2. fejezet

A második fejezet ezúttal Adri vezényletével készült el, amely tovább bonyolítja történetünket! Jó olvasást, és mint mindig, most is szívesen várjuk a hozzászólásokat! :)

Szédülten kapaszkodtam meg Jake alkarjában, és önkéntelenül viszonoztam a csókját. Amikor érezte, hogy nyert ügye van, felbátorodva vont magához szorosabban, és nem ellenkeztem, amikor az egyik kezét a tarkómra csúsztatva mohón a számba nyomult a nyelvével. A mellkasára simítottam a tenyerem, élvezve az izmai tapintását. A csókjának alkohol íze volt, de finom volt, és a szenvedélye egészen magával ragadott. Bár ebben nyilván nagy szerepe volt a nem elhanyagolható mennyiségű koktélnak és tequilának, amit eddig elfogyasztottam. Talán nem egészen voltam ura a cselekedeteimnek, de nem számított. Körülöttünk őrjöngött a tömeg, mindenki összeborulva kívánt boldog újévet a társainak, de engem csak Jake érdekelt. Addig fel sem eszméltem, amíg a keze le nem vándorolt a derekamról, és követelőzőn bele nem markolt a fenekembe. Akkor viszont kicsit kitisztult a fejem. Talán ezt mégsem kéne… vagy nem itt…
Elszakítottam magam Jake szájától, és kissé eltávolodtam tőle.
- Uhm… - néztem fel rá kábán, és kicsit zavartan, ő meg úgy bámult rá, hogy szinte meztelennek éreztem magam tőle. – Boldog Új Évet! – nyögtem ki végül akadozva.
- Neked is! – vigyorodott el, aztán kisfiúsan rám kacsintott, ami rettentően jól állt neki. Egészen elgyengültek a térdeim.
Summer és Jensen ekkor valahonnan előkeveredtek, és a barátnőm hihetetlen módon felpörögve ugrott a nyakamba. „Józanságában” sikerült egészen elérzékenyülnie attól, hogy ezt az évet is túléltük, és sírva könyörgött, hogy idén másszuk meg a Mount Everestet. Ööö… talán ezt nem egészen gondolta komolyan. De én így imádtam őt… Kicsit őrültnek, kicsit szeszélyesnek, kicsit alkesznek… és a legjobb barátnőmnek. Hozta is a formáját. Amikor kicsit kiörömködtük magunkat, tovább viháncolt, akár egy kislány, aztán egy jobb pillanatában még Jake-et is sikerült barátian lesmárolnia, mire Jensen jobbnak látta, ha inkább odébb tereli, így el is tűntek a szemünk elől. Úgy sejtettem, levegőzni viszi. A hasunkat fogtuk, annyira nevettünk Summeren, aztán Jake megragadta a kezem, és maga után húzott, vissza a helyünkre.
A zene időközben újra teljes hangerővel üvöltött, és mindenki újra táncolni kezdett. Amikor Jake leült, magától értetődő természetességgel vont az ölébe, és a derekam köré fonva a karját azonnal csókolgatni kezdte a nyakamat. Először elakadt a lélegzetem a merészségétől, de aztán arra gondoltam, hogy tulajdonképpen élvezem Jake közelségét… talán túlságosan is. Különben is, egyszer élünk! Úgyhogy készségesen simultam hozzá, amit ő elégedett vigyorral vett tudomásul, és pillanatokon belül újra mohón falni kezdtük egymás ajkát.
Egyre inkább sikeredett elveszítenem az önuralmam, ezek nem azok a percek voltak, amikor azon akartam agyalni, hogy engedhettem ezt megtörténni. Sosem voltam az a fajta, aki rögtön első alkalommal vad csókcsatákba bocsátkozik valakivel, akit alig néhány órája ismer, most mégis éppen ezt tettem. Talán Jake rámenős viselkedése hozta ezt ki belőlem, talán az alkohol, talán az, hogy túl rég voltam egyedül. Tökmindegy volt. Gondolkodás helyett inkább csak köré tekeredtem, és nagyokat sóhajtva hagytam, hogy Jake becsúsztassa a kezét a felsőm alá, és a meztelen bőrömet simogassa.
- Jajj, gyerekek, legalább vonulnátok el valahová!
