Sziasztok! Hosszú idő után újra fejezettel jelentkezünk, amit (mint ahogy azt már a chatben is láttátok) Spirit Bliss írt. Azt elmondhatom minden író nevében, hogy megpróbálunk gyorsan dolgozni, de ehhez a Ti segítségetekre is szükség lesz. Még mielőtt nekiállnátok a mostani fejezetnek, nem rossz döntés elolvasni az előző két fejezetet, ugyanis egymásra épülnek (bár ezt nem érzékelhetitek a nagy időkihagyások miatt). A következő fejezetet megpróbáljuk minél hamarabb hozni. Sajnáljuk, de a frissel kapcsolatban egyelőre csak ennyit tudunk mondani. Most pedig nem maradt más, mint jó szórakozást a fejezethez. Reméljük, most is kapunk annyi érdeklődő hozzászólást, mint Kesha fejezeténél. :)
Jake fél pillanatig csak nézett engem ökölbe szoruló kezekkel, aztán egyszerűen hátat fordított, és öles léptekkel elvágtatott. Döbbenten pislogtam utána, mert fogalmam sem volt, mi ütött belé. Persze, kicsit félreérthető volt, amit mondtam, de még ha igaz is lenne, akkor sem kellene így reagálni rá. Végül is, mi köze hozzá, hogy férjhez megyek-e vagy sem?
- Ebbe meg mi ütött? – néztem fel Summer-re, hátha ő tudja a megoldást.
- Hogy mi ütött belé? – Summer legalább olyan meglepett volt, mint én, de volt egy olyan érzésem, hogy nem Jake viselkedése miatt. – Az előbb közölted, hogy hozzámész… ehhez… - intett Rob felé.
Rob védekezően összefonta maga előtt a karjait, de nem szólt semmit a sértő megnevezés miatt. Én a helyében biztosan Summer fejéhez vágtam volna, hogy így beszél velem, miközben segítettem börtönbe juttatni azt, aki bántotta, de ő nem tette. Büszke voltam rá emiatt.
- Én nem azt mondtam, hogy hozzámegyek – nevettem fel kissé ideges hangon.
- Akkor nemet mondtál? Hála az égnek! – sóhajtott fel Summer, mire Robert morgott valami olyasmit, hogy: Mert persze, ha igent mondott volna, az olyan szörnyű lenne… Próbáltam figyelmen kívül hagyni a csalódottságot a hangjában.
- Nem mondtam nemet – vigyorodtam el, hogy viccel üssem el a kínos helyzetet. Mert hát, hogy hiheti el a legjobb barátnőm, hogy csak úgy, hipp-hopp feladom a függetlenségemet? Főleg Rob miatt… Ennél nagyobb képtelenséget elképzelni sem tudtam volna…
Elviselni az állandó utazgatást, a sikoltozó rajongókat, a tolakodó paparazzikat és újságírókat. Nem ez volt az, amire feleségként vágytam volna. Márpedig Robert csak ezt tudta volna nyújtani a leendő feleségének. Legalább is pillanatnyilag.
- Ne mondd, hogy gondolkozol rajta… - Summer most már tátott szájjal állt előttem, mint aki éppen egy rózsaszín dinoszauruszt lát besétálni a plázába.
- Summer – tettem a két kezemet a vállára, és a szemébe néztem. – Rob csak hülyült. Nem kérte meg tényleg a kezem. Úristen, komolyan elhitted? – kuncogtam.
- Akkor ti nem…? – mutogatott idegesen ránk.
- Nem hát! Barátok vagyunk – csapkodtam meg Robert vállát úgy, ahogyan egy havertól szokás.
- Barátok – motyogta Rob maga elé, miközben zsebre dugta a kezeit. Hirtelen olyan esetlennek és gyámoltalannak tűnt, hogy megsajnáltam. Végül is, az elmúlt fél órában Summer-rel felpofoztuk, aztán Jake támadt rá, most pedig Summer közölte vele, hogy nem megfelelő férj számomra. Ez valószínűleg nem az ő napja volt. – Akkor én azt hiszem, megyek is… Majd hívlak – ígérte.
- De most tényleg, ugye? – Félredöntött fejjel hunyorogtam fel rá, hogy leolvashassam az arcáról, tényleg szándékában áll-e megtenni.
- Tényleg hívlak! Esküszöm! – tette a szívére a kezét.
- Rendben, hiszek neked – bólintottam. – Akkor szia! – nyomtam két puszit az arcára. Biccentett egyet Summer felé, amit a barátnőm egy morgással jutalmazott, aztán elsietett.
- Nem értem, miért állsz még mindig szóba vele… - nézett utána a barátnőm összeszűkült szemekkel.
- Ne kérdd, hogy megmagyarázzam, mert én sem tudom – vontam meg a vállam. – Egyszerűen csak érzek benne valamit… Valamit, ami miatt úgy gondolom, a barátja szeretnék lenni.
- Hát, te tudod, kislány… És most? – pillantott körbe Summer tétován.
- Most menjünk haza… - sóhajtottam fel. Már fájtak a lábaim, és semmi másra nem vágytam, csak egy forró fürdőre és némi hideg fagylaltra a tévé előtt Summerrel.
- Nem így értettem – rázta meg a fejét. – Mi lesz Jake-kel?
- Mi lenne vele? – ráncoltam össze a homlokomat. Summer pár pillanatig az arcomat fürkészte, aztán szólalt csak meg.
- Te tényleg nem látod?
- De hát, mit? – tártam szét a kezemet. Utáltam, mikor valaki ilyet játszik velem. Célozgat és homályos utalásokat tesz, miközben nekem fogalmam sincs róla, mire kéne rájönnöm.
- Hogy fülig beléd szeretett. Istenem, Mila, hová tetted a szemed? – nevetett fel. Most rajtam volt a szájtátás sora. Még hogy Jake szerelmes lenne? Az ki van zárva!
- Biztos, hogy tévedsz. Azt beismerem, hogy van köztünk egyfajta szikra, de ez pusztán testiség. Vonzódunk egymáshoz. Ennyi – fejtettem ki a nézeteimet, miközben elindultam az Eric lakása felé vezető úton. Summer a kezében lévő szatyrokat lóbálva csatlakozott hozzám.
- Részedről talán… Részéről koránt sem – felelte túl nagy magabiztossággal. Gyanakvóan pislogtam felé.
- Mondott neked valamit?
- Esetleg… - harapta be a száját Summer.
- Esetleg? Summer, ne csináld már! – csattantam fel. – Mit mondott? És mikor?
- Hát, mikor kimentél mosdóba a cukrászdában – fürkészte úgy a földet, mintha valami nagyon érdekeset látna. Meredten bámultam rá, hogy folytassa, de direkt húzott engem.
- Summer! – morogtam. Kuncogva rebegtette meg a szempilláit.
- Megérdemled azok után, hogy az infarktust hoztad rám a kamu-lánykéréssel – nyújtotta ki a nyelvét.
Megforgattam a szemem, de valójában örültem neki, hogy annyira jól érzi magát, hogy már bolondozni is képes. Jó volt ott látni a régi Summert a tekintetében, még ha biztos is voltam abban, hogy ez az ideiglenes jókedv elmúlik majd, és még lesznek mélypontok. Sajnos, egy ekkora traumát képtelenség volt napok vagy hetek alatt feldolgozni. Sokszor egy élet is kevés volt rá.
- Oké, oké, megkövetlek… Szörnyen, nagyon, iszonyatosan sajnálom, hogy a frászt hoztam rád – hajtottam meg felé a felsőtestem színpadiasan.
- Bocsánatkérés elfogadva – mosolyodott el. – Szóval… Jake azt mondta, hogy komolyak irántad az érzései, és szerette volna tudni, hogy szerintem, mennyi esélye van arra, hogy a szilveszteri ballépése után még komolyan vedd és bízni tudj benne – mesélte. Most, hogy így visszagondoltam, mikor visszamentem a mosdóból, tényleg mindketten furán viselkedtek. Akkor ez volt az oka…
- És mit mondtál neki? – komolyodtam el.
