2. fejezet

A második fejezet ezúttal Adri vezényletével készült el, amely tovább bonyolítja történetünket! Jó olvasást, és mint mindig, most is szívesen várjuk a hozzászólásokat! :)

Szédülten kapaszkodtam meg Jake alkarjában, és önkéntelenül viszonoztam a csókját. Amikor érezte, hogy nyert ügye van, felbátorodva vont magához szorosabban, és nem ellenkeztem, amikor az egyik kezét a tarkómra csúsztatva mohón a számba nyomult a nyelvével. A mellkasára simítottam a tenyerem, élvezve az izmai tapintását. A csókjának alkohol íze volt, de finom volt, és a szenvedélye egészen magával ragadott. Bár ebben nyilván nagy szerepe volt a nem elhanyagolható mennyiségű koktélnak és tequilának, amit eddig elfogyasztottam. Talán nem egészen voltam ura a cselekedeteimnek, de nem számított. Körülöttünk őrjöngött a tömeg, mindenki összeborulva kívánt boldog újévet a társainak, de engem csak Jake érdekelt. Addig fel sem eszméltem, amíg a keze le nem vándorolt a derekamról, és követelőzőn bele nem markolt a fenekembe. Akkor viszont kicsit kitisztult a fejem. Talán ezt mégsem kéne… vagy nem itt…
Elszakítottam magam Jake szájától, és kissé eltávolodtam tőle.
- Uhm… - néztem fel rá kábán, és kicsit zavartan, ő meg úgy bámult rá, hogy szinte meztelennek éreztem magam tőle. – Boldog Új Évet! – nyögtem ki végül akadozva.
- Neked is! – vigyorodott el, aztán kisfiúsan rám kacsintott, ami rettentően jól állt neki. Egészen elgyengültek a térdeim.
Summer és Jensen ekkor valahonnan előkeveredtek, és a barátnőm hihetetlen módon felpörögve ugrott a nyakamba. „Józanságában” sikerült egészen elérzékenyülnie attól, hogy ezt az évet is túléltük, és sírva könyörgött, hogy idén másszuk meg a Mount Everestet. Ööö… talán ezt nem egészen gondolta komolyan. De én így imádtam őt… Kicsit őrültnek, kicsit szeszélyesnek, kicsit alkesznek… és a legjobb barátnőmnek. Hozta is a formáját. Amikor kicsit kiörömködtük magunkat, tovább viháncolt, akár egy kislány, aztán egy jobb pillanatában még Jake-et is sikerült barátian lesmárolnia, mire Jensen jobbnak látta, ha inkább odébb tereli, így el is tűntek a szemünk elől. Úgy sejtettem, levegőzni viszi. A hasunkat fogtuk, annyira nevettünk Summeren, aztán Jake megragadta a kezem, és maga után húzott, vissza a helyünkre.
A zene időközben újra teljes hangerővel üvöltött, és mindenki újra táncolni kezdett. Amikor Jake leült, magától értetődő természetességgel vont az ölébe, és a derekam köré fonva a karját azonnal csókolgatni kezdte a nyakamat. Először elakadt a lélegzetem a merészségétől, de aztán arra gondoltam, hogy tulajdonképpen élvezem Jake közelségét… talán túlságosan is. Különben is, egyszer élünk! Úgyhogy készségesen simultam hozzá, amit ő elégedett vigyorral vett tudomásul, és pillanatokon belül újra mohón falni kezdtük egymás ajkát.
Egyre inkább sikeredett elveszítenem az önuralmam, ezek nem azok a percek voltak, amikor azon akartam agyalni, hogy engedhettem ezt megtörténni. Sosem voltam az a fajta, aki rögtön első alkalommal vad csókcsatákba bocsátkozik valakivel, akit alig néhány órája ismer, most mégis éppen ezt tettem. Talán Jake rámenős viselkedése hozta ezt ki belőlem, talán az alkohol, talán az, hogy túl rég voltam egyedül. Tökmindegy volt. Gondolkodás helyett inkább csak köré tekeredtem, és nagyokat sóhajtva hagytam, hogy Jake becsúsztassa a kezét a felsőm alá, és a meztelen bőrömet simogassa.
- Jajj, gyerekek, legalább vonulnátok el valahová!
Camie mosolygós hangja rázott fel. Upsz, ez ciki, épp Jake kishúgának kellett észrevennie minket? Elvörösödve emeltem fel a fejem és néztem Camille-ra. Nem úgy tűnt, mintha zavarná a helyzet, inkább vidám volt, és sugárzóan mosolygott.
- Nah, Cam, te is tudod, mikor a legalkalmatlanabb felbukkannod… - csóválta a fejét nevetve Jake, és hiába próbáltam észrevétlenül kikecmeregni az öléből, szorosan tartotta a derekam, így végül feladtam. – Nem akarsz inkább megint lelépni?
- Neeem! – nyújtotta ki rá a nyelvét Camie. – Ha nem emlékeznél rá, bátyókám, együtt jöttünk, és ha anya megtudja, hogy le akartál koptatni, kitekeri a nyakadat. Különben is csak azért merészeltelek megzavarni titeket, hogy boldog újévet kívánjak nektek. És hogy bemutassam nektek Willt… - húzott közelebb félszeg mosollyal egy srácot, aki eddig is ott állt mellette, de valahogy elkerülte a figyelmünket. Első ránézésre egyidős lehetett Camille-al, magas, szőke, jóképű fiú volt. Olyan igazi középiskolai minden lány bálványa-típus. – Egy suliba járunk, Will is végzős. Nem is tudtam, hogy ő is itt lesz… Az előbb futottunk össze. Will… - fordult a fiú felé csillogó szemekkel, ami számomra elég nyilvánvalóvá tette a rajongását iránta. Bár a srác sem éppen baráti szemekkel méregette őt. Ez tetszett. Szerelem van itt alakulóban… - Ez a bunkó itt a bátyám, Jake. – mutatta be egymásnak a fiúkat, akik tartózkodón biccentettek a másiknak. – Ne is törődj vele, én sem szoktam. Ő pedig, aki igyekszik láthatatlan lenni – mutatott rám mosolyogva. -, ő Mila. Ma ismertem meg. És gondolom nem ma találkoztunk utoljára. – vetett rám és Jake-re sokatmondó pillantást.
- Arra mérget vehetsz! – bólogattam vehemensen, majd’ leesett a fejem. Aztán zavaromban kicsit talán túl szívélyesen fordultam Will felé, ugyanis a lendülettől csaknem kipottyantam Jake öléből. Bár szerencsémre erősen tartott. – Helló Will. – ráztam meg a srác kezét. – Remélem nem siettek sehová, és velünk maradtok.
- Én meg remélem, hogy elhúznak… - morogta Jake halkan a hátam mögött, mire belenyomtam a könyököm a bordáiba. – Aú! – szisszent fel. – Uhm… tényleg… maradhatnátok… - szűrte a szót a fogai között. –javította ki magát műmosollyal. Tisztában voltam vele, hogy sokkal inkább mással szeretné elfoglalni magát, de nem lehettünk olyan szemetek a húgával, hogy magára hagyjuk. Láttam, hogy fontos Camie-nek, hogy kedvesen fogadjuk Willt.
- Uhh, tényleg? Ez tök jó! Kár lett volna ilyen korán befejezni ezt az estét. – lelkendezett a srác, azzal már le is huppant a hosszú kanapé túlsó végébe, maga mellé húzva a boldogan viruló Camie-t is, és azonnal rendeltek is maguknak italokat. Jake lemondó sóhajjal végre kiengedett az öléből. Amint mellé telepedtem, az asztal alatt a combomra tette a kezét, és nem úgy festett, hogy néhány centinél távolabb fog engedni magától. Nekem meg tulajdonképpen nem is állt szándékomban messzebbre menni. Jake vonzott, akár a mágnes. Közel fészkeltem magam hozzá, és nekidőltem.
- Egyedül bulizol szilveszter éjjel? – kérdeztem Willt.
- Nem, barátokkal jöttünk ide, mert hallottuk, mekkora partik szoktak itt lenni, de ők már tovább is álltak, mert nem jött be nekik.
- És te?
- A pultnál megláttam Camie-t. Beszélgettünk, aztán úgy döntöttem, inkább itt maradok vele. – mosolygott rá a piruló lányra.