Camie mosolygós hangja rázott fel. Upsz, ez ciki, épp Jake kishúgának kellett észrevennie minket? Elvörösödve emeltem fel a fejem és néztem Camille-ra. Nem úgy tűnt, mintha zavarná a helyzet, inkább vidám volt, és sugárzóan mosolygott.
- Nah, Cam, te is tudod, mikor a legalkalmatlanabb felbukkannod… - csóválta a fejét nevetve Jake, és hiába próbáltam észrevétlenül kikecmeregni az öléből, szorosan tartotta a derekam, így végül feladtam. – Nem akarsz inkább megint lelépni?
- Neeem! – nyújtotta ki rá a nyelvét Camie. – Ha nem emlékeznél rá, bátyókám, együtt jöttünk, és ha anya megtudja, hogy le akartál koptatni, kitekeri a nyakadat. Különben is csak azért merészeltelek megzavarni titeket, hogy boldog újévet kívánjak nektek. És hogy bemutassam nektek Willt… - húzott közelebb félszeg mosollyal egy srácot, aki eddig is ott állt mellette, de valahogy elkerülte a figyelmünket. Első ránézésre egyidős lehetett Camille-al, magas, szőke, jóképű fiú volt. Olyan igazi középiskolai minden lány bálványa-típus. – Egy suliba járunk, Will is végzős. Nem is tudtam, hogy ő is itt lesz… Az előbb futottunk össze. Will… - fordult a fiú felé csillogó szemekkel, ami számomra elég nyilvánvalóvá tette a rajongását iránta. Bár a srác sem éppen baráti szemekkel méregette őt. Ez tetszett. Szerelem van itt alakulóban… - Ez a bunkó itt a bátyám, Jake. – mutatta be egymásnak a fiúkat, akik tartózkodón biccentettek a másiknak. – Ne is törődj vele, én sem szoktam. Ő pedig, aki igyekszik láthatatlan lenni – mutatott rám mosolyogva. -, ő Mila. Ma ismertem meg. És gondolom nem ma találkoztunk utoljára. – vetett rám és Jake-re sokatmondó pillantást.
- Arra mérget vehetsz! – bólogattam vehemensen, majd’ leesett a fejem. Aztán zavaromban kicsit talán túl szívélyesen fordultam Will felé, ugyanis a lendülettől csaknem kipottyantam Jake öléből. Bár szerencsémre erősen tartott. – Helló Will. – ráztam meg a srác kezét. – Remélem nem siettek sehová, és velünk maradtok.
- Én meg remélem, hogy elhúznak… - morogta Jake halkan a hátam mögött, mire belenyomtam a könyököm a bordáiba. – Aú! – szisszent fel. – Uhm… tényleg… maradhatnátok… - szűrte a szót a fogai között. –javította ki magát műmosollyal. Tisztában voltam vele, hogy sokkal inkább mással szeretné elfoglalni magát, de nem lehettünk olyan szemetek a húgával, hogy magára hagyjuk. Láttam, hogy fontos Camie-nek, hogy kedvesen fogadjuk Willt.
- Uhh, tényleg? Ez tök jó! Kár lett volna ilyen korán befejezni ezt az estét. – lelkendezett a srác, azzal már le is huppant a hosszú kanapé túlsó végébe, maga mellé húzva a boldogan viruló Camie-t is, és azonnal rendeltek is maguknak italokat. Jake lemondó sóhajjal végre kiengedett az öléből. Amint mellé telepedtem, az asztal alatt a combomra tette a kezét, és nem úgy festett, hogy néhány centinél távolabb fog engedni magától. Nekem meg tulajdonképpen nem is állt szándékomban messzebbre menni. Jake vonzott, akár a mágnes. Közel fészkeltem magam hozzá, és nekidőltem.
- Egyedül bulizol szilveszter éjjel? – kérdeztem Willt.
- Nem, barátokkal jöttünk ide, mert hallottuk, mekkora partik szoktak itt lenni, de ők már tovább is álltak, mert nem jött be nekik.
- És te?
- A pultnál megláttam Camie-t. Beszélgettünk, aztán úgy döntöttem, inkább itt maradok vele. – mosolygott rá a piruló lányra.
- Értem. – vigyorodtam el, és azt hiszem, nagyon tudálékosan bólogathattam, mer t Jake figyelmeztetőn megszorította a lábam.
