély levegőt véve beavattam, hogy mi is történt.
- Szóval nem jártok - fújta ki Jake megkönnyebbülten a levegőt miközben leült. Most komolyan csak ennyi ragadt meg a fejében, hogy nem vagyok együtt Robbal? Mi van ezzel? Hitetlenkedve pislogtam rá. Tuti, hogy ő se normális. A gondolataimból Summer rángatott vissza, aki két szóval tökéletesen jellemezte a helyzetem.
- Szar ügy - bökte ki. Ennél tömörebben, mégis kifejezőbben én se összegezhettem volna a dolgok jelenlegi állását.
- Nekem mondod? - Temettem az arcom a kezeim közé. - Most mi a frászkarikát csináljak?
- Menjünk el sütizni meg vásárolni - dobta fel Summer az ötletet.
- Te-tessék? - Hebegtem. Már lassan másfél hete nem tette ki a lábát az utcára. Azt hittem rosszul hallok. Summer mosolyogva nézett rám.
- Jól hallottad. A süti és a vásárlás mindig segít - közölte, majd felpattant és berohant a szobájába. Jakkel összenéztünk egy fél pillanatra, majd ismét Summer szobája felé fordultam. Csodálkozva bámultam az ajtót, ami mögött minden bizonnyal a barátnőm készülődött. El se akartam hinni, hogy ez történik. Nevethetnékem támadt. Azt hiszem ezt nevezik a sors iróniájának. Az én életem romokban, de legalább Summer jobban van. Csak az számított ebben a pillanatban, hogy visszakapjam az én drága mindig csacsogó, kissé bolond barátnőm. Kit érdekel az egyetem és a jövőm, ha Summer végre helyre jön? Hirtelen minden bajom eltörpült a boldogság mellett, amit azzal okozott számomra, hogy sütizni és vásárolni akar menni velem, önszántából. Körülbelül fél óra múlva elő is került. Az arca őszinte vidámságot tükrözött. Nem igazán értettem mi történt vele, de nem is érdekelt. A lényeg, hogy pont olyan volt ebben a pillanatban, mint amilyen a Gerardoval való találkozása előtt. Persze látszott rajta, hogy kicsit fél még, de mégis erőt vett magán és karöltve indultunk le a lépcsőn. Jake is jött velünk egy darabig. Már csak egy lépés választott el minket az utcától, mikor Summer megtorpant egy pillanatra. Vettem a lapot.
- Nem kell megtenned. Visszamehetünk - mosolyogtam rá bíztatóan.
- Mila, inkább azt mondd, hogy nem lesz semmi baj, ha kilépek innen, és nem fogok abnormális módon viselkedni senkivel vagy sikítozni, ha valaki a közelembe jön, ezáltal pedig nem csinálok magamból tiszta hülyét az egész város előtt - hurrogott le. - Amúgy is vásárolnom kell! Érted te ezt? Valami azt súgja, hogy muszáj vennem valamit. Még nem tudom mit, de muszáj az biztos - magyarázta vigyorogva. Elnevettem magam a lelkesedését látva.
- Oké Summer, nem lesz semmi baj - mondtam teljes meggyőződéssel.
- De ha mégis baj lesz, azt leverem rajtad Mila Denings!
- Hazudtam én neked valaha? - Kérdeztem rosszallóan, miközben összeráncoltam a homlokom.
- Nem. Azaz nem tudok róla. Szóval, ha lehet ne most kezdd el - kérte vigyorogva mire felnevettem.
- Megyünk? - Kotyogta közbe Jake a hátunk mögött, mire mindketten csúnyán néztünk rá. - Jól van, jól van nem szóltam egy szót sem - emelte fel a kezeit védekezően.
- Helyes! Induljunk - mosolygott Summer, majd lenyomta a kilincset és kilépett az utcára.
Egész nap bolondoztunk, felvásároltuk az összes boltot és annyi sütit tömtünk magunkba, amennyit csak tudtunk. Minden gondomról sikerült tökéletesen megfeledkezni és úgy tűnt Summert sem kísértik a történtek. Jake is velünk volt egy darabig, de miután a huszadik boltba is felpróbáltuk az összes ruhát inkább úgy döntött, hogy a közeli parkban megvár minket, amit egy cseppet sem bántunk. Késő délután volt, mikor úgy döntöttünk ideje hazamenni. A jó időre való tekintettel gyalog szándékoztunk megtenni az utat. Egy valamivel viszont nem számoltam. Méghozzá azzal, hogy összefutunk Robbal. Már messziről kiszúrtam, hogy ő halad egyenesen felénk. Pechemre ő is meglátott minket, mikor felnézett. Azonnal sarkonfordult és megpróbált eliszkolni, de nem volt mákja.