- Értem. – vigyorodtam el, és azt hiszem, nagyon tudálékosan bólogathattam, mer t Jake figyelmeztetőn megszorította a lábam.
- Ez jó, mert már úgyis régóta terveztük, hogy bulizunk egyet együtt, de sosem jött össze. – mesélte lelkesen Camille.
- Akkor most itt a ragyogó alkalom. Ugye átjöttök velünk a Blush-ba?- tudakoltam.
- Nem is tudtam, hogy oda is megyünk. – kapta fel a fejét Jake, aki eddig mintha nem is figyelt volna.
- Szóba került már korábban is. A taxiban, amikor jöttünk. – magyaráztam. – Ott dolgozom suli mellett, és a főnököm hívott, hogy nézzünk át hozzájuk is kicsit. – ahogy beszéltem róla, hirtelen felidéződött bennem a srác arca, akivel ott találkoztam. Fura, Jake-nek egészen sikerült elfeledtetnie velem, most mégis azonnal eszembe jutott. Vajon ő ott van még? Bár teljesen mindegy, mivel úgyis van barátnője. – Szóval, mit szóltok, átmegyünk? – néztem kérdőn a többiekre.
- Nekem teljesen mindegy, csak ne menjünk még haza. – vágta rá Camie. Oh, persze, nem szeretne még elválni Willtől. Teljesen érthető. A srác szintén lelkesen bólogatott, szerintem bármibe belement volna, amit Camille csak kitalál.
- Jake? – fordultam felé.
- Mehetünk. – húzta mosolyra a száját, és odahajolt, hogy a nyakamba csókoljon. Jólesőn megborzongtam tőle, és megint sikerült minden másról megfeledkeznem. – De talán szólni kéne Summernek és Jensennek is. Nem tudod, hová lettek?
- Basszus! Fogalmam sincs. – kaptam észbe. – Én is csak annyit láttam, mint te. Talán már rég leléptek. – előkaptam a mobilom, hogy felhívjam Summert, és láttam, hogy két nem fogadott hívásom volt, meg egy üzenetem. A hívások Summer telefonjáról érkeztek, alig pár perce, ahogy az sms is. – Nah, Jensen küldött egy üzit. Hazavitte Summert, mert eléggé szétesett szegényke. Szóval ők nem jönnek. – közöltem a többiekkel.
- Pff… hát nem volt semmi a csaj ma este! – nevetett fel Jake. – Kegyetlenül leitta magát! És ahogy lekapott!
- Summer ilyen. – nevettem el magam én is. – Megadja a módját a buliknak. Még jó, hogy Jensen nem akadt ki. Elég gáz volt, amit csinált.
- Mi? Summer lesmárolta a tesómat? – hitetlenkedett Camille. Kacarászva bólogattunk, ahogy felidéztük a történteket, mire ő is nevetésben tört ki. – Hihetetlen az a lány!
- Az. – hagytam rá. – De őt így szeretjük. Na de menjünk, nemsokára egy óra lesz.
Beletelt egy kis időbe, mire összekaptuk magunkat, de néhány perc múlva mind a négyen bezsúfolódtunk egy taxiba, és bemondtam a Blush címét a sofőrnek. Az úton Jake eléggé lefoglalt, így nem igazán beszélgettünk semmiről, de amikor láttam, hogy Camie és Will is feltalálták magukat, és egészen összebújva pusmogtak, el tudtam engedni magam. Azonban ahogy közeledtünk az úti célunk felé, úgy hatalmasodott el rajtam egyfajta várakozással teli izgalom, és ez picit megzavart. A srác, Rob arca befurakodott az elmémbe, és én ismét elvesztem egy kicsit azokban a szép szemeiben. Mi ez? Mi van velem? Itt van Jake, totál odavan tőlem, nekem is bejön, erre egy másik srácra gondolok, akivel egy mondatot, ha beszéltem, ráadásul nője van, szóval esély sincs, hogy legyen köztünk valami. Főleg mivel ő semmi jelét nem adta, hogy felkeltettem volna az érdeklődését. Hülye egy helyzet. Mire odaértünk, egészen összezavarodva keveredtem ki a kocsiból. Már szinte reménykedtem, hogy nem is lesz ott.
Hatalmas tömeg volt, még a legnagyobb bulikon sem láttam még itt soha ennyi embert. Már a bejáratnál rengetegen ácsorogtak, és ahogy kinyílt az ajtó, bentről kihallatszott, hogy ott sem jobb a helyzet. Dőlt kifelé a cigifüst és ordított a zene. Huh, Dan, jól összehozta ezt a szilvesztert.
- Vigyázzatok a lépcsőn, meredek. – figyelmeztettem a többieket, mielőtt beléptünk volna. Persze az első, aki megbotlott már az első fokon, az én voltam. Ha Jake nem kap el a könyökömnél fogva, lezúgtam volna, és kórházban tölthettem volna az újév első napját, így viszont mind a hárman jól kinevethettek, ami lássuk be, kisebb probléma.
Dant a pult mögött találtam meg, ami elég ritka jelenség volt, hisz többnyire nem volt rá szükség, hogy beugorjon.
- Hé, csapos, meleg a söröm! Kinek törjem be az orrát, hogy olyat kapjak, amilyet kértem? – léptem oda elmélyítve a hangom.
- Oh, bocs, haver, mindjárt megoldjuk. A meleg sört pedig mi álljuk. – felelte Dan fel sem nézve a sörcsapból, majd elém is tolt egy korsó habzó nedűt.
- Ajánlom is! – nevettem fel. – Azért ha segítség kell, csak szólj, beugrok.
- Mi… Mila! Ó, te lány! – csapott a pultra nevetve, amikor végre felnézett. – Már azt hittem, nem is jössz! Hiányoltunk!
- Persze, mert sok a meló, és nem győzitek nélkülem! – hajoltam át a pulton, hogy puszit nyomjak az arcára.
- Bolond vagy! Megvagyunk nélküled is. Csak kellesz, hogy lássunk. Nélküled nem olyan jó itt. Legalábbis ezt mondják a többiek. – tette hozzá gyorsan.
- Persze, persze. – bólogattam nevetve. Tudtam én, hogy Dan szeret. Csak nem képes olyan könnyen kimutatni.
- És a barátaid? Hol hagytad Summert?
- Summer már kiütötte magát. Otthon alussza az igazak álmát. Vagy éppen a WC fölé görnyed, és átkozza azt, aki feltalálta a piát. – kacarásztam. – A többiek meg ott vannak. – mutattam kicsit távolabb, ahol Camie-ék szobroztak, érdeklődve nézelődve.
- Huh, várj csak, mindjárt csinálunk nektek helyet… - törölgette meg a kezét Dan, ahogy elindult kifelé a pult mögül, rábízva a munkát két másik csaposra.
- Nem hiszem, hogy menni fog. – ráztam a fejem kételkedve. – Tömve vagyunk, minden asztal foglalt.
- Egy nem. Várj, mindjárt visszajövök. – azzal már ott sem volt, én meg odamentem a barátaimhoz.
- Hát, srácok, lehet, hogy állva bulizunk tovább.
- Nem baj, majd csak táncolunk. – húzott magához Jake.
- Persze, úgysem azért jöttünk, hogy ülve elaludjunk. – vágta rá Will. – Jó ez a hely. Tetszik a zene.
- Nekem is! Jobb is itt, mint a másik helyen. Már azt sem tudom, mi volt a neve. – nevetgélt Camille.
- Én eddig sem tudtam. – kontrázott Jake.
- Minden rendben, szereztem nektek helyet. – lépett oda hozzánk Dan, és egyetlen pillantással felmérte a Jake és köztem lévő kapcsolatot. Mintha árnyék suhant volna át az arcán, de a következő pillanatban megint megnyerőn mosolygott. – Sziasztok, örülök, hogy benéztetek hozzánk. – fordult Camie-ék felé. - Remélem jól fogjátok érezni magatokat.
- Abban biztos lehetsz, csak mutasd már merre menjünk. – nevettem. Mind elindultunk Dan után a terem hátsó része felé. Kezdtem sejteni, hová megyünk, és meglepődtem, mert tudtam, hogy Dan az itt lévő viszonylag elzárt boxokat a különleges vendégeinek tartja fent.
- Dan, erre semmi szükség, nem akarom elfoglalni a díszpáholyt. – egymás között csak így hívtuk ezt a részleget.