- Ez jó, mert már úgyis régóta terveztük, hogy bulizunk egyet együtt, de sosem jött össze. – mesélte lelkesen Camille.
- Akkor most itt a ragyogó alkalom. Ugye átjöttök velünk a Blush-ba?- tudakoltam.
- Nem is tudtam, hogy oda is megyünk. – kapta fel a fejét Jake, aki eddig mintha nem is figyelt volna.
- Szóba került már korábban is. A taxiban, amikor jöttünk. – magyaráztam. – Ott dolgozom suli mellett, és a főnököm hívott, hogy nézzünk át hozzájuk is kicsit. – ahogy beszéltem róla, hirtelen felidéződött bennem a srác arca, akivel ott találkoztam. Fura, Jake-nek egészen sikerült elfeledtetnie velem, most mégis azonnal eszembe jutott. Vajon ő ott van még? Bár teljesen mindegy, mivel úgyis van barátnője. – Szóval, mit szóltok, átmegyünk? – néztem kérdőn a többiekre.
- Nekem teljesen mindegy, csak ne menjünk még haza. – vágta rá Camie. Oh, persze, nem szeretne még elválni Willtől. Teljesen érthető. A srác szintén lelkesen bólogatott, szerintem bármibe belement volna, amit Camille csak kitalál.
- Jake? – fordultam felé.
- Mehetünk. – húzta mosolyra a száját, és odahajolt, hogy a nyakamba csókoljon. Jólesőn megborzongtam tőle, és megint sikerült minden másról megfeledkeznem. – De talán szólni kéne Summernek és Jensennek is. Nem tudod, hová lettek?
- Basszus! Fogalmam sincs. – kaptam észbe. – Én is csak annyit láttam, mint te. Talán már rég leléptek. – előkaptam a mobilom, hogy felhívjam Summert, és láttam, hogy két nem fogadott hívásom volt, meg egy üzenetem. A hívások Summer telefonjáról érkeztek, alig pár perce, ahogy az sms is. – Nah, Jensen küldött egy üzit. Hazavitte Summert, mert eléggé szétesett szegényke. Szóval ők nem jönnek. – közöltem a többiekkel.
- Pff… hát nem volt semmi a csaj ma este! – nevetett fel Jake. – Kegyetlenül leitta magát! És ahogy lekapott!
- Summer ilyen. – nevettem el magam én is. – Megadja a módját a buliknak. Még jó, hogy Jensen nem akadt ki. Elég gáz volt, amit csinált.
- Mi? Summer lesmárolta a tesómat? – hitetlenkedett Camille. Kacarászva bólogattunk, ahogy felidéztük a történteket, mire ő is nevetésben tört ki. – Hihetetlen az a lány!
- Az. – hagytam rá. – De őt így szeretjük. Na de menjünk, nemsokára egy óra lesz.
Beletelt egy kis időbe, mire összekaptuk magunkat, de néhány perc múlva mind a négyen bezsúfolódtunk egy taxiba, és bemondtam a Blush címét a sofőrnek. Az úton Jake eléggé lefoglalt, így nem igazán beszélgettünk semmiről, de amikor láttam, hogy Camie és Will is feltalálták magukat, és egészen összebújva pusmogtak, el tudtam engedni magam. Azonban ahogy közeledtünk az úti célunk felé, úgy hatalmasodott el rajtam egyfajta várakozással teli izgalom, és ez picit megzavart. A srác, Rob arca befurakodott az elmémbe, és én ismét elvesztem egy kicsit azokban a szép szemeiben. Mi ez? Mi van velem? Itt van Jake, totál odavan tőlem, nekem is bejön, erre egy másik srácra gondolok, akivel egy mondatot, ha beszéltem, ráadásul nője van, szóval esély sincs, hogy legyen köztünk valami. Főleg mivel ő semmi jelét nem adta, hogy felkeltettem volna az érdeklődését. Hülye egy helyzet. Mire odaértünk, egészen összezavarodva keveredtem ki a kocsiból. Már szinte reménykedtem, hogy nem is lesz ott.