- Hé te - kiáltott utána Summer dühösen. - Megállj!
Rob azzonnal megtorpant. Tudta, hogy lebukott. Summer karonragadva kezdett rángatni egyenesen felé. Mire odaértünk ismét szemtől szembe állhattam vele. Iszonyatosan dühös voltam ismét, de a barátnőm úgy tűnt még dühösebb rá.
- Meg tudom magyarázni - kezdett Rob mentegetőzni feltett kezekkel, amint elé értünk.
- Na idefigyelj! Marhára nem érdekel a magyarázatod. Egy görény vagy - sziszegte a barátnőm, majd egy hatalmas pofont kevert le neki. Teljesen ledöbbentem. Persze nem voltam ezzel egyedül. Rob is értetlenül pislogott ránk, azaz inkább Summerre, miközben a kezét az arcára szorította.
- Mila én... - kezdett volna bele ismét, de most engem öntött el a méreg olyan szinten, hogy nem bírtam kontrolálni magam és én is megütöttem. Egy lenéző pillantásra méltattam még, majd Summert karon ragadva elindultam. Persze most se volt szerencsém. Kellett nekem felkelni ma. Rob a derekam után nyúlva visszarántott magához. A hátam egyenesen a mellkasának csapódott, és ha nem tart szorosan, akkor el is estem volna. Azt hittem, hogy amint megbizonyosodik arról, hogy stabilan állok elenged, de nem így történt.
- Vedd le rólam a mocskos kezed - fújtattam dühösen.
- Mila beszélnünk kell! Muszáj meghallgatnod! Kérlek - súgta a fülembe, amitől az egész testem libabőrös lett.
- Hagyd már békén - kiáltott rá Summer. - Nem kíváncsi rád érted? Egy utolsó aljas gazember vagy.
- Fogd be - dörrent rá Rob. Summer szóhoz sem jutott hirtelen csak tátogott, mint egy partra vetett hal.
- Mit akarsz még tőlem Rob? Nem volt elég? - Fordultam vele szembe, ami kissé nehézkesen ment, hisz a karjai még mindig szorosan ölelték körbe a derekam.
- El kell mondanom mi történt. Kérlek, halgass meg - nézett rám könyörgően.
- Nem akarlak meghallgatni. Engedj el és itt se vagyok. Még a végén valami zűrbe keveredsz miattam - vágtam hozzá.
- Nem engedlek el, míg nem adsz egy esélyt, hogy megmagyarázzam -közölte halálosan komolyan.
- Summer menj haza Jakel - szóltam rá a barátnőmre.
- De hát... - kezdett volna akadékoskodni, de most nem voltam olyan kedvembe, hogy leálljak vele vitázni.
- Most! - Parancsoltam rá. Vette a lapot sarkonfordult és elment arra, amerre Jake várt minket. Egyedül maradtam Robbal. Egymás szemébe nézve álltunk ott a nyílt utcán, miközben még minden szorosan ölelt magához. Három lehetőségem volt. Először is: egy apró mozdulattal a lábai közé csúsztatom a térdem és egyetlen rúgással illetem a legnemesebb testrészét, majd miután remélhetőleg összecsuklik a fájdalomtól, kitépem magam a markaiból és olyan gyorsan futok amennyire csak tudok. Kettő: meghallgatom a hazugságait. Három: nekiállok segítségért visítani és reménykedem a jó szerencsében, ami ma még nem igazán állt mellettem. Komoly dilemma volt.
- Mila, kérlek beszéljük meg - nézett rám könyörgően. Én pedig elgyengültem és a második számú opció mellett döntöttem.
- Rendben. Kapsz két percet. Egy másodperccel se többet! De előbb engedj el - követeltem. Rob kezei lehullottak a derekamról, majd a szemét lesütve a cipőjét kezdte tanulmányozni. Nem szólalt meg. Én meg elvesztettem a türelmem.
- Telik az időd - szóltam rá kimérten, mire kézen fogva az egyik közeli padhoz húzott.