- Nem foglaljátok el. Már vannak ott.
- Akkor meg? Odapofátlankodunk valakihez? Ne már! Inkább állunk, tényleg! Semmi gond! – erősködtem, de Dan csak nevetett.
- Ne aggódj már kislány! Nem idegenekhez ültök. Csak Rob és Kristen van ott, tudod, találkoztál velük, amikor beugrottál este. – Hogyne tudnám! Basszus! A torkomon akadt a szó, és hirtelen kicsit szűknek éreztem a helyet. Jesszus, mekkora szerencsétlen állat vagyok! Pont oda kell ülnünk?!
- Tud… tudnak róla, hogy jövünk? – nyögtem ki nehézkesen.
- Persze, az előbb kérdeztem meg. Velük van Rob egy jó barátja is, régen ő is itt zenélgetett. Mindhárman azt mondták, hogy nyugodtan odaülhettek. Rob kimondottan örült. – tette hozzá furcsa hangsúllyal.
- Oh, értem. - megdobbant a szívem. Na és? Örült, mi van akkor? Nyilván nem akarta megbántani Dant azzal, hogy elutasítja a kérését. Nem volt időm tovább töprengeni, mert közben odaértünk az asztalukhoz. Dan megállt, én meg bújtam a háta mögé, mint valami kisgyerek. Feltűnt, hogy Camie elsápadva meredt az asztalnál ülőkre, de sejtésem sem volt, mi lehet ennek az oka.
- Meghoztam az asztaltársaságot. – jelentette be Dan mosolyogva. – Mila aggódik, hogy zavarni fognak titeket, szóval légyszi nyugtassátok meg. Mila. – szólított meg. – Mila, mit bujkálsz itt, gyere már ide. – húzott maga mellé.
- Sziasztok. – motyogtam mélyen elvörösödve, és zavartan feléjük intettem. Fene essen bele, hogy úgy érzem, már teljesen kiment belőlem az alkohol hatása! Ha be lennék állítva, most nem érezném ilyen kínosan magam, és jobban tudnám kezelni a szitut. Lapos pillantással mértem fel a „terepet”.
Az U-alakú barna kanapén ott ült egy srác, elég helyes volt, sötét barna hajú, jóképű, és magabiztosan mosolygott rám. Mellette Kristen foglalt helyet, nos, ő nem tűnt éppen kedvesnek, de a korábbi találkozásunkból kiindulva nem is számítottam többre. Nyilván ő inkább nemmel szavazott volna arra, hogy hozzájuk szegődjünk. Amikor találkozott a pillantásunk, ellenségesen felvonta a szemöldökét, és közelebb húzódott Robhoz, mint aki ezzel akarja jelezni, hogy az az ő területe. Rob… hát igen, Rob nem lett kevésbé vonzó, mint ahogy emlékeztem. Sőt! A fenébe is, hogy lehet, hogy ez a srác így vonzza a tekintetem?! Különben is, mit bazsalyog itt rám ilyen édesen, mikor közben meg a csaját karolgatja?!
- Kösz, hogy ideengedtek minket. – mormoltam, és magamra kényszerítettem egy mosolyfélét.
- Semmiség. – felelte kedvesen Rob. – Van itt hely bőven, és végső soron veled nem vagyunk teljesen idegenek. Üljetek le! – mutatott a kanapéra, aztán felvette a hamutartóról a füstölgő cigijét, és jókorát szívott bele.
- Köszi. – hátrafordultam, hogy mutassam a többieknek, szabad a pálya, de ők már önállósították magukat. Will kézen fogta Camie-t, és leült vele az idegen srác mellé, ezzel elfoglalva azt az oldalt. Isteni. Jake mögém lépett és a csípőmre téve a kezét tolt a szabad helyek felé, úgyhogy kénytelen voltam beoldalazni Rob mellé. Kis ideig fészkelődtem, amíg lerángattam magamról a kabátot, igyekezve nem hozzáérni, de persze épp az izgés-mozgás miatt löktem meg őt folyton. Rettentő kínos volt, de ő csak kedvesen mosolygott, és csillogó szemekkel nézett rám.
- Akkor én megyek is, ha kell valami, csak szóljatok! – indult a dolgára Dan. – Mindjárt küldök hátra egy pincért! Jó szórakozást!
- Köszi! – kiáltott utána mindenki szinte egyszerre.
Amint elment, rövid időre csend telepedett a társaságra, csak Camie motyogását lehetett időnként hallani, aki le nem vette a szemét Robékról. Folyton azt hajtogatta:
- Ezt nem tudom elhinni…
Láttam, hogy ilyenkor azok hárman összenéznek, és nagyot sóhajtanak, és kezdtem úgy érezni, valami nagyon nyilvánvalót nem veszek észre, de mivel Will és Jake ugyanúgy viselkedtek, ahogy eddig, nem törődtem vele. Megszólalni viszont mégiscsak meg kéne. Nem ülhetünk itt, mint egy rakás szerencsétlenség.
- Még egyszer köszi, hogy megosztjátok velünk a helyet… - kezdtem bele.
- Tényleg nincs mit, de ha még egyszer megköszönöd, esküszöm, sikítva menekülök el! – szakított félbe az ismeretlen srác, mire Kristen felröhögött, és belekortyolt a sörébe. Sör? Nem éppen csajos ital, de végülis van, aki szereti. Néha én is megiszom. – Inkább bulizzunk, jó? Minél többen vagyunk, annál jobb! Már épp kezdtem magam halálra unni magam ezekkel. – mutatott undorodást színlelve a barátaira, erre Rob átnyúlt Kristenen, és nevetve a vállába öklözött. –Aú! Patty, fogd vissza magad! Látod, ez is tiszta hülye! – dörzsölgette a karját fintorogva, és segélykérőn nézett rám. Nem bírtuk ki, elnevettük magunkat. Egész jófej ez a srác.
- Csak segítek a halálba jutni, ha már annyira emlegeted. – felelte vigyorogva Rob.
- Ja, mintha te elég lennél hozzá… - oltotta le a srác, aztán megint hozzám fordult. – Egyébként Tom vagyok, ennek a jómadárnak a gyerekkori barátja. – állt fel, hogy átnyújtsa a kezét az asztalon.
- Mila vagyok. – ráztam meg a kezét. – Ők a barátaim, Camille, Will és Jake. – mutattam be a többieket is, mire általános kezetrázós-örvendekes bemutatkozás kezdődött, olyan, mint egy átlagos ismerkedés alkalmával. Ami nem volt átlagos, az Camie viselkedése volt.
- Istenem, soha nem hittem volna, hogy egyszer veletek ülhetek egy asztalnál! – motyogta áhítatosan, amikor Rob is kezet fogott vele, aztán elképedt ábrázattal huppant vissza az ülésre. Értetlenkedve néztünk össze Jake-el, de csak a vállát vonogatta, fogalma sem volt, miről beszél a húga.
- Ismeritek egymást? – tettem fel habozva a kérdést. Camie úgy nézett rám, mint egy földönkívülire.
- Te… te nem tudod? – bökte ki.
- Mit? – ráncoltam a homlokom, és kezdtem megijedni, hogy hiányos az alapműveltségem. Automatikusan körülnéztem a társaságon, de csak érdeklődő, és csodálkozó pillantásokat láttam.
- Ne már! – akadt ki Camille teljesen.
- Cam, mi a franc bajod van? Tisztára hülyén viselkedsz. Ne égess már… – Jake mérgesen pillogott a húgára.
- Mii? Hogy én? Hát ti vakok vagytok? Jake, nem te cikizel folyton a posztereim miatt, amik a szobámban vannak? Te meg nem nézel filmeket? – fordult felém tágra nyílt szemmel.
- Nem igazán. Inkább olvasok. – ez volt az első eset, hogy emiatt szégyelltem magam, de most komolyan kezdtem úgy gondolni, hogy gáz, hogy tévé nélkül is képes vagyok létezni.
- Na jó, segítek megoldani a problémát, mert különben szerintem reggelig ezen fogtok lovagolni. Azt meg nem akarjuk. Szórakozni jöttünk. – vetette közbe Kristen. – Camille arra akar kilyukadni, hogy mindhárman színészek vagyunk. Híresek. – tette hozzá fanyalogva. – Filmekben játszunk.