Hatalmas tömeg volt, még a legnagyobb bulikon sem láttam még itt soha ennyi embert. Már a bejáratnál rengetegen ácsorogtak, és ahogy kinyílt az ajtó, bentről kihallatszott, hogy ott sem jobb a helyzet. Dőlt kifelé a cigifüst és ordított a zene. Huh, Dan, jól összehozta ezt a szilvesztert.
- Vigyázzatok a lépcsőn, meredek. – figyelmeztettem a többieket, mielőtt beléptünk volna. Persze az első, aki megbotlott már az első fokon, az én voltam. Ha Jake nem kap el a könyökömnél fogva, lezúgtam volna, és kórházban tölthettem volna az újév első napját, így viszont mind a hárman jól kinevethettek, ami lássuk be, kisebb probléma.
Dant a pult mögött találtam meg, ami elég ritka jelenség volt, hisz többnyire nem volt rá szükség, hogy beugorjon.
- Hé, csapos, meleg a söröm! Kinek törjem be az orrát, hogy olyat kapjak, amilyet kértem? – léptem oda elmélyítve a hangom.
- Oh, bocs, haver, mindjárt megoldjuk. A meleg sört pedig mi álljuk. – felelte Dan fel sem nézve a sörcsapból, majd elém is tolt egy korsó habzó nedűt.
- Ajánlom is! – nevettem fel. – Azért ha segítség kell, csak szólj, beugrok.
- Mi… Mila! Ó, te lány! – csapott a pultra nevetve, amikor végre felnézett. – Már azt hittem, nem is jössz! Hiányoltunk!
- Persze, mert sok a meló, és nem győzitek nélkülem! – hajoltam át a pulton, hogy puszit nyomjak az arcára.
- Bolond vagy! Megvagyunk nélküled is. Csak kellesz, hogy lássunk. Nélküled nem olyan jó itt. Legalábbis ezt mondják a többiek. – tette hozzá gyorsan.
- Persze, persze. – bólogattam nevetve. Tudtam én, hogy Dan szeret. Csak nem képes olyan könnyen kimutatni.
- És a barátaid? Hol hagytad Summert?
- Summer már kiütötte magát. Otthon alussza az igazak álmát. Vagy éppen a WC fölé görnyed, és átkozza azt, aki feltalálta a piát. – kacarásztam. – A többiek meg ott vannak. – mutattam kicsit távolabb, ahol Camie-ék szobroztak, érdeklődve nézelődve.
- Huh, várj csak, mindjárt csinálunk nektek helyet… - törölgette meg a kezét Dan, ahogy elindult kifelé a pult mögül, rábízva a munkát két másik csaposra.
- Nem hiszem, hogy menni fog. – ráztam a fejem kételkedve. – Tömve vagyunk, minden asztal foglalt.
- Egy nem. Várj, mindjárt visszajövök. – azzal már ott sem volt, én meg odamentem a barátaimhoz.
- Hát, srácok, lehet, hogy állva bulizunk tovább.
- Nem baj, majd csak táncolunk. – húzott magához Jake.
- Persze, úgysem azért jöttünk, hogy ülve elaludjunk. – vágta rá Will. – Jó ez a hely. Tetszik a zene.
- Nekem is! Jobb is itt, mint a másik helyen. Már azt sem tudom, mi volt a neve. – nevetgélt Camille.
- Én eddig sem tudtam. – kontrázott Jake.
- Minden rendben, szereztem nektek helyet. – lépett oda hozzánk Dan, és egyetlen pillantással felmérte a Jake és köztem lévő kapcsolatot. Mintha árnyék suhant volna át az arcán, de a következő pillanatban megint megnyerőn mosolygott. – Sziasztok, örülök, hogy benéztetek hozzánk. – fordult Camie-ék felé. - Remélem jól fogjátok érezni magatokat.
- Abban biztos lehetsz, csak mutasd már merre menjünk. – nevettem. Mind elindultunk Dan után a terem hátsó része felé. Kezdtem sejteni, hová megyünk, és meglepődtem, mert tudtam, hogy Dan az itt lévő viszonylag elzárt boxokat a különleges vendégeinek tartja fent.
- Dan, erre semmi szükség, nem akarom elfoglalni a díszpáholyt. – egymás között csak így hívtuk ezt a részleget.
- Nem foglaljátok el. Már vannak ott.