Sejtettem, hogy Jake akar tőlem még valamit, de hogy ez szerelem lenne… Kissé hihetetlennek tűnt. Hiszen, csak úgy lelépett akkor szó nélkül, és utána is alig találkoztunk.
- Azt, hogy fogalmam sincs, de a kitartás mindig meghozhatja a gyümölcsét.
- Szóval, bíztattad – fintorodtam el. – Summer… Én nem akarok semmit sem Jake-től – jelentettem ki.
- Biztosan? – érdeklődött tőlem csalódott hangon.
- Biztosan – erősítettem meg. – Helyes pasi, de nem bízom benne.
- Rob is átvert és mégis adtál neki még egy esélyt – biggyesztette le a száját. – Ha az a selyemfiú megérdemelte, akkor Jake miért nem?
- Robert a barátom. És Jake-nek is megadtam a barátságra a lehetőséget. Arról nem én tehetek, ha ő többet szeretne – vontam meg a vállam, de a gyomrom összeszorult. Miért kell minden férfinak összezavarnia és felidegesítenie? Miért akarják a karomat is, ha a kisujjamat feléjük nyújtom?
- Azért ez most nem eshetett neki túl jól… Még mindig azt hiszi, hogy férjhez fogsz menni. Nem akarod felhívni és megmagyarázni neki? – aggodalmaskodott Summer.
- Majd, ha hazaértünk felhívom – adtam meg magam. – A férfiakkal mindig csak a gond van! – sóhajtottam fel, mire Summer arca elkomorult. Majdnem kiszakadt belőlem egy bocsánatkérés, de aztán jobbnak láttam, ha mégsem szólalok meg. – Jó volt ez a mai nap – próbáltam meg visszahozni a kellemes hangulatot. Summer halványan elmosolyodott, de nem felelt. A hazafelé vezető út további részét csendben tettük meg, miközben magamat átkoztam, amiért elszúrtam a kedvét.
Már azt hittem, ennél rosszabb nem is lehet, mikor befordulva a sarkon észrevettem, hogy Jake ott ül a ház előtti lépcsőn. Megfordult a fejemben, hogy egyszerűen karon ragadom Summert, megfordulok és elmenekülök, de még mielőtt valóra válthattam volna a tervemet, Jake észrevett.
Félhangosan szitkozódva mentem tovább, miközben azon gondolkoztam, mi a fenét kezdjek egy elméletileg szerelmes, gyakorlatilag valószínűleg csak kanos férfival.
Mikor a lépcsőhöz értünk, Jake feltápászkodott az egyik fokról, és egy szatyrot nyújtott felénk.
- Ez nálam maradt. – A hangja elég komornak tűnt.
- Kösz – vettem át tőle, és már éppen azon kezdtem elmélkedni, milyen kifogással küldjem el, mikor szó nélkül hátat fordított nekünk, és elindult az ellenkező irányba. Egy torkomra fagyott mondattal bámultam utána, mígnem Summer meglökte a vállam.
- Menj már utána és beszélj vele! – szusszantott bosszúsan, aztán kivette a kezemből a szatyrot.
- Nem hagylak egyedül – ráztam meg a fejem. Hálásan rám pislantott, aztán mély levegőt vett.
- Jól vagyok. Felmegyek addig a lakásba és kipakolom, amiket vettünk – felelte elég magabiztosan ahhoz, hogy higgyek neki. – Felpróbáljuk majd újra az összest, aztán benyomunk valami dvd-t, és agyfagyásig jégkrémezünk – vigyorgott rám lelkesen.
- Rendben, mindjárt jövök – ígértem. Megvártam, amíg belép az ajtón, aztán kocogva megindultam Jake után. – Hé! Várj! – kiáltottam neki, de mintha meg sem hallotta volna. – A francba, Jake, nem vagyok futáshoz öltözve! Állj már meg! – kértem.
- Miért? – torpant meg hirtelen, és széttárt karokkal fordult felém. – Hogy végighallgassam, milyen jó menyasszonynak lenni, és milyen boldog leszel azzal a beképzelt sztárocskával?
- Rob nem beképzelt – védtem ösztönösen, mire Jake felmordult.
- Akkor menj és vele beszélgess! – intett nekem, és újra el akart indulni, de még sikerült időben elkapnom a karját.
A következő pillanatban Jake megragadott és magához rántva lecsapott a számra. A kezeimmel megpróbáltam eltolni magamtól, de az ajkaim megadták magukat a határozott követelésnek. Mikor végre sikerült eltolni magamtól, a kezem önkéntelenül lendült az arca felé. A pofon hangos csattanásától még én is összerezzentem. Jake jobb arcán ott vöröslött a tenyérlenyomatom.
- Ehhez nincs jogod! – sziszegtem. – Azt hiszed, hogy bármikor csak úgy megcsókolhatsz? Mit képzelsz, ki vagy?
- Egy senki, tudom… - A düh kihunyt Jake tekintetéből, a helyét pedig átvette valami szomorúságféle.
- A francba, Jake! Miért kell velem játszanod? – túrtam bele idegesen a hajamba.
- Én nem játszom… - motyogta maga elé megsemmisülten.
- Felszedsz, lefektetsz, aztán szó nélkül eltűnsz. Bocsánatot kérsz, azt mondod, felejtsük el, legyünk barátok, beleegyezem, erre most már másodszor csókolsz meg erőszakkal. Szerinted, ez mi? – róttam fel neki minden elkövetett bűnét.
- Megijedtem – sütötte le a tekintetét, mint egy rossz gyerek.
- Megijedtél… – ismételtem el értetlenül. Végigmértem Jake-et. Magas, izmos, erős férfi volt, akiről sok jelző az eszébe jutott az embernek, de az ijedős semmiképpen sem. Még csak tippem sem volt arra, mi rémiszthette meg mégis.
- Igen. Én… eddig csak olyan lányokkal találkoztam, akik egy kis szórakozásra vágytak, és ezt meg is tudtam adni nekik. De te… - Idegesen hátat fordított nekem és tett két lépést, aztán újra felém fordult.
- Mikor megláttalak, abban a pillanatban tudtam, hogy különleges lány vagy, de igyekeztem úgy viselkedni veled, mint a többiekkel. Nem tudom, mi történt velem. Csak rád néztem, és kattant bennem valami. Őrültségnek hangzik, igaz? – túrt a hajába. – Hiszel az első látásra szerelemben? – fúrta hirtelen a tekintetét az enyémbe.
- Nem igazán – ismertem be.
- Én sem hittem – bólintott. – Aztán aznap éjjel, miután szeretkeztünk… Te elaludtál, én pedig néztelek téged. Most először figyeltem meg egy lányt azután, hogy… És olyan gyönyörű voltál, nekem meg eszembe jutott, hogy ha húsz év múlva feküdnénk így egymás mellett, akkor is ilyen szépnek látnálak-e. Egy hang azt mondta a fejemben, hogy igen. – Elakadó lélegzettel hallgattam Jake monológját, és fogalmam sem volt, mit kéne mondanom.
- Mila, én halálra rémültem! – nevetett fel elkeseredve. – Én és a szerelem… A házasság, gyerekek… Sosem gondoltam ilyesmire addig a percig, érted? Csak kiugrottam mellőled az ágyból és elfutottam, mint egy gyáva nyúl, mert attól féltem, hogy ha még egy pillanatnál tovább figyellek, akkor örökre magadhoz láncolsz anélkül, hogy tudnál róla. De persze, már késő volt – vonta meg a vállát, mint aki már beletörődött a sorsába.