- Ó… - nyögtük ki. Részemről én kicsit hülyének éreztem magam, amiért gőzöm sem volt, kik ők, de ha megvesztem sem tudtam róluk semmit előkaparni az emlékezetemből.
- Ó, megvan! – kiáltott fel megvilágosodva Jake, és izgatottan előrehajolt. – Ez a srác van kint vagy száz példányban a faladon! – mutatott Robra győzedelmesen, aki zavartan rángatta a pólója nyakát. Camie hevesen bólogatott. – Jah, emlékszem! Csak nem ismertem meg, mert a képeken fehérre van meszelve, mint egy halott.
Kristen és Tom hangos nevetésben törtek ki, de mi többnyire csak kukán ültünk tovább. Végül Tomnak sikerült elterelnie a témát egészen más vizekre, aztán Camie-nek is sikerült annyira lehiggadnia, hogy képes legyen normálisan lélegezni, és levenni a szemét Robról.
Egészen érdekesen alakult az éjjel további része. Ahogy egyre több ital fogyott, egyre inkább oldódott a hangulat, ami néha elég furcsa megnyilvánulásokat eredményezett. Már ami a Rob-Kristen, és a Jake-Mila párosokat illeti. Mintha valami csata zajlott volna köztünk. Kristen gyilkos pillantásokat vetett rám, ahányszor csak észrevette, hogy Robra merészeltem nézni, vagy hozzászólni. Nem értettem, hiszen egyetlen olyan mozdulatot sem tettem, amit félreérthetett volna, mégis azóta utált engem, hogy meglátott. Ez egyértelmű volt. Persze engem nem abból a fából faragtak, hogy hagyjam magam. Elborult aggyal megengedtem magamnak, hogy flörtölni kezdjek Robbal. Kacéran mosolyogtam rá, amikor egymással beszéltünk, és minden alkalmat megragadtam, hogy hozzáérjek. Igazság szerint nem esett nehezemre, sőt, inkább azon kaptam magam, hogy kimondottan meg AKAROM érinteni. Ráadásul azt láttam rajta, hogy neki sincs mindez ellenére, szívesen vette a közeledésem. Kristen persze nem örült ennek, és egyre durvább beszólásai voltak, majd ahogy telt az idő, bevágta a durcást, míg a végén már nem szólt senkihez, csak szívta egyik cigit a másik után, és döntötte magába a piát. Rob meg félszeg mosollyal ült közöttünk, és egyre gyakrabban túrt bele a szénaboglyába a feje tetején.
Jake viszont nem úgy viselkedett, ahogy Kristen. Amint észlelte, hogy vetélytárs került a képbe, megsokszorozta az erőfeszítéseit, hogy maga mellett tartson. Le nem vette volna rólam a kezét, átölelve tartotta a derekam, és szüntelenül a fülembe sugdosott. Még alkoholmámorban is egyértelmű volt, hogy el akar csábítani. Össze voltam zavarodva. Egyrészről Jake megőrjített, és máris elérte, hogy kicsit beleszeressek, éppen ezért okozott némi lelkifurdalást, amit műveltem. Másrészről ott volt Rob, aki már azelőtt megdobogtatta a szívem, hogy egyáltalán egy szót is váltottunk volna, és ezt képtelen voltam kiverni a fejemből.
Végül eldőlt a kérdés. Kristen addig-addig nyafogott Robnak, hogy húzzanak el, amíg ő kelletlenül bár, de engedett neki, így szedelőzködni kezdtek. Csalódottan néztem, ahogy felöltöztek, majd Kristen győzedelmes pillantást vetett rám, és egy hanyag „További jó szórakozást!” odavetve kivonult. Tom, aki mintha az egészből semmit nem vett volna észre, tök lazán elkérte a számomat, hogy alkalomadtán tudjunk majd beszélni, majd megölelt, és mindenki mástól is elbúcsúzott. Rob lehajtott fejjel rángatta magára a kabátot, nem nézve senkire, kiváltképp rám nem. Mielőtt elment volna, még mellettem ülve mégis rám emelte a pillantását, és mintha vívódott volna pár másodpercig. Mondani akart valamit, ebben biztos voltam, és lélegzet- visszafojtva vártam, mi lesz az. Végül egy percnyi hezitálás után odahajolt, és mindenki számára észrevétlenül a fülembe súgta:
- Ez másképp is alakulhatott volna… sajnálom…
Majd felemelte a fejét, biccentett a többieknek, és eltűnt a sűrű füstben. Kábán ültem, fel sem tudtam fogni a szavai értelmét. Túl fáradt voltam azon gondolkodni, mit akart mondani. És üresnek éreztem magam. Nem tudtam már odafigyelni a többiekre sem, Camie-re sem , aki lelkesen ujjongott, Willre sem, aki szerelmesen csüngött rajta. Egyedül Jake volt, aki kicsit felrázott, amikor táncolni húzott. Éreztem a megkönnyebbülését, amiért Rob eltűnt a képből, ráadásul nem is kell tartania tőle, hogy újra találkozunk. Addig-addig ringatott a karjában a lassú ütemekre, amik éppen szóltak, míg újra teljesen a hatása alá nem kerültem. Minek ácsingózok valaki elérhetetlen után, amikor itt van nekem ez a srác, akinek én kellek? Mély sóhajjal átadtam magam Jake-nek, és lehunyt szemmel élveztem, ahogy az ajkai az enyémre simultak, és a nyelve utat tört magának a számba. Perceken belül ismét csak rá tudtam koncentrálni, és szinte öntudatlanul hagytam történni a dolgokat. Nem sokáig maradtunk már a Blush-ban. Dan taxit hívott nekünk, és mind a négyen hazafelé indultunk.
A kocsiban Jake ölében ültem, és amikor a nyakamat kezdte csókolgatni, már tudtam, hogy nem fogom hazaengedni. Amikor megálltunk a lakásom előtt, a fülébe suttogtam, hogy jöjjön fel, és ő elégedetten mosolygott. Elbúcsúztunk az időközben szintén elég jól összemelegedett Camille-éktól, aztán egymás kezét fogva indultunk felfelé. Már a lépcsőházban sem voltunk képesek türtőztetni magunkat, mohón csókolóztunk, és nevetve bukdácsoltunk felfelé. Amint beestünk a lakásba, a kabátjánál fogva húztam Jake-et a háló felé, még villanyt sem kapcsoltunk. Minden érintése feltüzelt, és minden csókjával egyre többet akartam belőle. Szerencsére ő sem érzett másképp, így türelmetlenül szaggattuk le egymásról a ruhákat, alig várva, hogy meztelenül is összesimulhassunk. Eldőltünk az ágyon, és totális köd telepedett a tudatomra. Képtelen voltam kontrollálni a cselekedeteimet. Magamra rántottam Jake-et, és a dereka köré fonva a lábam követelőzve nyomtam felé a csípőmet. Nem kellett sokáig várnom, mert ő is a nemlétező önuralma utolsó morzsáit élte fel. Határozott mozdulattal belém hatolt, mire fojtottan felnyögtem, és még szorosabban húztam magamhoz.
Isteni szeretkezés volt. Gyors, szenvedélyes, gátlástalan és kielégítő. Minden pillanatát teljes extázisban éltem meg, és boldogan kapaszkodtam Jake-be, mert végre azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Ő ott volt, és ott is marad. Legalábbis reggelig. A reggelnél tovább nem voltam képes gondolkodni. Majdcsak lesz valami. Számomra a MOST volt a fontos. Most képtelen lettem volna egyedül maradni.
Kimerülten zuhantam álomba, és valamikor napközben a telefon kegyetlen csörgésére ébredtem. Lehunyt szemmel, morgolódva tapogatóztam érte, de nem volt a szokott helyén, az ágy melletti szekrénykén, így kénytelen voltam mégis pislogni néhányat. Kimásztam az ágyból, és hunyorogva követtem a hang irányát, míg végül a nappaliban a földön heverő táskámban megtaláltam a készüléket, amit most legszívesebben a falhoz vágtam volna. Hasogatott a fejem. Előhalásztam a telefont, és rámeredtem a kijelzőre. Ébresztőóra. Suli. Még jó, hogy volt annyi eszem, hogy jó előre beállítottam. Elkínzottan nyögtem fel. Mennyi is az idő? Nagy nehezen kisilabizáltam a számokat. Fél egy. Háromra kell bemennem a dékánhoz. A rohadt életbe, ennek a fószernek nincs magánélete? Nincs jobb dolga, mint újév első napján berángatni engem, hogy megbeszéljen velem valami marha fontos kutatást? Francba!