- Miattad tűntem el, nem magam miatt. Én nem akarlak bajba sodorni. Megpróbáltam eltusolni az ügyet, de nem ment elsőre, pedig esküszöm, minden követ megmozgattam Stepahnie-val, hogy ne derüljön ki, hogy a rendőrségen voltunk. De nem tudtunk semmit tenni azért, hogy ne közöljék le azt a szemetet, a szenzációhajhász idióták. Viszont tegnap adtam egy interjút, ami jövő héten megjelenik, és az majd remélhetőleg tisztáz mindent. Sajnálom Mila, hogy bajba kevertelek és belerángattalak ebbe a cirkuszba, ami körülöttem zajlik. Esküszöm nem akartam. Meg akartalak kímélni a sajtótól. Istenem, mit is hittem? Hisz ha valaki velem mutatkozik, előbb utóbb a címlapokra kerül. Miért hittem, hogy meg tudlak védeni ettől? Bocsáss meg nekem, kérlek - nézett rám könyörgően, miután elhadarta a mondandóját. Be kell valljam meglepődtem. Nem erre számítottam. Így már minden egész más megvilágításba került. De voltak még tisztázásra váró kérdéseim.
- Miért nem vetted fel a telefont? - Kérdeztem.
- Azt hittem, hogy elküldesz a francba - hajtotta le a fejét szégyenkezve. - Nem akartam hallani, hogy soha többé nem akarsz látni.
A vallomásától nevetésben törtem ki. Még soha nem hallottam azt hiszem ennyit beszélni. Ráadásul mindent egy szuszra mondott el. Percekig csak kacagtam, míg már levegőt is alig kaptam és a könnyeim is csorogni kezdtek az arcomon. Rob úgy nézett rám, mintha teljesen megőrültem volna. Volt benne valami. Túl sok volt ez nekem.
- Mila jól vagy? - Kérdezte, mikor már csak kapkodtam a levegő után.
- Azt hiszem igen - bólogattam. - De ha lehet, máskor engedd át nekem a döntést, hogy mit is akarok. Elég nagy kislány vagyok ahhoz, hogy el tudjam dönteni kivel akarok barátkozni és kivel nem - mondtam a szemébe nézve. A barátkozás szónál viszont fura grimaszba torzult Rob arca, amit nem tudtam mire vélni.
- Akkor nem haragszol? - Kérdezte félénken.
- Nem. Azaz de, csak nem rád - helyesbítettem.
- Én tényleg sajnálom. Nem így akartam. Nem hittem volna, hogy téged kevernek bele a dologba. Azt hittem azt hiszik majd, hogy én csináltam valamit.
- Most már mindegy. Szerencsére nem látszódott az arcom a képeken. Ha minden jól megy soha nem derül ki, hogy én voltam a titokzatos hölgy, aki bajba keverte a híres sztárt. Ha meg mégsem úszom meg a dolgot, akkor életem végéig munkanélküli leszek, szóval fognom kell egy gazdag pasit aki eltart - mondtam ironikusan.
- Ha akarod elveszlek - villantott felém egy féloldalas mosolyt. - Van elég pénzem, hogy eltartsalak életed végéig és a kis stiklijeid eltusoljam. Ígérem, hogy mindig le fogom tenni érted az óvadékot, hogy ne kelljen sokáig a rácsokat nézegetned és azt is megígérem, hogy jó férjed leszek - mondta vigyorogva. A levegő a tüdőmben rekedt. Tudtam, hogy nem gondolja komolyan, na de azért mégis. A fejembe bevillant egy kép, amint Rob az oltár előtt vár. Azonnal el is hessegettem.
- Inkább kihagyom, köszi. Nem hiszem, hogy jó férj alapanyag lennél - böktem ki.
- Igenis jó férj leszek - húzta fel duzzogva az orrát.
- Hát persze - nevettem fel.
- Nem hiszed el? - Kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Már meg ne haragudj Rob, de szerintem pocsék családfő lennél. Nem vagy az a típus. Persze majd biztos lesz olyan hülye valaki, hogy hozzád menjen és a kölkeid nevelje. De az a nő nem én leszek - feleltem kacagva.
- Szerinted nem lennék jó apa? - Kérdezte kissé sértődötten.
- Nem tudom. Nem bírlak elképzelni egy gyerekkel - mosolyogtam rá, miközben megvontam a vállam.
- Ez fájt - kapott a szívéhez színpadiasan.
- Sajnálom, de a véleményem kérdezted, én meg elmondtam. De ha azt szeretnéd, hogy hazudjak, akkor csak szólj - vigyorogtam rá.
- Tudod Mila, szerintem igenis jó apa leszek, majd ha eljön az ideje. És jó férj, ha megtalálom azt a nőt, aki elviseli az összes hülyeségem és elfogad olyannak amilyen vagyok. Akivel együtt nevelhetem a kölkeim, ahogy te nevezted az utódaim. Majd állatkertbe fogunk járni, megtanítom a srácaim gitározni, zongorázni, biciklizni meg ilyesmi és boldoggá fogom tenni a családom. Én leszek a legjobb apa a világon és a feleségem pedig a legboldogabb nő mellettem - mondta elgondolkodva.