- Folyton rád gondoltam… Másnap felszedtem egy lányt, de miközben… Szóval, én… Végig téged láttalak magam előtt. Mintha belemartad volna savval az emlékedet az agyamba. Tudom, hogy elszúrtam… De könyörögöm, ne menj feleségül ahhoz az alakhoz! Kérlek mindenre, ami szent! – kérlelt kétségbeesett hangon. Megrendülve bámultam rá, mintha most először látnám. Talán így is volt…
- Jake, én nem fogok hozzámenni Robhoz – feleltem azt, ami a legegyszerűbb volt. Ebben az egyben legalább tökéletesen biztos voltam, de minden más felkavarodott bennem. Erre a vallomásra egyáltalán nem voltam felkészülve.
Jake egy másodpercig csak meglepetten nézett rám, mint aki nem is számított a győzelemre, aztán hirtelen ismét hozzám lépett. A kezét az arcomra csúsztatva hajolt közelebb, hogy újra megcsókoljon, de nem hagytam.
- Ne… - toltam el magamtól, aztán mély levegőt vettem. – Ez nem jelenti azt, hogy tőled akarnék valamit – lomboztam le. – Igazán aranyos, amiket mondtál. Ha újév reggel hallom tőled ezeket a szavakat, valószínűleg azt gondolom, hogy egy igazi mázlista vagyok, aki megtalálta élete férfiját, de…
- Mindent elrontottam – hajtotta le a fejét.
- Sajnálom – sóhajtottam.
- Kérhetek még egyetlen dolgot? – emelkedtek rám a nagy kiskutyaszemek.
- Persze – egyeztem bele.
- Megcsókolhatlak még egyszer, utoljára? – fúrta a tekintetét az enyémbe. Habozva bólintottam egyet. Ennyit megtehetek, ha ez megnyugtatja végre a lelkét…
Megborzongtam, mikor a tenyere újra az arcomra simult, és halk sóhaj szakadt fel belőlem, ahogy az ajkai az enyémekhez értek. Jake csókjait mindig a vadság és a szenvedélyesség jellemezte, de ez most teljesen más volt. Egy igazi szerelmes gyengéd csókja.
Remegni kezdtek a lábaim, és mikor elengedett, pár másodpercig képtelen voltam kinyitni a szemem.
- Légy jó… - hallottam a halk köszönést, de szinte fel sem fogtam. Ahogyan azt sem, hogy Jake megfordult és elsietett.
Úgy éreztem magam, mint aki becsiccsentett. Megráztam a fejem, és igyekeztem összeszedni magam. Mikor kicsit sikerült, elindultam vissza a házhoz.
Kótyagosan szálltam be a liftbe és még akkor sem voltam teljesen magamnál, mikor kiszállva a kulcsok után kutattam, amiket Eric adott. Már épp a kezembe akadtak, mikor az ajtó előtt megállva ledermedtem. Summer nyitva hagyta volna nekem?
Halkan löktem be az ajtót és lábujjhegyen osontam a nappali felé, miközben a szívem a torkomban dobogott, de ami ott fogadott, arra nem voltam felkészülve. A cuccok, amiket vettünk, a földre voltak dobálva, az állólámpa felborult és összetört, a függöny pedig félig le volt szakítva. Te jó ég, betörtek vagy mi a fene történt itt?
Legszívesebben Summer nevét kiabáltam volna, mert az, hogy sehol sem láttam, halálra ijesztett. Visszafojtott lélegzettel hajítottam a táskámat a kanapéra, aztán megragadtam egy vázát a tévé melletti szekrényről, és a hálószoba felé lopakodtam.
- Ne, kérlek… Kérlek… - A nyöszörgés olyan halk volt, hogy először fel sem fogtam. Egy ujjal löktem be az ajtót azon imádkozva, hogy ne nyikorduljon meg.
- Nyugalom, kiscicám, élvezni fogod… - Megborzongtam a kéjes-kegyetlen hangtól, még mielőtt megláttam volna az ágyon Summer-t. Gerardo kezei leszorították őt, de valószínűleg, annyira sokkos lehetett, hogy szabadon is képtelen lett volna tiltakozni. Hogy engedhették ki ezt a szadista állatot?
Erősen megmarkoltam a váza száját, és egyre közelebb lopództam, miközben figyeltem, ahogy az az undorító féreg meglazítja a nadrágövét.
A következő pár pillanatot képtelen lettem volna utólag pontosan felidézni. Előre vetődtem, és lesújtottam a vázával Gerardo fejére, hallottam a kiáltását és láttam, ahogy előre zuhan Summer-re. Azt hiszem, le akartam húzni róla a férfitestet, mert meghallottam a halk zokogást, de mikor meg akartam fogni Gerardo csuklóját, hirtelen felemelkedett a keze és megragadott. Az ágyra zuhantam melléjük egy halk kiáltás kíséretében.
- Nem, ne! – A kezeim ösztönösen csapkodni kezdtek, körmeim pedig végigszántották a férfiarcot. Hirtelen csattanást hallottam, és elhomályosult előttem a világ. Kellett pár másodperc, mire ráeszméltem, hogy pofon vágtak.
- Te kis ribanc! Azt hitted, hogy elintézhetsz a rendőrséggel, ha? – fröcsögte az arcomba közvetlen közelről, majd belemarkolt a hajamba. Sziszegve kaptam az ujjaihoz, de nem tudtam kiszabadulni. Ahogy a nyelve végigszántott az arcomon, hányingerem lett. – Vagy talán féltékeny voltál? Az voltál, igaz, szajha? Hogy nem téged választottalak, hanem a kis barátnődet.
- Eressz el, te szemétláda!– nyüszögtem. Felhúztam a lábam, hogy megpróbáljam megrúgni, de röhögve szorított az ágyhoz. Hallottam magam mellett Summer hisztérikus sírását, és fogalmam sem volt, mit tegyek. Pánikba esve kapálóztam, ahogy tudtam, de Gerardo sokkal erősebb volt nálam.
- Nyugalom, te is megkapod, ami jár. – A durva csóktól felhasadt a szám. Éreztem a vér ízét, és a gyomrom még jobban kavarogni kezdett. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, amit történik. Mintha hirtelen bekerültem volna egy rémálomba, amelyből nem tudok felébredni.
- Hagyd békén! – Az eszelős sikoltás félbeszakította a csókot. Gerardo felnyögött, ahogy Summer püfölni kezdte a kezeivel, és egy kicsit enyhült a szorítása. Újra megemeltem a lábam, és amilyen erővel csak tudtam, előre nyomtam az ágyékába a térdem. A hangos káromkodás jelezte, hogy sikerrel jártam.
- Szemét kurva! – A férfitest felemelkedett rólam. A szemem sarkából láttam, ahogy Summer egy ütésnek köszönhetően leesik az ágyról, aztán újabb pofont kaptam. Próbáltam pislogni, mert éreztem, hogy közel állok az ájuláshoz. Mintha valami mély űr magába akarta volna szippantani a tudatomat.
- N… neh… - Újabb erőtlen tiltakozás tört elő belőlem, ahogy Gerardo feljebb rángatta a toppomat, és belemarkolt a mellembe. A megaláztatástól és a fájdalomtól könnyek gyűltek a szemembe. Ez nem történhet meg velem…
- Summer elhitette veled, hogy megerőszakoltam? – lihegte a nyakamba. – Pedig nagyon is élvezte a kis ribanc, és hidd el, te is élvezni fogod! – Ahogy Gerardo fogai a vállamba martak, felsikítottam. Az éles fájdalomtól csillagokat láttam, de a kiáltozásom cseppet sem számított neki, sőt, csak még inkább beindította.
Az ágyéka megkeményedve dörgölőzött a combomnak, miközben a szája a vállamról a mellem felé haladt. Oldalra fordulva észrevettem egy szilánkot a vázából a lepedőn, de a rám nehezedő súlyától nemhogy mozdulni, lélegezni is alig tudtam.
- Várj… Kérlek… - csúszott ki a számon végső kétségbeesésemben. – Kérlek, jó leszek. Bármit megteszek, amit csak akarsz… - suttogtam. Először azt hittem, hogy semmi hatása nem lesz a kérésemnek, aztán Gerardo lassan rám nézett és kéjesen elmosolyodott.