Dúlva-fúlva csattogtam el a fürdőbe, és megnyitottam a csapot, hogy vizet engedjek a fürdéshez. Bőven tettem bele illatos habfürdőt is. Amikor felegyenesedtem, megláttam magam a szemben lévő nagy tükörben, és ledermedtem. Az egy dolog volt, hogy rémesen másnaposnak festettem, de meztelen voltam, és a bőröm sok helyen ki volt pirosodva, ami felkeltette a figyelmem. Közelebb léptem a tükörhöz, és elmélyülten vizsgálgatni kezdtem a foltokat, azon tűnődve, mit is csináltam az éjszaka során, és akkor mozdonyként jöttek nekem az emlékek. Minden percre tisztán emlékeztem, mintha újra átéltem volna. Jake!
Anélkül rohantam a hálóba, hogy magamra kaptam volna valamit, de mindegy is volt. Jake ugyanis nem volt sehol. Semmi nyoma nem volt, hogy nem töltöttem egyedül az éjszakát. Az nem lehet! A fejemet csóválva, hitetlenkedve forgattam fel az ágyamat, mindent ledobáltam róla, de semmi. Még egy nyomorult üzenetet sem hagyott. Lerogytam az ágy szélére, és csak meredtem magam elé. Ez nem lehet, ez nem lehet… Mit tettem?

1. fejezet

Hosszas várakozás után megérkezett a várva várt első fejezet, amelyben beindul a történetünk felvezetése. A történetet hétről hétre (egészen pontosan 10 naponta), mindig más író bonyolítja. Így első szerzőnk nem más, mint STEFI! Jó olvasást! Várjuk véleményeiteket!

- Szia cica, meghívhatlak valamire? – jött oda egy újabb részeg seggfej.
- Nem, kösz. – válaszoltam, fel sem nézve a pohár törölgetéséből. Egy londoni bárban dolgoztam esténként, nappal pedig a diákok unalmas egyetemi életét éltem.
Ha nem kellene ennyire a munka, rég itt hagytam volna az egészet. Nem voltam oda a részeg, kiéhezett férfiakért.
- Hahó szivi, egy whisky-t kérek! – csapott a pultra.
- Azonnal. – kitöltöttem, és ki is adtam rögtön. Még egy óra volt hátra a munkaidőmből.
- Mila. – jött oda a főnököm, Dan.
- Igen? – fordultam meg.
- Ma nem tudlak hazavinni.
- Ohh. – kicsit meglepett, hiszen mindig ő vitt haza, nehogy az egyik aberrált részeg fazon kövesen, és elkapjon.
- Sajnálom, de hívok neked taxit, és ki is fizetem. – mosolygott.
- Ugyan hagyd, hívok magamnak és nem kell kifizetni.
- Nem, nem. Ragaszkodom hozzá. – mondta ellentmondást nem tűrően.
- Rendben – egyeztem bele, hisz addig úgysem tágít, amíg nem egyezek bele.
- Hívom is a taxit, ma hamarabb hazamehetsz. – mondta, és közben már ment is.
Dan rendes főnök volt, néha még segített is a tanulásban, kikérdezett miután már bezártunk, tanácsokat adott, ha kellett. Olyan volt, mintha a bátyám lenne.
Negyed óra múlva már szólt is Dan, hogy megjött a taxim. Összekapkodtam a füzeteimet, és már mentem is a lépcső felé. Utáltam ezt a lépcsőt. Nagy fokai voltak, és olyan meredeken ment felfelé, hogy az ember beleszédült.
A közepén jártam a lépcsősornak, mikor valaki kinyitotta a fenti ajtót. Egy pár jött be rajta.
Mind a kettőnek a szemébe volt húzva a kapucni, és a csaj elég szarul volt öltözve. Egymás kezét fogva indultak el lefelé, azt hittem a csaj lezúg a lépcsőn, úgy bukdácsolt. Ahogy elhaladtam mellettük, kellemes illat csapott meg. A fiú illata lehetett, hisz mellette mentem el.
Annyira igéző volt, hogy visszafordultam. A csávó is, és engem nézett. Gyönyörű szemei voltak, ha lehet, még jobban tetszettek, mint az illata. Annyira elmélyedtem a szemében, hogy a következő pillanatban csak azt vettem észre, hogy akkorát esek, mint az ólajtó. Elég fájdalmas művelet volt, de gyorsan összekapartam magam, és kislisszoltam az ajtón. A taxi tényleg ott várt már, és rögtön be is pattantam.
Húsz perc múlva már a saját lakásom ajtaját nyitottam, és léptem be a rendetlenség fellegvárába.
Gyorsan ledobáltam a cuccaimat, és bedőltem az ágyba. Folyton az a szempár keringett a tekintetem előtt. Káprázatos volt. De az a csaj, kész röhej volt. Nála még én is jobban használom azt a rohadt lépcsőt.
Hamar elaludtam, és reméltem, hogy soha nem kell felkeljek, olyan fáradt voltam.
Déli tizenegykor keltem, ami nincs is olyan későn, tekintve, hogy hajnali kettő körül kerültem ágyba. Ez a mai volt az év utolsó napja, és a barátnőm szülinapja, úgyhogy nagy bulizás vár rám az éjjel.
Alighogy végeztem a reggeli teendőimmel, már rezgett is a mobilom, jelezve, hogy valaki keres.
- Halló. - vettem fel.
- Azonnal el kell mennünk vásárolni, nincs egy rohadt göncöm se, amit fel tudnék venni este, érted miről beszélek Mila. A szülinapomon nem nézhetek úgy ki, mint egy csöves. – akadt ki barátnőm a vonal túlsó végén. Na igen, nem is Summer lenne, ha nem hívott volna ezzel a programmal.
- Nyugi, nyugi! – nevettem. – Tíz perc múlva a kávézóban talizunk oké? – ajánlottam.
- Rendben, akkor ott, szia!
- Szia. – tettem le. Összedobáltam a cuccaimat egy táskába, és már zártam is az ajtót.
Summerrel közösen volt egy kedvenc helyünk, ami elég közel volt mindkettőnknek. Ha valahova együtt mentünk, mindig ott kezdtük a napot.
Már tíz perce ültem a kávézóban, és vártam barátnőmet. Mindig késik, ez valami beprogramozott dolog nála, ha nem késik, nem is érzi jól magát, vagy nem tudom, de mindig ezt csinálja. Mindig azt mondta: - Sosem a királynő késik, hanem a vendégek érkeznek korán - természetesen ő volt a királynő.
- Hu, bocs a késésért. – huppant le hozzám.
- Megszoktam – legyintettem. - Iszol valamit? – kérdeztem.
- Aha, egy kávé jól jönne. – intett a pincérnek. Megittuk a kávéinkat, miközben kibeszéltük, mi történt az elmúlt egy hétben, amíg nem találkoztunk. Summer megismerkedett egy aranyos pasival, és ma este be is mutatja nekem. Az esti program pedig elég kaotikus lesz. Először Summernél tartunk egy kisebb szülinapot, ahol mellesleg megalapozzuk az este további részét, majd elmegyünk valami új bárba, ami most nyit, és neki van valami ismerőse ott, így be tud juttatni minket.
- Biztos jó lesz – próbáltam lelkesedni, de valahogy eléggé zavaró volt az a tényező, hogy nekem másnap be kell néznem az iskolába délután, így nem tudom kipihenni majd a másnaposságot. De egy ilyen bulit nem hagyhatok ki. Lassan elindultunk vásárolni.
Természetesen a Harrod’s-ba mentünk, mindig oda megyünk. Bár nem a legolcsóbb, de a minőséget meg kell fizetni. Ráadásul Summernek van pénze a szülei révén, így ő meg is engedheti magának. Ahhoz képest, hogy csak estére kerestünk neki ruhát, rendesen bevásárolt röpke két óra alatt, és az esti bulira még mindig nem talált ruhát magának.
- Summer, ha el akarsz készülni estére, jobb, ha sietünk. Már három óra van, és még tusolás, smink, meg haj. Nálad az simán van egy jó pár óra. – nyaggattam barátnőmet, a századik butik után.