- És hol találsz olyan nőt, aki elviseli az összes hülyeséged? - Kérdeztem kacagva.
- Ha azt vesszük te is elviseled a baromságaim - nézett rám mosolyogva. Aztán olyat tett, amire nem számítottam. Térdre vetődött előttem és megköszörülte a torkát.
- Rob mit csinálsz? - Kérdeztem kissé hisztérikusan, miközben a karjánál fogva megpróbáltam felrángatni a földről. Kétségbeesetten pislogtam körbe és azért imádkoztam, hogy nehogy lekapja ezt a jelenetet egy fotós vagy egy rajongó, mert akkor tuti, hogy ismét a címlapokon kötünk ki. Rob viszont nem foglalkozott ilyen "apróságokkal".
- Mila Denings leszel a feleségem? - Kérdezte vigyorogva.
- Te megőrültél - nevettem el magam.
- Nem veszel komolyan látod - hajtotta le a fejét csalódottan, de a szája sarkában ott bújkált egy apró mosoly, amivel elárulta magát. Mégse olyan jó színész, mint hittem.
- Rob, pocsék színész vagy - közöltem vele is a megállításom. Rob elnevette magát ezen a kijelentésemen.
- Köszi. Ez most tényleg nagyon jól esett. Mondtam már, hogy mennyire jót teszel az egómnak? - Vigyorgott, mint a tejbetök.
- Az egód így is az eget veri. Inkább köszönd meg, hogy kicsit lejebb veszek belőle - mosolyogtam. - Amúgy, ha nem akarsz ismét a címlapokon kikötni jobb lenne, ha felállnál, mert elég félreérthető, hogy itt térdelsz a lábaim előtt.
- Félreérthetőbb lenne, ha a lábaid között térdelnék - húzta csibészes mosolyra az ajkait, miközben kacsintott egyet, majd elkomorult. Nem tudtam, mi történt, ami a kedvét vette a bolondozástól. De fél percbe se telt, hogy megkapjam a választ.
- Mi a francot csinálsz te ott? - Hallottam meg Jake dühös hangját a hátam mögött. Hátrafordulva láttam, hogy dühtől vörös arccal közeledik felénk Summerrel a sarkában.
- Ajaj - nyögtem fel. Rob felállt pont abban a pillanatban, mikor Jake elé ért.
- Közöd? - Kérdezte Jake-től hanyagul, miközben elé állt. A mellkasuk csak fél centi választotta el. Úgy álltak ott, mint két harcias kiskakas. A testtartásuk feszült és fenyegető volt, amiből leszűrtem a következtetést, miszerint ebből tutira balhé lesz. Azt viszont még nem igazán tudtam, hogy akadályozzam meg, hogy egymásnak essenek itt a nyílt utcán, ami valljuk be, nem lett volna túl szerencsés. Főleg, hogy Robot bármelyik percben kiszúrhatják és akkor káosz lesz.
- Summer nem megmondtam, hogy menjetek haza? - Kérdeztem rosszalló pillantást vetve rá.
- Hogy hihetted azt, hogy ezzel a szemétládával hagylak egyedül? - Kérdezte halálosan nyugodtan.
- Summer... - kezdtem volna bele Rob védőbeszédébe, de Jake félbeszakított.
- Mi a fenét csinált veled? - Kérdezte szikrákat szóró szemekkel.
- Öhmmm... Az igazat akarod hallani? - Tettem fel a kérdést félve.
- Szerinted Mila? - Kiabált Jake türelmetlenül.
- Ne üvölts vele - szólt rá Rob, mire azt hittem Jake behúz neki egyet. Helyette csak ökölbe szorította a kezeit és mély levegőt vett.
- Nem hozzád szóltam - sziszegte Rob felé.
- Srácok nyugi. Ha tudni akarod Jake, akkor Rob megkérte a kezem.
- Hogy micsoda?- Kerekedtek ki Summer szemei, miközben a kezében tartott szatyrok kiestek a kezéből. Na, jó igen, ez elég félreérthető kijelentés volt. Épp helyesbíteni készültem, és elmagyarázni, hogy Rob csak viccelt, mikor Jake szorosan lehunyta a szemeit, majd egy fél perc múlva kinyitotta és dühtől izzó pillantással nézett végig rajtam. Be kell valljam, kicsit megijedtem tőle, bár nem nekem volt félnivalóm.