- Tudtam, hogy te is csak megjátszod magad. Mert valójában azt akarod, hogy megdugjalak, igaz? – nyomta hozzám ismét az ágyékát. Keserű íz öntötte el a torkomat, de végül sikerült megszólalnom.
- Igen. Igen, azt akarom – motyogtam. Nem voltam biztos benne, hogy jó-e, amit teszek, de ez volt az egyetlen esélyem. Summer felé pillantottam, de az arcát eltakarta a haja. Egyáltalán nem mozdult és nem hallottam a szipogását sem. – Csak szeretnélek megérinteni, de így nem tudlak – mozgattam meg a csuklómat az ujjai alatt.
- Hol szeretnél megérinteni? – lihegett bele a fülembe rekedt hangon. Tudtam, hogy mit akar hallani, de már a gondolattól is rosszul voltam, hogy ki kell mondanom.
- Ha elengedsz, megmutatom – próbálkoztam.
- Mit szólnál, ha inkább én mutatnám meg, hol akarom, hogy megérints? – húzta lejjebb a kezemet.
- Ne! – A tiltakozás önkéntelenül tört ki belőlem. – Mármint… Nem lenne sokkal érdekesebb, ha én találnám ki, mit szeretsz? – próbáltam meg csábítóan nézni.
- Nem gondoltam volna, hogy te vagy a bevállalósabb – nézett rám elégedetten Gerardo. – Summer vadabbnak tűnt, mint te, ezért is választottam őt, de mikor tennie kellett volna a dolgát, csak panaszkodott. Te viszont, tudod, mi a dolga egy nőnek, igaz? – Újabb ágyékdörzsölés, hányinger, mély levegő.
- Igen, tudom – feleltem. – Az a dolgom, hogy megtegyek bármit, amit szeretnél.
- Okos kislány… Akkor gyere és tedd, amit szeretnék. – Ahogy újra belemarkolt a hajamba, felnyögtem. Most nem volt annyira durva, mint először, de így is fájt. A hátára fordult, és az egyik kezével lehúzta a sliccét. Oldalra fordultam, mintha közelebb akarnék húzódni hozzá, miközben az járt a fejemben, mi vár rám, ha nem sikerül a tervem. A napközben befalt sütemények kavarogtak a gyomromban, és féltem, hogy tényleg elhányom magam. – Na, gyere… - Gerardo szabaddá tette az ágyékát, én pedig még közelebb húzódva nyújtottam ki a kezemet. Az ujjaim megkönnyebbülve fonódtak a szilánkra, az sem érdekelt, hogy a tenyeremet végigvágtam vele.
- Menj a pokolba! – Ahogy belevágtam az oldalába, éreztem, hogy az éles tárgy átvágja a bőrt és áthatol a húson. A kezemen forró, vörös ragacs folyt végig, az ordítás pedig tompán hatolt a fülembe. Most, vagy soha.
Pár tincsemet hátrahagyva téptem ki magam Gerardo markából, aztán legurultam az ágyról. Az ajtó felé mászva nyomtam fel magam négykézlábról talpra, és a konyha felé rohantam. Ahogy kirántottam a fiókot, az egész a földre esett hatalmas csörömpölést keltve. Remegő kézzel vettem fel az egyik nagykést az ép kezemmel. A másik csak most kezdett el fájni, és a vér a padlóra csöpögött róla. Nem tudtam eldönteni, hogy a sajátom vagy Gerardó-é. Az is lehet, hogy mindkettő.
Magam előtt tartva a fegyveremet indultam a nappali felé, ahol a táskám maradt. Segítséget kellett hívnom, de nem mertem Gerardó-t egyedül hagyni Summer-rel. Hallgatóztam, de semmi zajt nem hallottam a hálóból. Lehet, hogy megöltem őt? Istenem, bár úgy lenne!
Mikor megláttam a fekete bőrtáskát, majdnem elsírtam magam, de ehelyett gyorsan odasiettem hozzá, és kiborítva a tartalmát felkaptam a mobilomat. Egy csík mutatta, hogy hamarosan lemerülök. Azonnal a gyorshívót nyomtam meg, mert nem akartam megkockáztatni, hogy a rendőrséggel való beszélgetés közepén szakadjon meg a vonal. Mire kiderítik, honnan hívtam őket, beletelik jó pár percbe.
- Halló! – Dan hangja olyan volt most, mintha egy angyal szólított volna meg.
- Itt vagyunk Ericnél, Gerardó is itt van, gyere ide, kérlek! Gyorsan! – sírtam a telefonba.
- Azonnal tűnj el a lakásból! – hallottam meg a másik oldalon az utasítást.
- Nem lehet, Summer még vele van… - suttogtam szipogva. Remegve pillantottam a hálószobaajtó felé, de még mindig nem volt semmi jele annak, hogy Gerardo magánál lenne. – Siess, kérlek!
- Már elindultam, azonnal ott leszek! – ígérte Dan. – Nem lesz semmi… - kezdte, aztán hirtelen csend lett.
- Dan? – pillantottam le a mobilomra, aminek sötét volt a képernyője. Sírva hajítottam a vérrel összekent telefont a kanapéra, aztán mély levegőt vettem. Muszáj visszamennem, hogy megnézzem, Summer jól van-e. Ha fel tudnám ébreszteni, és együtt el tudnánk menni innen, minden rendben lenne…
A kézfejemmel megdörzsöltem a szememet, hogy rendesen lássak, aztán visszaindultam a hálóba. Ahogy belöktem az ajtót, megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy Gerardo az ágyon fekszik és nem mozdul. Az oldalán vörösre festette a vér az ingét.
Gyors léptekkel siettem oda Summerhez és letérdeltem mellé.
- Summer… Summer, kérlek, ébredj fel – simogattam ki a tincseket az arcából összekenve őt egy kicsit a véremmel. – Kérlek… - Hangosan sikoltva rezzent össze, és egészen az éjjeliszekrényig kúszott. Ijedten néztem fel az ágyra, de Gerardo meg sem mozdult. Summer követte a pillantásomat és rémülten zihálni kezdett. – Kérlek, könyörögöm, ki kell jutnunk innen – nyújtottam Summer felé reszketve a kezemet. Tartottam tőle, hogy teljesen összeomlott, és nem lesz hajlandó velem jönni, de végül engedelmesen csúsztatta a kezét az enyémbe.
Megkönnyebbülve álltam talpra és húztam fel őt magammal, aztán az ágyat nagy ívben kikerülve indultunk az ajtó felé. Éppen átléptem a küszöböt, mikor Summer hirtelen hátrarántotta a karomat. A halk reccsenést szörnyű fájdalom követte. Sikoltva rogytam a földre, és egészen addig nem értettem, miért tette ezt, míg meg nem hallottam Gerardo hangját.
- Nem mentek sehová! – kiabálta dühösen, miközben Summer-t háttal magához húzta, és az egyik karját a nyakára szorította. – Állj fel, te hazug ribanc! – ordított rám. Remegő lábbal tápászkodtam fel, miközben úgy éreztem, a karomban lüktető fájdalomba belehalok. – Dobd el a kést! – nézett le az ép kezemre. Tétovázva szorítottam az egyetlen fegyveremet. – Dobd el, különben eltöröm a barátnőd nyakát! – fenyegetett meg és hogy bizonyítsa, tényleg megtenné, erősebben szorította magához Summer-t. A fuldokló hangot hallva az ujjaim eleresztették a kés nyelét.
- Megsérültél, el kéne látni… - pillantottam Gerardo oldalára. – Ha… ha most elmész, ígérem, hogy nem szólok a rendőröknek egy pár óráig. Lesz időd elmenekülni – próbálkoztam, mire felnevetett.
- Ostobának nézel? Gyere ide! – intett a fejével felém, miközben Summer-t oldalra húzta, de a nyakát még mindig satuban tartotta.
- Nem lesz semmi baj, drága, ne félj… - néztem a könnyes szemekbe, miközben tettem előre pár lépést.