- Jó-jó érzem, hogy itt megtaláljuk a nekem való ruhát – húzott be egy következő boltba.
- Mila, meg vannnn – kiabált barátnőm pár sorral arrébbról. Gyorsan odamentem megnézni a tökéletes darabot. Semmi különös nem volt rajta, még is olyan Summer-es volt. Egy csónak nyakú hosszított póló, amin egy női fej volt, különböző színekkel.
- Van otthon az aranyszínű legingem tudod, azzal fogom felvenni. – tapsikolt.
- Csodás lesz. – lelkesültem én is. Én nem voltam annyira oda a csillogó dolgokért, de mi tagadás, neki jól állt.
- Te mibe jössz? – kíváncsiskodott, a Harrod’s-ból kifelé jövet.
- Még nem tudom, de szerintem farmer, csizma és valami póló, vagy ing. – rántottam vállat.
- Az jó. – helyeselt barátnőm, bár mindketten tudjuk, hogy nem az ő világa volt az én öltözködési stílusom. Én inkább kényelmes voltam, bár mindenképp a csinos darabokat szerettem, míg ő kifejezetten arra ment, hogy kitűnjön a tömegből.
Ez után megbeszéltük, hogy nyolcra átmegyek hozzá, majd elindultunk hazafelé. Négy órára értem haza, így volt jócskán időm arra, hogy pihenjek. Úgy döntöttem, alszom másfél órát, hogy este biztos kipihent legyek. Beállítottam az órát, és már aludtam is.
Pontosan másfél óra múlva a telefonom éktelen csörgésbe kezdett, hogy ébredjek már fel. Lassan kikászálódtam az ágyból, majd a szekrény elé állva töprengtem, mit húzzak magamra ma este.
A farmer az biztos volt, hisz mindig azt hordok, kényelmes és jól áll, a felsőnél már viszont kicsit bajban voltam. Volt egyszer egy fekete pántnélküli top, amihez egy kisebb boleró-szerű járt, vagy egy fehér hosszú ujjú hosszított póló, amin feketével egy nő volt. Végül a fehér póló mellett döntöttem, és ahhoz ment a kis bőrdzsekim is. Miután sikeres fél óra válogatás után megtaláltam a megfelelő szerelést estére, elmentem zuhanyozni. Gyorsan megvoltam vele, pedig még hajat is mostam.
Kiszállva a kádból, először megszárítottam a hajamat, és lágy hullámokat varázsoltam bele, majd felöltöztem. Feldobtam egy kis sminket, ami szemceruzából, szempillaspirálból és szájfényből állt, majd elkezdtem keresni a táskámat. Vagy húsz percig kerestem, mire meglett a kedvenc kis bőrtáskám. Beledobáltam a sminket, a mobilt és a kulcsokat, na meg a pénztárcát, és miután felhúztam a tornacipőmet már zártam is az ajtót.
Ugyan még csak hét óra volt, de még be kellet ugranom Danhez is, hogy boldog újévet kívánjak, és igyak vele egy tequilát, ezt minden évben megejtettük.
- Hello, Dan – adtam két puszit.
- Szia, csajszi. Gyere, be akarok valakit mutatni neked. – fogta meg a kezemet, és magával húzott.
- Nah itt is vagyunk. Rob, Kristen ő itt Mila. Mila, ő itt a barátom Rob és a barátnője Kristen. – mutatott be minket egymásnak. Rögtön felismertem a tegnapi bukdácsoló csajt, és a szép szemű pasit.
- Hello. – köszöntek egyszerre, azzal a kis különbséggel, hogy míg Rob illedelmes volt, sőt még mosolygott is, addig a csaj úgy méregetett, mintha leprás lennék és foghegyről vetette oda azt a hellót. Valami azt súgta, nem leszünk mi jóban.
- Öhh, igazából Dan csak azért ugrottam be, hogy megigyuk a szokásosat aztán megyek is, mert Summer vár rám. – mondtam két perc kínos csend után.
- Ohh, rendben. Ha van kedvetek ugorjatok be később. És hozom is a tequilát – kacsintott, majd elszaladt.
- És, honnan ismeritek Dant? – próbáltam oldani a feszült hangulatot. A csaj úgy kapta rám a szemét, mintha valami ősellensége lennék. Komolyan mondom kezdett kiborítani.
- Igazából én ismerem. – szólalt meg a szép szemű. – Még jó pár évvel ezelőtt, itt léptem fel és akkor haverkodtunk össze, csak azóta változott pár dolog. És te honnan ismered? – kérdezett vissza.
- Itt dolgozom. Tegnap láthattatok orra esni a lépcsőn. – nevettem fel kínosan.
- Ja, igen. Az te voltál? – nevetett fel Rob is.
- Hát azok a fránya lépcsők mindig kifognak rajtam. – kicsit elpirultam, és áldottam a jó istent, hogy nincsen túlzottan világos.
- Én is majdnem orra buktam, de azért megoldottam – a csaj úgy mondta, mintha valami felsőbbrendű lény lenne, és hú de ügyes, hogy ő le tudott jönni rajta, én meg nem. Majdnem visszaszóltam neki, mikor visszatért Dan.
- Meg is hoztam, bocs a késésért, de az új fiúnak baja akadt. – mentegetőzött, majd letett mindegyikünk elé egy kis tequilát, citromot és sót. Gyorsan felhajtottam.
- Áhh, fújj. – majdhogynem kiköpte a csaj a piát. Majdnem elröhögtem magam, de valahogy kibírtam.
- Na, akkor én megyek is, így is késésben vagyok. Boldog újévet, és találkozunk jövőre. –adtam két puszit Dannek. – Sziasztok – köszöntem el, és már indultam is.
- Mila, azért benézhettek, ha akartok. – kiabált utánam Dan.
- Majd meglátom, szia! – és már mentem is fel a halállépcsőn. Kiérve mélyet szívtam a friss éjszakai levegőből, majd leintettem egy taxit. Hamar odaértem Summerhoz, de ekkor eszembe jutott, hogy az ajándékát otthon felejtettem.
- Hogy én mekkora egy fatális barom vagyok! – káromkodtam el magam.
- Tessék? – fordult hátra a sofőr.
- Semmi- semmi. – kifizettem, majd gyorsan felrohantam. Három kopogtatás után nyílt az ajtó.
- Szia! – lihegtem.
- Szia, mi az, lefutottad a maratont? – viccelődött a barátnőm.
- Nem, csak szólni akartam, hogy hazaugrom valamiért. Ezért később leszek itt.
- Otthon hagytad az ajándékot, ugye? – nézet rám szemrehányóan, de ott bujkált a mosoly a szája szélén.
- Neeem, az izé… a pénztárcámat hagytam otthon. – próbáltam menteni a menthetőt, de túl jól ismert.
- Mila. Nem baj, hogy otthon hagytad. Különben is, lassan már hagyomány, hogy másnap kapom meg az ajándékomat. Inkább gyere be, és bulizunk, annál nagyobb ajándékot úgysem tudsz adni. – húzott be barátnőm.
- Jó, de tényleg bocsi, jövőre időben megkapod, eskü. És Boldog 21. szülinapot! – sajnálkoztam.
- Jó, jó, csak nyugi és igyál. – nyomott a kezembe valami ismeretlen italt.
- Öhh, ez micsoda? – nem szerettem olyat inni, amiről fingom nem volt mi van benne.
- Ne törődj vele, csak igyad. – nevetett barátnőm.
- Kösz. - motyogtam az orrom alatt, miközben azt szemléltem, mi is a pohár tartalma. Miután szagra nem volt rossz, és nem láttam, hogy valami úszkálna benne, megkóstoltam. Nem volt rossz, sőt kifejezetten finom volt. Leültem vele a kanapéra, és néztem ki a fejemből. Nem nagyon ismertem itt senkit, csak látásból.
- Hello. – ült le mellém egy srác.
- Szia. – köszöntem vissza.
- Jake vagyok. – nyújtotta oda a kezét.
- Mila. – erőltettem magamra egy mosoly-szerűséget.
- És te, hogy kerültél ide? – próbált beszélgetni.
- Summer barátnője vagyok. – válaszoltam, és kortyoltam az italomból.
- Látom, az én koktélomat iszod. – nevetett fel.
- Ezt te csináltad? – néztem rá elhűlve.