- Akkor meg? Odapofátlankodunk valakihez? Ne már! Inkább állunk, tényleg! Semmi gond! – erősködtem, de Dan csak nevetett.
- Ne aggódj már kislány! Nem idegenekhez ültök. Csak Rob és Kristen van ott, tudod, találkoztál velük, amikor beugrottál este. – Hogyne tudnám! Basszus! A torkomon akadt a szó, és hirtelen kicsit szűknek éreztem a helyet. Jesszus, mekkora szerencsétlen állat vagyok! Pont oda kell ülnünk?!
- Tud… tudnak róla, hogy jövünk? – nyögtem ki nehézkesen.
- Persze, az előbb kérdeztem meg. Velük van Rob egy jó barátja is, régen ő is itt zenélgetett. Mindhárman azt mondták, hogy nyugodtan odaülhettek. Rob kimondottan örült. – tette hozzá furcsa hangsúllyal.
- Oh, értem. - megdobbant a szívem. Na és? Örült, mi van akkor? Nyilván nem akarta megbántani Dant azzal, hogy elutasítja a kérését. Nem volt időm tovább töprengeni, mert közben odaértünk az asztalukhoz. Dan megállt, én meg bújtam a háta mögé, mint valami kisgyerek. Feltűnt, hogy Camie elsápadva meredt az asztalnál ülőkre, de sejtésem sem volt, mi lehet ennek az oka.
- Meghoztam az asztaltársaságot. – jelentette be Dan mosolyogva. – Mila aggódik, hogy zavarni fognak titeket, szóval légyszi nyugtassátok meg. Mila. – szólított meg. – Mila, mit bujkálsz itt, gyere már ide. – húzott maga mellé.
- Sziasztok. – motyogtam mélyen elvörösödve, és zavartan feléjük intettem. Fene essen bele, hogy úgy érzem, már teljesen kiment belőlem az alkohol hatása! Ha be lennék állítva, most nem érezném ilyen kínosan magam, és jobban tudnám kezelni a szitut. Lapos pillantással mértem fel a „terepet”.
Az U-alakú barna kanapén ott ült egy srác, elég helyes volt, sötét barna hajú, jóképű, és magabiztosan mosolygott rám. Mellette Kristen foglalt helyet, nos, ő nem tűnt éppen kedvesnek, de a korábbi találkozásunkból kiindulva nem is számítottam többre. Nyilván ő inkább nemmel szavazott volna arra, hogy hozzájuk szegődjünk. Amikor találkozott a pillantásunk, ellenségesen felvonta a szemöldökét, és közelebb húzódott Robhoz, mint aki ezzel akarja jelezni, hogy az az ő területe. Rob… hát igen, Rob nem lett kevésbé vonzó, mint ahogy emlékeztem. Sőt! A fenébe is, hogy lehet, hogy ez a srác így vonzza a tekintetem?! Különben is, mit bazsalyog itt rám ilyen édesen, mikor közben meg a csaját karolgatja?!
- Kösz, hogy ideengedtek minket. – mormoltam, és magamra kényszerítettem egy mosolyfélét.
- Semmiség. – felelte kedvesen Rob. – Van itt hely bőven, és végső soron veled nem vagyunk teljesen idegenek. Üljetek le! – mutatott a kanapéra, aztán felvette a hamutartóról a füstölgő cigijét, és jókorát szívott bele.
- Köszi. – hátrafordultam, hogy mutassam a többieknek, szabad a pálya, de ők már önállósították magukat. Will kézen fogta Camie-t, és leült vele az idegen srác mellé, ezzel elfoglalva azt az oldalt. Isteni. Jake mögém lépett és a csípőmre téve a kezét tolt a szabad helyek felé, úgyhogy kénytelen voltam beoldalazni Rob mellé. Kis ideig fészkelődtem, amíg lerángattam magamról a kabátot, igyekezve nem hozzáérni, de persze épp az izgés-mozgás miatt löktem meg őt folyton. Rettentő kínos volt, de ő csak kedvesen mosolygott, és csillogó szemekkel nézett rám.
- Akkor én megyek is, ha kell valami, csak szóljatok! – indult a dolgára Dan. – Mindjárt küldök hátra egy pincért! Jó szórakozást!
- Köszi! – kiáltott utána mindenki szinte egyszerre.