- Ez kedves… - mosolyodott el gúnyosan Gerardo. – Igen, ne félj, drága, nem lesz semmi baj – nyomta a száját durván Summer arcára, aki öklendezni kezdett, aztán ismét rám nézett. – Térdelj le és tedd a dolgod! – parancsolta, miközben lejjebb húzta a nadrágját. Az undortól és a félelemtől gépiesen ereszkedtem előtte térdre.
Jake fél pillanatig csak nézett engem ökölbe szoruló kezekkel, aztán egyszerűen hátat fordított, és öles léptekkel elvágtatott. Döbbenten pislogtam utána, mert fogalmam sem volt, mi ütött belé. Persze, kicsit félreérthető volt, amit mondtam, de még ha igaz is lenne, akkor sem kellene így reagálni rá. Végül is, mi köze hozzá, hogy férjhez megyek-e vagy sem?
- Ebbe meg mi ütött? – néztem fel Summer-re, hátha ő tudja a megoldást.
- Hogy mi ütött belé? – Summer legalább olyan meglepett volt, mint én, de volt egy olyan érzésem, hogy nem Jake viselkedése miatt. – Az előbb közölted, hogy hozzámész… ehhez… - intett Rob felé.
Rob védekezően összefonta maga előtt a karjait, de nem szólt semmit a sértő megnevezés miatt. Én a helyében biztosan Summer fejéhez vágtam volna, hogy így beszél velem, miközben segítettem börtönbe juttatni azt, aki bántotta, de ő nem tette. Büszke voltam rá emiatt.
- Én nem azt mondtam, hogy hozzámegyek – nevettem fel kissé ideges hangon.
- Akkor nemet mondtál? Hála az égnek! – sóhajtott fel Summer, mire Robert morgott valami olyasmit, hogy: Mert persze, ha igent mondott volna, az olyan szörnyű lenne… Próbáltam figyelmen kívül hagyni a csalódottságot a hangjában.
- Nem mondtam nemet – vigyorodtam el, hogy viccel üssem el a kínos helyzetet. Mert hát, hogy hiheti el a legjobb barátnőm, hogy csak úgy, hipp-hopp feladom a függetlenségemet? Főleg Rob miatt… Ennél nagyobb képtelenséget elképzelni sem tudtam volna…
Elviselni az állandó utazgatást, a sikoltozó rajongókat, a tolakodó paparazzikat és újságírókat. Nem ez volt az, amire feleségként vágytam volna. Márpedig Robert csak ezt tudta volna nyújtani a leendő feleségének. Legalább is pillanatnyilag.
- Ne mondd, hogy gondolkozol rajta… - Summer most már tátott szájjal állt előttem, mint aki éppen egy rózsaszín dinoszauruszt lát besétálni a plázába.
- Summer – tettem a két kezemet a vállára, és a szemébe néztem. – Rob csak hülyült. Nem kérte meg tényleg a kezem. Úristen, komolyan elhitted? – kuncogtam.
- Akkor ti nem…? – mutogatott idegesen ránk.
- Nem hát! Barátok vagyunk – csapkodtam meg Robert vállát úgy, ahogyan egy havertól szokás.
- Barátok – motyogta Rob maga elé, miközben zsebre dugta a kezeit. Hirtelen olyan esetlennek és gyámoltalannak tűnt, hogy megsajnáltam. Végül is, az elmúlt fél órában Summer-rel felpofoztuk, aztán Jake támadt rá, most pedig Summer közölte vele, hogy nem megfelelő férj számomra. Ez valószínűleg nem az ő napja volt. – Akkor én azt hiszem, megyek is… Majd hívlak – ígérte.
- De most tényleg, ugye? – Félredöntött fejjel hunyorogtam fel rá, hogy leolvashassam az arcáról, tényleg szándékában áll-e megtenni.
- Tényleg hívlak! Esküszöm! – tette a szívére a kezét.
- Rendben, hiszek neked – bólintottam. – Akkor szia! – nyomtam két puszit az arcára. Biccentett egyet Summer felé, amit a barátnőm egy morgással jutalmazott, aztán elsietett.
- Nem értem, miért állsz még mindig szóba vele… - nézett utána a barátnőm összeszűkült szemekkel.
- Ne kérdd, hogy megmagyarázzam, mert én sem tudom – vontam meg a vállam. – Egyszerűen csak érzek benne valamit… Valamit, ami miatt úgy gondolom, a barátja szeretnék lenni.
- Hát, te tudod, kislány… És most? – pillantott körbe Summer tétován.
- Most menjünk haza… - sóhajtottam fel. Már fájtak a lábaim, és semmi másra nem vágytam, csak egy forró fürdőre és némi hideg fagylaltra a tévé előtt Summerrel.
- Nem így értettem – rázta meg a fejét. – Mi lesz Jake-kel?
- Mi lenne vele? – ráncoltam össze a homlokomat. Summer pár pillanatig az arcomat fürkészte, aztán szólalt csak meg.
- Te tényleg nem látod?
- De hát, mit? – tártam szét a kezemet. Utáltam, mikor valaki ilyet játszik velem. Célozgat és homályos utalásokat tesz, miközben nekem fogalmam sincs róla, mire kéne rájönnöm.
- Hogy fülig beléd szeretett. Istenem, Mila, hová tetted a szemed? – nevetett fel. Most rajtam volt a szájtátás sora. Még hogy Jake szerelmes lenne? Az ki van zárva!
- Biztos, hogy tévedsz. Azt beismerem, hogy van köztünk egyfajta szikra, de ez pusztán testiség. Vonzódunk egymáshoz. Ennyi – fejtettem ki a nézeteimet, miközben elindultam az Eric lakása felé vezető úton. Summer a kezében lévő szatyrokat lóbálva csatlakozott hozzám.
- Részedről talán… Részéről koránt sem – felelte túl nagy magabiztossággal. Gyanakvóan pislogtam felé.
- Mondott neked valamit?
- Esetleg… - harapta be a száját Summer.
- Esetleg? Summer, ne csináld már! – csattantam fel. – Mit mondott? És mikor?
- Hát, mikor kimentél mosdóba a cukrászdában – fürkészte úgy a földet, mintha valami nagyon érdekeset látna. Meredten bámultam rá, hogy folytassa, de direkt húzott engem.
- Summer! – morogtam. Kuncogva rebegtette meg a szempilláit.
- Megérdemled azok után, hogy az infarktust hoztad rám a kamu-lánykéréssel – nyújtotta ki a nyelvét.
Megforgattam a szemem, de valójában örültem neki, hogy annyira jól érzi magát, hogy már bolondozni is képes. Jó volt ott látni a régi Summert a tekintetében, még ha biztos is voltam abban, hogy ez az ideiglenes jókedv elmúlik majd, és még lesznek mélypontok. Sajnos, egy ekkora traumát képtelenség volt napok vagy hetek alatt feldolgozni. Sokszor egy élet is kevés volt rá.
- Oké, oké, megkövetlek… Szörnyen, nagyon, iszonyatosan sajnálom, hogy a frászt hoztam rád – hajtottam meg felé a felsőtestem színpadiasan.
- Bocsánatkérés elfogadva – mosolyodott el. – Szóval… Jake azt mondta, hogy komolyak irántad az érzései, és szerette volna tudni, hogy szerintem, mennyi esélye van arra, hogy a szilveszteri ballépése után még komolyan vedd és bízni tudj benne – mesélte. Most, hogy így visszagondoltam, mikor visszamentem a mosdóból, tényleg mindketten furán viselkedtek. Akkor ez volt az oka…
- És mit mondtál neki? – komolyodtam el.
Sejtettem, hogy Jake akar tőlem még valamit, de hogy ez szerelem lenne… Kissé hihetetlennek tűnt. Hiszen, csak úgy lelépett akkor szó nélkül, és utána is alig találkoztunk.
- Azt, hogy fogalmam sincs, de a kitartás mindig meghozhatja a gyümölcsét.