- Aham. Mixer vagyok. – rántotta meg a vállát.
- Nagyon finom. – dicsértem meg.
- Köszi. – és ekkor beállt a csönd. Csak néztük egymást. Szép szeme volt, és a felső teste, hmm… azt hiszem le is ragadtam annak a bámulásánál, mert egyszercsak arra eszméltem, hogy valaki nevet. Jake volt az, s nyílván rajtam nevetett.
- Öhhmm… izé és te honnan ismered Summert? – próbáltam terelni, de közben éreztem, hogy pirulok.
- Egy bárban ismerkedtünk meg, ahol dolgoztam. És barátok lettünk. – mosolygott kedvesen. Irtó szép mosolya volt.
- Aha. – kortyoltam az italomból. Megint csak ültünk, és bámultuk egymást. Érdekes volt, hogy nem éreztem feszélyezve magam amiatt, hogy nem beszéltünk. Egészen addig ültünk így csöndben, míg nem elfogyott az italom.
- Hozzak? – mutatott az üresen tátongó poharamra.
- Megköszönném. – mosolyogtam kedvesen. Pillanatok alatt felállt, és eltűnt a bárpult felé. Amíg vártam rá, körbe kémleltem, hogy nem látok-e ismerős arcot, és bár egyre több olyan ember tartózkodott itt, akit ismertem, sőt kedveltem, nem volt kedvem megszólítani őket.
- Áhh, hát itt vagy. – jött oda hozzám barátnőm, és egy pasit húzott maga után. Magas barna hajú férfi volt, fekete ingben. Sajnos a rossz fényviszonyok miatt többet nemigen tudtam kibogarászni.
- Mila, ő itt Jensen, Jensen ő itt az én legjobb barátnőm Mila. – mutatott be minket egymásnak Summer.
- Szia. – hajolt oda két pusziért, ami miatt először megilletődtem, majd készségesen megpusziltam. Leültek mellém a kanapéra, majd valami társalgásszerűbe fogtunk.
- És, hogy ismertétek meg egymást? – hogy miért mindig én vagyok a feszültség oldó? – tettem fel a kérdést magamnak, miközben eszembe jutott az a rengeteg alkalom, amikor egy kínos pillanatban mindig én vagyok az első, aki reagál, és próbálja oldani a feszültséget.
- Utcán. Az egész olyan, mesebeli volt. Nekimentem és elejtettem a tankönyveimet, ő meg segített felszedni azokat. Ugye édes? – karolta át, most, hogy jobban megnéztem, izmos karját Jensennek.
- Igen. Szegénykém, magassarkúban tipegett, én pedig már messziről kiszúrtam, aztán annyira elbambultam a lábain – itt végig simított Summer combján –, hogy egymásnak mentünk. – mosolygott.
- Hello. – tért vissza Jake.
- Szia, mit hoztál? – érdeklődve figyeltem a kezében pihenő piros italt.
- Sex on the Beach – adta át az italt.
- Áhh, Jake, hello. Mikor jöttél? – köszöntötte barátnőm.
- Summer, basszus. Egy órája te nyitottál ajtót. – röhögött Jake, és közben helyet foglalt mellettem.
- Jah, jó, asszem már sokat ittam. Ja, amúgy Jake, ő itt Jensen, a barátom, Jensen ő itt Jake, a házi mixerem és egyben egyik legjobb haverom. – mutogatott ide-oda, mikor épp kinek kit mutatott be. A srácok kezet fogtak, majd visszaültek a helyükre.
- Lassan indulhatnánk. – állt fel barátnőm.
- Öhm… mindenki jön? – néztem körbe a rendesen zsúfolttá vált kis helyiségben.
- Hát, nem. Sokan mennek más buliba, de egy tíz ember biztos jön. – mosolygott barátnőm.
- Huh, az nem kevés. – nem voltam oda a tömegért.
- Na, akkor szólok a többieknek is. – állt fel, és tűnt el az emberek közt. Fél óra múlva már az ajtót zártuk magunk mögött, és én Jake-be karolva támolyogtam le a lépcsőn. Fogtunk vagy öt taxit, és bepréseltük magunkat az ülésekre. Hozzánk még egy csaj is beült, aki egész kedvesnek látszott, bár eddig meg sem szólalt. Ahogy néztem, meg amennyit láttam belőle, fiatalabbnak tűnt nálunk, olyan 17 év körül lehetett. Valószínű ezért is ült olyan csendben ott elől a sofőr mellett.
- És hová megyünk Summer? – fordultam barátnőmhöz.
- Hát, amit meséltem. Nyílt egy hely, oda benézünk, aztán onnantól mindenki szabadon garázdálkodik. Oda mész, ahová akarsz. – nevetett barátnőm.
- Okés. Majd éjfél után átnézhetnénk Danhez. – ajánlottam. Nem tudom miért, de szerettem volna újra látni azt a csodás szempárt, ami Robhoz tartozott.
- Rendicsek, majd benézhetünk. – bólogatott hevesen barátnőm. Ő is jól kijött Dannel, és sokszor jött be hozzám esténként.
- Meg is jöttünk. - Pattant ki a kocsiból Summer. Mindenkit kirángatott egyesével, majd odatipegett a biztonsági őrhöz. Valamit nagyon diskurált vele, mígnem végül megnyílt az ajtó, és mi beléphettünk egy gyönyörű helyre. Minden kék színben úszott, és néhol ezüstösen felcsillant. A terem hatalmas volt, középen egy tánctér, ami dugig volt emberekkel, és velünk szemben fönt a Dj-pult. A Dj-pulttal egy vonalban volt még egy emelet, ahol kis asztalok voltak, és egy-két bárpult. A lenti részen pedig a tánctér körül bőrkanapék kaptak helyet, félkör alakban volt elrendezve mindegyik, és hozzájuk egy kis asztal. Egy ilyennél foglaltunk helyet. Mindenki rendelt magának valamilyen italt, én az este folyamán a kedvencemé vált Sex on the Beach-et kértem. Mellettem egyik oldalon Summer és Jensen ültek, másik oldalamon pedig Jake, és az ismeretlen fiatal csaj. Eléggé meg volt illetődve még mindig szegény, és épp azon voltam, hogy megszólítom, és felvidítom kicsit, mikor Jake felém fordult.
- Istenem, el is felejtettem bemutatni neked Camille-t. Ő itt a húgom, Camille ő meg itt Mila, Summer barátnője. – mosolygott a félénk csajra.
- Szia. – hajoltam oda hozzá, hogy hallja, amit mondok.
- Szia. – köszönt vissza, de még ezt is olyan félénken szegénykém.
- Jake, nem cserélünk helyet? – néztem rá, úgy még is csak könnyebben tudok beszélgetni Camie-vel. Nem tudom miért, de mindig szerettem a félénk embereken segíteni.
- De, szívesen. - láttam rajta, hogy jól esik neki, hogy próbálok a húgával barátkozni. A helycsere viszont nem ment zökkenőmentesen. Én próbáltam át mászni Jake-en, ő meg át csúszni a helyemre, de akaratlanul is összeértünk bizonyos helyeken, amibe én belepirultam. Végül sikeresen megoldottuk a dolgot, és én nagy sóhaj közepette lehuppantam Camille mellé, aki vigyorogva figyelte az iménti jelenetet.
- Nah, csak sikerült. Mit iszol? – kérdeztem az előtte heverő, kékes italra mutatva.
- Nem tudom – rántotta meg a vállát, miközben az italát kémlelte. – Jake kérte nekem. – mosolygott rám.
- Áhh értem. Ő rángatott el ide is? – kérdeztem kedvesen.
- Aham. Anyuék azt mondták, vigyen magával. Mindig rásóznak szegényre, bár állítólag ő nem bánja. De akkor is, én itt senkit nem ismerek, de anyuék szerint ki kell, mozduljak otthonról, nem ülhetek örökké ott. – fintorgott egy sort.
- Jake biztos tényleg nem bánja. És meg kell ismerni az embereket. Rögtön kezdhetjük velem. Úgy érzem, ez egy szuper barátság kezdete. – simogattam meg a hátát, hogy ne legyen már annyira elszontyolodva. Hálásan nézett rám.
- És hány éves vagy? – kíváncsiskodtam.
- 18. – felelte.
- Ohh hát ez nagyszerű, akkor már nagykorú vagy.