Amint elment, rövid időre csend telepedett a társaságra, csak Camie motyogását lehetett időnként hallani, aki le nem vette a szemét Robékról. Folyton azt hajtogatta:
- Ezt nem tudom elhinni…
Láttam, hogy ilyenkor azok hárman összenéznek, és nagyot sóhajtanak, és kezdtem úgy érezni, valami nagyon nyilvánvalót nem veszek észre, de mivel Will és Jake ugyanúgy viselkedtek, ahogy eddig, nem törődtem vele. Megszólalni viszont mégiscsak meg kéne. Nem ülhetünk itt, mint egy rakás szerencsétlenség.
- Még egyszer köszi, hogy megosztjátok velünk a helyet… - kezdtem bele.
- Tényleg nincs mit, de ha még egyszer megköszönöd, esküszöm, sikítva menekülök el! – szakított félbe az ismeretlen srác, mire Kristen felröhögött, és belekortyolt a sörébe. Sör? Nem éppen csajos ital, de végülis van, aki szereti. Néha én is megiszom. – Inkább bulizzunk, jó? Minél többen vagyunk, annál jobb! Már épp kezdtem magam halálra unni magam ezekkel. – mutatott undorodást színlelve a barátaira, erre Rob átnyúlt Kristenen, és nevetve a vállába öklözött. –Aú! Patty, fogd vissza magad! Látod, ez is tiszta hülye! – dörzsölgette a karját fintorogva, és segélykérőn nézett rám. Nem bírtuk ki, elnevettük magunkat. Egész jófej ez a srác.
- Csak segítek a halálba jutni, ha már annyira emlegeted. – felelte vigyorogva Rob.
- Ja, mintha te elég lennél hozzá… - oltotta le a srác, aztán megint hozzám fordult. – Egyébként Tom vagyok, ennek a jómadárnak a gyerekkori barátja. – állt fel, hogy átnyújtsa a kezét az asztalon.
- Mila vagyok. – ráztam meg a kezét. – Ők a barátaim, Camille, Will és Jake. – mutattam be a többieket is, mire általános kezetrázós-örvendekes bemutatkozás kezdődött, olyan, mint egy átlagos ismerkedés alkalmával. Ami nem volt átlagos, az Camie viselkedése volt.
- Istenem, soha nem hittem volna, hogy egyszer veletek ülhetek egy asztalnál! – motyogta áhítatosan, amikor Rob is kezet fogott vele, aztán elképedt ábrázattal huppant vissza az ülésre. Értetlenkedve néztünk össze Jake-el, de csak a vállát vonogatta, fogalma sem volt, miről beszél a húga.
- Ismeritek egymást? – tettem fel habozva a kérdést. Camie úgy nézett rám, mint egy földönkívülire.
- Te… te nem tudod? – bökte ki.
- Mit? – ráncoltam a homlokom, és kezdtem megijedni, hogy hiányos az alapműveltségem. Automatikusan körülnéztem a társaságon, de csak érdeklődő, és csodálkozó pillantásokat láttam.
- Ne már! – akadt ki Camille teljesen.
- Cam, mi a franc bajod van? Tisztára hülyén viselkedsz. Ne égess már… – Jake mérgesen pillogott a húgára.
- Mii? Hogy én? Hát ti vakok vagytok? Jake, nem te cikizel folyton a posztereim miatt, amik a szobámban vannak? Te meg nem nézel filmeket? – fordult felém tágra nyílt szemmel.
- Nem igazán. Inkább olvasok. – ez volt az első eset, hogy emiatt szégyelltem magam, de most komolyan kezdtem úgy gondolni, hogy gáz, hogy tévé nélkül is képes vagyok létezni.
- Na jó, segítek megoldani a problémát, mert különben szerintem reggelig ezen fogtok lovagolni. Azt meg nem akarjuk. Szórakozni jöttünk. – vetette közbe Kristen. – Camille arra akar kilyukadni, hogy mindhárman színészek vagyunk. Híresek. – tette hozzá fanyalogva. – Filmekben játszunk.
- Ó… - nyögtük ki. Részemről én kicsit hülyének éreztem magam, amiért gőzöm sem volt, kik ők, de ha megvesztem sem tudtam róluk semmit előkaparni az emlékezetemből.