- Szóval, bíztattad – fintorodtam el. – Summer… Én nem akarok semmit sem Jake-től – jelentettem ki.
- Biztosan? – érdeklődött tőlem csalódott hangon.
- Biztosan – erősítettem meg. – Helyes pasi, de nem bízom benne.
- Rob is átvert és mégis adtál neki még egy esélyt – biggyesztette le a száját. – Ha az a selyemfiú megérdemelte, akkor Jake miért nem?
- Robert a barátom. És Jake-nek is megadtam a barátságra a lehetőséget. Arról nem én tehetek, ha ő többet szeretne – vontam meg a vállam, de a gyomrom összeszorult. Miért kell minden férfinak összezavarnia és felidegesítenie? Miért akarják a karomat is, ha a kisujjamat feléjük nyújtom?
- Azért ez most nem eshetett neki túl jól… Még mindig azt hiszi, hogy férjhez fogsz menni. Nem akarod felhívni és megmagyarázni neki? – aggodalmaskodott Summer.
- Majd, ha hazaértünk felhívom – adtam meg magam. – A férfiakkal mindig csak a gond van! – sóhajtottam fel, mire Summer arca elkomorult. Majdnem kiszakadt belőlem egy bocsánatkérés, de aztán jobbnak láttam, ha mégsem szólalok meg. – Jó volt ez a mai nap – próbáltam meg visszahozni a kellemes hangulatot. Summer halványan elmosolyodott, de nem felelt. A hazafelé vezető út további részét csendben tettük meg, miközben magamat átkoztam, amiért elszúrtam a kedvét.
Már azt hittem, ennél rosszabb nem is lehet, mikor befordulva a sarkon észrevettem, hogy Jake ott ül a ház előtti lépcsőn. Megfordult a fejemben, hogy egyszerűen karon ragadom Summert, megfordulok és elmenekülök, de még mielőtt valóra válthattam volna a tervemet, Jake észrevett.
Félhangosan szitkozódva mentem tovább, miközben azon gondolkoztam, mi a fenét kezdjek egy elméletileg szerelmes, gyakorlatilag valószínűleg csak kanos férfival.
Mikor a lépcsőhöz értünk, Jake feltápászkodott az egyik fokról, és egy szatyrot nyújtott felénk.
- Ez nálam maradt. – A hangja elég komornak tűnt.
- Kösz – vettem át tőle, és már éppen azon kezdtem elmélkedni, milyen kifogással küldjem el, mikor szó nélkül hátat fordított nekünk, és elindult az ellenkező irányba. Egy torkomra fagyott mondattal bámultam utána, mígnem Summer meglökte a vállam.
- Menj már utána és beszélj vele! – szusszantott bosszúsan, aztán kivette a kezemből a szatyrot.
- Nem hagylak egyedül – ráztam meg a fejem. Hálásan rám pislantott, aztán mély levegőt vett.
- Jól vagyok. Felmegyek addig a lakásba és kipakolom, amiket vettünk – felelte elég magabiztosan ahhoz, hogy higgyek neki. – Felpróbáljuk majd újra az összest, aztán benyomunk valami dvd-t, és agyfagyásig jégkrémezünk – vigyorgott rám lelkesen.
- Rendben, mindjárt jövök – ígértem. Megvártam, amíg belép az ajtón, aztán kocogva megindultam Jake után. – Hé! Várj! – kiáltottam neki, de mintha meg sem hallotta volna. – A francba, Jake, nem vagyok futáshoz öltözve! Állj már meg! – kértem.
- Miért? – torpant meg hirtelen, és széttárt karokkal fordult felém. – Hogy végighallgassam, milyen jó menyasszonynak lenni, és milyen boldog leszel azzal a beképzelt sztárocskával?
- Rob nem beképzelt – védtem ösztönösen, mire Jake felmordult.
- Akkor menj és vele beszélgess! – intett nekem, és újra el akart indulni, de még sikerült időben elkapnom a karját.
A következő pillanatban Jake megragadott és magához rántva lecsapott a számra. A kezeimmel megpróbáltam eltolni magamtól, de az ajkaim megadták magukat a határozott követelésnek. Mikor végre sikerült eltolni magamtól, a kezem önkéntelenül lendült az arca felé. A pofon hangos csattanásától még én is összerezzentem. Jake jobb arcán ott vöröslött a tenyérlenyomatom.
- Ehhez nincs jogod! – sziszegtem. – Azt hiszed, hogy bármikor csak úgy megcsókolhatsz? Mit képzelsz, ki vagy?
- Egy senki, tudom… - A düh kihunyt Jake tekintetéből, a helyét pedig átvette valami szomorúságféle.
- A francba, Jake! Miért kell velem játszanod? – túrtam bele idegesen a hajamba.
- Én nem játszom… - motyogta maga elé megsemmisülten.
- Felszedsz, lefektetsz, aztán szó nélkül eltűnsz. Bocsánatot kérsz, azt mondod, felejtsük el, legyünk barátok, beleegyezem, erre most már másodszor csókolsz meg erőszakkal. Szerinted, ez mi? – róttam fel neki minden elkövetett bűnét.
- Megijedtem – sütötte le a tekintetét, mint egy rossz gyerek.
- Megijedtél… – ismételtem el értetlenül. Végigmértem Jake-et. Magas, izmos, erős férfi volt, akiről sok jelző az eszébe jutott az embernek, de az ijedős semmiképpen sem. Még csak tippem sem volt arra, mi rémiszthette meg mégis.
- Igen. Én… eddig csak olyan lányokkal találkoztam, akik egy kis szórakozásra vágytak, és ezt meg is tudtam adni nekik. De te… - Idegesen hátat fordított nekem és tett két lépést, aztán újra felém fordult.
- Mikor megláttalak, abban a pillanatban tudtam, hogy különleges lány vagy, de igyekeztem úgy viselkedni veled, mint a többiekkel. Nem tudom, mi történt velem. Csak rád néztem, és kattant bennem valami. Őrültségnek hangzik, igaz? – túrt a hajába. – Hiszel az első látásra szerelemben? – fúrta hirtelen a tekintetét az enyémbe.
- Nem igazán – ismertem be.
- Én sem hittem – bólintott. – Aztán aznap éjjel, miután szeretkeztünk… Te elaludtál, én pedig néztelek téged. Most először figyeltem meg egy lányt azután, hogy… És olyan gyönyörű voltál, nekem meg eszembe jutott, hogy ha húsz év múlva feküdnénk így egymás mellett, akkor is ilyen szépnek látnálak-e. Egy hang azt mondta a fejemben, hogy igen. – Elakadó lélegzettel hallgattam Jake monológját, és fogalmam sem volt, mit kéne mondanom.
- Mila, én halálra rémültem! – nevetett fel elkeseredve. – Én és a szerelem… A házasság, gyerekek… Sosem gondoltam ilyesmire addig a percig, érted? Csak kiugrottam mellőled az ágyból és elfutottam, mint egy gyáva nyúl, mert attól féltem, hogy ha még egy pillanatnál tovább figyellek, akkor örökre magadhoz láncolsz anélkül, hogy tudnál róla. De persze, már késő volt – vonta meg a vállát, mint aki már beletörődött a sorsába.
- Folyton rád gondoltam… Másnap felszedtem egy lányt, de miközben… Szóval, én… Végig téged láttalak magam előtt. Mintha belemartad volna savval az emlékedet az agyamba. Tudom, hogy elszúrtam… De könyörögöm, ne menj feleségül ahhoz az alakhoz! Kérlek mindenre, ami szent! – kérlelt kétségbeesett hangon. Megrendülve bámultam rá, mintha most először látnám. Talán így is volt…
- Jake, én nem fogok hozzámenni Robhoz – feleltem azt, ami a legegyszerűbb volt. Ebben az egyben legalább tökéletesen biztos voltam, de minden más felkavarodott bennem. Erre a vallomásra egyáltalán nem voltam felkészülve.