- Hát, úgy néz ki. – nevetett.
- Pasikkal, hogy állsz?
- Volt egy, de nem rég szakítottunk. Nem túl kellemes élmény, ha egy másik lánnyal látod csókolózni. – fintorgott megint.
- Jaj. Azt tudom, hogy nem túl jó. Velem is előfordult már. Szegény gyerek meg is kapta a magáét. – nevettem fel az emlék hatására.
- Mit tettél? – csillant fel a szeme.
- Huu, először is, ők nem csak csókolóztak, hanem mélyebben megismerkedtek. Aztán mikor rájuk nyitottam, szerencsétlen srác elkezdett magyarázkodni, hogy ez nem az, aminek látszik. Ekkor én fogtam az összes cuccát, és kidobáltam a közös lakásunk ablakán. Mire végeztem, a csaj eltűnt, pedig legszívesebben megtéptem volna. A csávót meg kiraktam egy szál semmibe az utcára.
- Az anyja! – nézet elismerően Camie.
- Ez egy éve volt. Utána nagyon szarul voltam, de Summer kihúzott a depiből. – magyaráztam.
- És mit tanulsz? – váltottam témát.
- Idén érettségizem, utána még nem tudom. – rántotta meg a vállát.
Ekkor felcsendült az egyik kedvenc számom, David Guetta-tól a Sexy chick.
- Gyere táncolni. – húztam magammal Camie-t. – Ez a kedvenc számom. – magyaráztam hirtelen hevességemet.
Szegény Camie nem nagyon tudott ellenkezni, a tömeg közepére húztam, és elkezdtem táncolni. Neki se kellett sok idő, és úgy rázta, mintha csak ebből élne. Élvezettel roptuk végig az egész számot, majd a következőt is. Néha-néha összesimultunk kicsit, hogy a körülöttünk lévő férfiaknak is legyen mit nézniük, majd jót röhögtünk. Nemsokára, csatlakozott hozzánk Summer és Jensen, és magukkal rángatták Jake-et is, aki készségesen táncolt velem. Egész közel jött, és a derekamra rakta kezét. Ahol érintett elkezdtem bizseregni, de próbáltam nem oda figyelni erre a különösen jó érzésre. Egyre több testrészünk érintkezett, és a levegő hirtelenjében nagyon forrónak tűnt.
- Melegem van, menjünk, üljünk le. – hajoltam füléhez. Nem válaszolt, csak bólogatott. Elindultunk ki a tömegből, a többieket ott hagyva. Nem az asztalhoz vezetett, hanem egy kis teraszra mentünk ki. Nagyon jól esett a hideg párás londoni levegő.
- Jól táncolsz. – dicsért meg, és közben majd felfalt a szemével.
- Köszi. – pirultam el. – Te sem panaszkodhatsz. – vágtam vissza.
- Előző barátnőmmel sokat jártunk diszkóba. – vonta meg vállát.
- Aha, értem. – motyogtam, miközben a földet fixíroztam. Meg akartam kérdezni, hogy most van-e barátnője, de túl tolakodónak találtam, így hagytam az egészet.
- Nem megyünk vissza? – kérdezte.
- De. – és már indultam is.
Visszaültünk a többiekhez, és idő közben Summer, Jensen és Camie is odakeveredtek. Az órámra pillantottam, és már tizenegy volt, már csak egy óra volt hátra a 2009-es évből. Ilyenkor mindig elfog egy nosztalgikus érzés, és gondolatban visszapörgetem az évem fontosabb történéseit. Idén voltam bungee-jumpingozni, merthogy a 2009-es szilveszterkor megfogadtam, hogy fogok. Élveztem, felszabadult voltam arra a pár másodpercre, amíg zuhantam, és a végtelen elérhetőnek tűnt akkor. Aztán ott volt még a nyáron történt balesetem. Mikor egy hónapig kórházban feküdtem a lépcsőről lezúgásom után. Meg persze végzős lettem az egyetemen. Nyáron elmentünk Summerrel Ibizára, és David Guettát is láttuk élőben, sőt beszélgetünk is vele. Sok minden történt velem ebben az évben, és reméltem, hogy a következő évem is legalább ilyen izgalmas lesz.
- Mila. – szólongatott Jake.
- Hmm? Tessék? – fordultam hozzá gondolataimból.
- Semmi, csak nagyon elbambultál, azt hittem valami baj van – mosolygott. Meglepően közel volt hozzám, kicsit talán már túl közel is.
- Öhh, izé, nem, csak elgondolkoztam, mik történtek velem idén. – vontam vállat, miközben az italom mennyiségét nézegettem.
- És mik történtek?
- Áhh, hát semmi különös. Summerrel voltunk Ibizán, Bungee-jumpingoztam, lezúgtam egy lépcsőn… – itt felnevettem, olyan murisnak tartottam, hogy leborulok egy lépcsőn, bár akkoriban nem találtam ennyire mulatságosnak, de így visszagondolva elég esetlen lehettem.
- Hűha! Nem semmi egy csaj vagy. – álmélkodott.
- Történnek velem dolgok, az biztos. – nevettem fel keserűen. Órámra pillantottam megint, és csodálkozva láttam, hogy már csak fél óra van hátra.
- Mennyi az idő? – kérdezte Jake.
- Fél óra múlva éjfél. – válaszoltam.
- És van, amit még idén meg szeretnél tenni? – kérdezte kíváncsian.
- Ami azt illeti, lenne valami. – kérdőn nézett, így folytattam. – Szeretnék táncolni. Szóval gyerünk, uzsgyi, a parkettre! – rángattam ki nevetések közepette a bokszból egyenesen a táncoló nép közé.
Egy lazább szám ment, így csak gyengéden összesimulva táncoltunk. A következő szám egy dallamos latin zene volt, kicsit felturbózva, így könnyedén tudtam fenékriszálva közelebb kerülni Jake-hez. Nagyon tetszett neki a dolog, mert ismét a derekamra siklott keze. Csípőnk egy ritmusra ringattuk, és egyre érzékibb mozdulatokat tettünk. Végül a szám véget ért, és egy lassú következett. Megfordultam, és nyakába csimpaszkodtam, majd így folytattuk immár lassú táncunkat. A vállára hajtottam a fejemet, és csak élveztem a közelségét, és a dal lágy zengését. Jó pár percig eltartott a dal, majd még egy hasonló jött.
Végül arra lettem figyelmes, hogy egy pörgősebb szám a közepén leállt, és a Dj megszólalt.
- Fiúk és lányok. Eljött az év utolsó perce. Remélem jól szórakoztatok a mai este folyamán, és folytatjuk a bulit a jövő év első óráiban is, sőt egész hajnalig. – hangos éljenzés tört ki, majd a Dj csitította el őket. – remélem, mindenki tesz majd új évi fogadalmat, és én is közte leszek. – nevetett – Na, viccet félretéve, kérlek titeket számoljunk együtt vissza. 10… – a tömeg kórusként zengte a 2009-es év utolsó másodperceit. Mi is beszálltunk.
- 5…4…3…2…1…Boldog Új Évet! – kiabálta mindenki, majd nem várt dolog történt.
Jake megcsókolt.

Welcome message!

Nagy örömmel köszöntünk az oldalunkon, ahol egyedülálló módon olyan Robert Pattinson fanfiction-t olvashattok, mely kilenc szerző szövetkezése eredményeképp született. Mindannyian különböző stílusban írunk, ennek ellenére /vagy éppen ezért :)/ úgy döntöttünk, összedobjuk, amink van, és együttes erővel szövünk történetet a mi Robunk élete köré. Minden fejezetet más ír, pusztán abból kiindulva, amit az előző részek szerzője megfogalmazott, de teljesen szabadon csűrjük-csavarjuk a szálakat, így meglepve még egymást is a sztori alakulásával.

Mindegyikünk rendelkezik önálló bloggal, némelyikünk többel is, ezeket megtaláljátok az olvasott blogok listájában, így azok közül is szemezgethettek.

Reméljük élvezni fogjátok a velünk (és persze Robbal) töltött időt!

Kérjük, hogy nyilvánítsatok véleményt, akár chatben, akár komment formájában, de várjuk az észrevételeket a weloveyourpattz@gmail.com e-mail címre is.

Kezdés: 2010. január 20. (szerda)