Jake egy másodpercig csak meglepetten nézett rám, mint aki nem is számított a győzelemre, aztán hirtelen ismét hozzám lépett. A kezét az arcomra csúsztatva hajolt közelebb, hogy újra megcsókoljon, de nem hagytam.
- Ne… - toltam el magamtól, aztán mély levegőt vettem. – Ez nem jelenti azt, hogy tőled akarnék valamit – lomboztam le. – Igazán aranyos, amiket mondtál. Ha újév reggel hallom tőled ezeket a szavakat, valószínűleg azt gondolom, hogy egy igazi mázlista vagyok, aki megtalálta élete férfiját, de…
- Mindent elrontottam – hajtotta le a fejét.
- Sajnálom – sóhajtottam.
- Kérhetek még egyetlen dolgot? – emelkedtek rám a nagy kiskutyaszemek.
- Persze – egyeztem bele.
- Megcsókolhatlak még egyszer, utoljára? – fúrta a tekintetét az enyémbe. Habozva bólintottam egyet. Ennyit megtehetek, ha ez megnyugtatja végre a lelkét…
Megborzongtam, mikor a tenyere újra az arcomra simult, és halk sóhaj szakadt fel belőlem, ahogy az ajkai az enyémekhez értek. Jake csókjait mindig a vadság és a szenvedélyesség jellemezte, de ez most teljesen más volt. Egy igazi szerelmes gyengéd csókja.
Remegni kezdtek a lábaim, és mikor elengedett, pár másodpercig képtelen voltam kinyitni a szemem.
- Légy jó… - hallottam a halk köszönést, de szinte fel sem fogtam. Ahogyan azt sem, hogy Jake megfordult és elsietett.
Úgy éreztem magam, mint aki becsiccsentett. Megráztam a fejem, és igyekeztem összeszedni magam. Mikor kicsit sikerült, elindultam vissza a házhoz.
Kótyagosan szálltam be a liftbe és még akkor sem voltam teljesen magamnál, mikor kiszállva a kulcsok után kutattam, amiket Eric adott. Már épp a kezembe akadtak, mikor az ajtó előtt megállva ledermedtem. Summer nyitva hagyta volna nekem?
Halkan löktem be az ajtót és lábujjhegyen osontam a nappali felé, miközben a szívem a torkomban dobogott, de ami ott fogadott, arra nem voltam felkészülve. A cuccok, amiket vettünk, a földre voltak dobálva, az állólámpa felborult és összetört, a függöny pedig félig le volt szakítva. Te jó ég, betörtek vagy mi a fene történt itt?
Legszívesebben Summer nevét kiabáltam volna, mert az, hogy sehol sem láttam, halálra ijesztett. Visszafojtott lélegzettel hajítottam a táskámat a kanapéra, aztán megragadtam egy vázát a tévé melletti szekrényről, és a hálószoba felé lopakodtam.
- Ne, kérlek… Kérlek… - A nyöszörgés olyan halk volt, hogy először fel sem fogtam. Egy ujjal löktem be az ajtót azon imádkozva, hogy ne nyikorduljon meg.
- Nyugalom, kiscicám, élvezni fogod… - Megborzongtam a kéjes-kegyetlen hangtól, még mielőtt megláttam volna az ágyon Summer-t. Gerardo kezei leszorították őt, de valószínűleg, annyira sokkos lehetett, hogy szabadon is képtelen lett volna tiltakozni. Hogy engedhették ki ezt a szadista állatot?
Erősen megmarkoltam a váza száját, és egyre közelebb lopództam, miközben figyeltem, ahogy az az undorító féreg meglazítja a nadrágövét.
A következő pár pillanatot képtelen lettem volna utólag pontosan felidézni. Előre vetődtem, és lesújtottam a vázával Gerardo fejére, hallottam a kiáltását és láttam, ahogy előre zuhan Summer-re. Azt hiszem, le akartam húzni róla a férfitestet, mert meghallottam a halk zokogást, de mikor meg akartam fogni Gerardo csuklóját, hirtelen felemelkedett a keze és megragadott. Az ágyra zuhantam melléjük egy halk kiáltás kíséretében.
- Nem, ne! – A kezeim ösztönösen csapkodni kezdtek, körmeim pedig végigszántották a férfiarcot. Hirtelen csattanást hallottam, és elhomályosult előttem a világ. Kellett pár másodperc, mire ráeszméltem, hogy pofon vágtak.
- Te kis ribanc! Azt hitted, hogy elintézhetsz a rendőrséggel, ha? – fröcsögte az arcomba közvetlen közelről, majd belemarkolt a hajamba. Sziszegve kaptam az ujjaihoz, de nem tudtam kiszabadulni. Ahogy a nyelve végigszántott az arcomon, hányingerem lett. – Vagy talán féltékeny voltál? Az voltál, igaz, szajha? Hogy nem téged választottalak, hanem a kis barátnődet.
- Eressz el, te szemétláda!– nyüszögtem. Felhúztam a lábam, hogy megpróbáljam megrúgni, de röhögve szorított az ágyhoz. Hallottam magam mellett Summer hisztérikus sírását, és fogalmam sem volt, mit tegyek. Pánikba esve kapálóztam, ahogy tudtam, de Gerardo sokkal erősebb volt nálam.
- Nyugalom, te is megkapod, ami jár. – A durva csóktól felhasadt a szám. Éreztem a vér ízét, és a gyomrom még jobban kavarogni kezdett. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, amit történik. Mintha hirtelen bekerültem volna egy rémálomba, amelyből nem tudok felébredni.
- Hagyd békén! – Az eszelős sikoltás félbeszakította a csókot. Gerardo felnyögött, ahogy Summer püfölni kezdte a kezeivel, és egy kicsit enyhült a szorítása. Újra megemeltem a lábam, és amilyen erővel csak tudtam, előre nyomtam az ágyékába a térdem. A hangos káromkodás jelezte, hogy sikerrel jártam.
- Szemét kurva! – A férfitest felemelkedett rólam. A szemem sarkából láttam, ahogy Summer egy ütésnek köszönhetően leesik az ágyról, aztán újabb pofont kaptam. Próbáltam pislogni, mert éreztem, hogy közel állok az ájuláshoz. Mintha valami mély űr magába akarta volna szippantani a tudatomat.
- N… neh… - Újabb erőtlen tiltakozás tört elő belőlem, ahogy Gerardo feljebb rángatta a toppomat, és belemarkolt a mellembe. A megaláztatástól és a fájdalomtól könnyek gyűltek a szemembe. Ez nem történhet meg velem…
- Summer elhitette veled, hogy megerőszakoltam? – lihegte a nyakamba. – Pedig nagyon is élvezte a kis ribanc, és hidd el, te is élvezni fogod! – Ahogy Gerardo fogai a vállamba martak, felsikítottam. Az éles fájdalomtól csillagokat láttam, de a kiáltozásom cseppet sem számított neki, sőt, csak még inkább beindította.
Az ágyéka megkeményedve dörgölőzött a combomnak, miközben a szája a vállamról a mellem felé haladt. Oldalra fordulva észrevettem egy szilánkot a vázából a lepedőn, de a rám nehezedő súlyától nemhogy mozdulni, lélegezni is alig tudtam.
- Várj… Kérlek… - csúszott ki a számon végső kétségbeesésemben. – Kérlek, jó leszek. Bármit megteszek, amit csak akarsz… - suttogtam. Először azt hittem, hogy semmi hatása nem lesz a kérésemnek, aztán Gerardo lassan rám nézett és kéjesen elmosolyodott.
- Tudtam, hogy te is csak megjátszod magad. Mert valójában azt akarod, hogy megdugjalak, igaz? – nyomta hozzám ismét az ágyékát. Keserű íz öntötte el a torkomat, de végül sikerült megszólalnom.
- Igen. Igen, azt akarom – motyogtam. Nem voltam biztos benne, hogy jó-e, amit teszek, de ez volt az egyetlen esélyem. Summer felé pillantottam, de az arcát eltakarta a haja. Egyáltalán nem mozdult és nem hallottam a szipogását sem. – Csak szeretnélek megérinteni, de így nem tudlak – mozgattam meg a csuklómat az ujjai alatt.
- Hol szeretnél megérinteni? – lihegett bele a fülembe rekedt hangon. Tudtam, hogy mit akar hallani, de már a gondolattól is rosszul voltam, hogy ki kell mondanom.
- Ha elengedsz, megmutatom – próbálkoztam.
- Mit szólnál, ha inkább én mutatnám meg, hol akarom, hogy megérints? – húzta lejjebb a kezemet.
- Ne! – A tiltakozás önkéntelenül tört ki belőlem. – Mármint… Nem lenne sokkal érdekesebb, ha én találnám ki, mit szeretsz? – próbáltam meg csábítóan nézni.
- Nem gondoltam volna, hogy te vagy a bevállalósabb – nézett rám elégedetten Gerardo. – Summer vadabbnak tűnt, mint te, ezért is választottam őt, de mikor tennie kellett volna a dolgát, csak panaszkodott. Te viszont, tudod, mi a dolga egy nőnek, igaz? – Újabb ágyékdörzsölés, hányinger, mély levegő.
- Igen, tudom – feleltem. – Az a dolgom, hogy megtegyek bármit, amit szeretnél.
- Okos kislány… Akkor gyere és tedd, amit szeretnék. – Ahogy újra belemarkolt a hajamba, felnyögtem. Most nem volt annyira durva, mint először, de így is fájt. A hátára fordult, és az egyik kezével lehúzta a sliccét. Oldalra fordultam, mintha közelebb akarnék húzódni hozzá, miközben az járt a fejemben, mi vár rám, ha nem sikerül a tervem. A napközben befalt sütemények kavarogtak a gyomromban, és féltem, hogy tényleg elhányom magam. – Na, gyere… - Gerardo szabaddá tette az ágyékát, én pedig még közelebb húzódva nyújtottam ki a kezemet. Az ujjaim megkönnyebbülve fonódtak a szilánkra, az sem érdekelt, hogy a tenyeremet végigvágtam vele.
- Menj a pokolba! – Ahogy belevágtam az oldalába, éreztem, hogy az éles tárgy átvágja a bőrt és áthatol a húson. A kezemen forró, vörös ragacs folyt végig, az ordítás pedig tompán hatolt a fülembe. Most, vagy soha.
Pár tincsemet hátrahagyva téptem ki magam Gerardo markából, aztán legurultam az ágyról. Az ajtó felé mászva nyomtam fel magam négykézlábról talpra, és a konyha felé rohantam. Ahogy kirántottam a fiókot, az egész a földre esett hatalmas csörömpölést keltve. Remegő kézzel vettem fel az egyik nagykést az ép kezemmel. A másik csak most kezdett el fájni, és a vér a padlóra csöpögött róla. Nem tudtam eldönteni, hogy a sajátom vagy Gerardó-é. Az is lehet, hogy mindkettő.
Magam előtt tartva a fegyveremet indultam a nappali felé, ahol a táskám maradt. Segítséget kellett hívnom, de nem mertem Gerardó-t egyedül hagyni Summer-rel. Hallgatóztam, de semmi zajt nem hallottam a hálóból. Lehet, hogy megöltem őt? Istenem, bár úgy lenne!
Mikor megláttam a fekete bőrtáskát, majdnem elsírtam magam, de ehelyett gyorsan odasiettem hozzá, és kiborítva a tartalmát felkaptam a mobilomat. Egy csík mutatta, hogy hamarosan lemerülök. Azonnal a gyorshívót nyomtam meg, mert nem akartam megkockáztatni, hogy a rendőrséggel való beszélgetés közepén szakadjon meg a vonal. Mire kiderítik, honnan hívtam őket, beletelik jó pár percbe.
- Halló! – Dan hangja olyan volt most, mintha egy angyal szólított volna meg.
- Itt vagyunk Ericnél, Gerardó is itt van, gyere ide, kérlek! Gyorsan! – sírtam a telefonba.
- Azonnal tűnj el a lakásból! – hallottam meg a másik oldalon az utasítást.
- Nem lehet, Summer még vele van… - suttogtam szipogva. Remegve pillantottam a hálószobaajtó felé, de még mindig nem volt semmi jele annak, hogy Gerardo magánál lenne. – Siess, kérlek!
- Már elindultam, azonnal ott leszek! – ígérte Dan. – Nem lesz semmi… - kezdte, aztán hirtelen csend lett.
- Dan? – pillantottam le a mobilomra, aminek sötét volt a képernyője. Sírva hajítottam a vérrel összekent telefont a kanapéra, aztán mély levegőt vettem. Muszáj visszamennem, hogy megnézzem, Summer jól van-e. Ha fel tudnám ébreszteni, és együtt el tudnánk menni innen, minden rendben lenne…
A kézfejemmel megdörzsöltem a szememet, hogy rendesen lássak, aztán visszaindultam a hálóba. Ahogy belöktem az ajtót, megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy Gerardo az ágyon fekszik és nem mozdul. Az oldalán vörösre festette a vér az ingét.
Gyors léptekkel siettem oda Summerhez és letérdeltem mellé.
- Summer… Summer, kérlek, ébredj fel – simogattam ki a tincseket az arcából összekenve őt egy kicsit a véremmel. – Kérlek… - Hangosan sikoltva rezzent össze, és egészen az éjjeliszekrényig kúszott. Ijedten néztem fel az ágyra, de Gerardo meg sem mozdult. Summer követte a pillantásomat és rémülten zihálni kezdett. – Kérlek, könyörögöm, ki kell jutnunk innen – nyújtottam Summer felé reszketve a kezemet. Tartottam tőle, hogy teljesen összeomlott, és nem lesz hajlandó velem jönni, de végül engedelmesen csúsztatta a kezét az enyémbe.
Megkönnyebbülve álltam talpra és húztam fel őt magammal, aztán az ágyat nagy ívben kikerülve indultunk az ajtó felé. Éppen átléptem a küszöböt, mikor Summer hirtelen hátrarántotta a karomat. A halk reccsenést szörnyű fájdalom követte. Sikoltva rogytam a földre, és egészen addig nem értettem, miért tette ezt, míg meg nem hallottam Gerardo hangját.
- Nem mentek sehová! – kiabálta dühösen, miközben Summer-t háttal magához húzta, és az egyik karját a nyakára szorította. – Állj fel, te hazug ribanc! – ordított rám. Remegő lábbal tápászkodtam fel, miközben úgy éreztem, a karomban lüktető fájdalomba belehalok. – Dobd el a kést! – nézett le az ép kezemre. Tétovázva szorítottam az egyetlen fegyveremet. – Dobd el, különben eltöröm a barátnőd nyakát! – fenyegetett meg és hogy bizonyítsa, tényleg megtenné, erősebben szorította magához Summer-t. A fuldokló hangot hallva az ujjaim eleresztették a kés nyelét.
- Megsérültél, el kéne látni… - pillantottam Gerardo oldalára. – Ha… ha most elmész, ígérem, hogy nem szólok a rendőröknek egy pár óráig. Lesz időd elmenekülni – próbálkoztam, mire felnevetett.
- Ostobának nézel? Gyere ide! – intett a fejével felém, miközben Summer-t oldalra húzta, de a nyakát még mindig satuban tartotta.
- Nem lesz semmi baj, drága, ne félj… - néztem a könnyes szemekbe, miközben tettem előre pár lépést.
- Ez kedves… - mosolyodott el gúnyosan Gerardo. – Igen, ne félj, drága, nem lesz semmi baj – nyomta a száját durván Summer arcára, aki öklendezni kezdett, aztán ismét rám nézett. – Térdelj le és tedd a dolgod! – parancsolta, miközben lejjebb húzta a nadrágját. Az undortól és a félelemtől gépiesen ereszkedtem előtte térdre.