- Ó, megvan! – kiáltott fel megvilágosodva Jake, és izgatottan előrehajolt. – Ez a srác van kint vagy száz példányban a faladon! – mutatott Robra győzedelmesen, aki zavartan rángatta a pólója nyakát. Camie hevesen bólogatott. – Jah, emlékszem! Csak nem ismertem meg, mert a képeken fehérre van meszelve, mint egy halott.
Kristen és Tom hangos nevetésben törtek ki, de mi többnyire csak kukán ültünk tovább. Végül Tomnak sikerült elterelnie a témát egészen más vizekre, aztán Camie-nek is sikerült annyira lehiggadnia, hogy képes legyen normálisan lélegezni, és levenni a szemét Robról.
Egészen érdekesen alakult az éjjel további része. Ahogy egyre több ital fogyott, egyre inkább oldódott a hangulat, ami néha elég furcsa megnyilvánulásokat eredményezett. Már ami a Rob-Kristen, és a Jake-Mila párosokat illeti. Mintha valami csata zajlott volna köztünk. Kristen gyilkos pillantásokat vetett rám, ahányszor csak észrevette, hogy Robra merészeltem nézni, vagy hozzászólni. Nem értettem, hiszen egyetlen olyan mozdulatot sem tettem, amit félreérthetett volna, mégis azóta utált engem, hogy meglátott. Ez egyértelmű volt. Persze engem nem abból a fából faragtak, hogy hagyjam magam. Elborult aggyal megengedtem magamnak, hogy flörtölni kezdjek Robbal. Kacéran mosolyogtam rá, amikor egymással beszéltünk, és minden alkalmat megragadtam, hogy hozzáérjek. Igazság szerint nem esett nehezemre, sőt, inkább azon kaptam magam, hogy kimondottan meg AKAROM érinteni. Ráadásul azt láttam rajta, hogy neki sincs mindez ellenére, szívesen vette a közeledésem. Kristen persze nem örült ennek, és egyre durvább beszólásai voltak, majd ahogy telt az idő, bevágta a durcást, míg a végén már nem szólt senkihez, csak szívta egyik cigit a másik után, és döntötte magába a piát. Rob meg félszeg mosollyal ült közöttünk, és egyre gyakrabban túrt bele a szénaboglyába a feje tetején.
Jake viszont nem úgy viselkedett, ahogy Kristen. Amint észlelte, hogy vetélytárs került a képbe, megsokszorozta az erőfeszítéseit, hogy maga mellett tartson. Le nem vette volna rólam a kezét, átölelve tartotta a derekam, és szüntelenül a fülembe sugdosott. Még alkoholmámorban is egyértelmű volt, hogy el akar csábítani. Össze voltam zavarodva. Egyrészről Jake megőrjített, és máris elérte, hogy kicsit beleszeressek, éppen ezért okozott némi lelkifurdalást, amit műveltem. Másrészről ott volt Rob, aki már azelőtt megdobogtatta a szívem, hogy egyáltalán egy szót is váltottunk volna, és ezt képtelen voltam kiverni a fejemből.
Végül eldőlt a kérdés. Kristen addig-addig nyafogott Robnak, hogy húzzanak el, amíg ő kelletlenül bár, de engedett neki, így szedelőzködni kezdtek. Csalódottan néztem, ahogy felöltöztek, majd Kristen győzedelmes pillantást vetett rám, és egy hanyag „További jó szórakozást!” odavetve kivonult. Tom, aki mintha az egészből semmit nem vett volna észre, tök lazán elkérte a számomat, hogy alkalomadtán tudjunk majd beszélni, majd megölelt, és mindenki mástól is elbúcsúzott. Rob lehajtott fejjel rángatta magára a kabátot, nem nézve senkire, kiváltképp rám nem. Mielőtt elment volna, még mellettem ülve mégis rám emelte a pillantását, és mintha vívódott volna pár másodpercig. Mondani akart valamit, ebben biztos voltam, és lélegzet- visszafojtva vártam, mi lesz az. Végül egy percnyi hezitálás után odahajolt, és mindenki számára észrevétlenül a fülembe súgta:
- Ez másképp is alakulhatott volna… sajnálom…
Majd felemelte a fejét, biccentett a többieknek, és eltűnt a sűrű füstben. Kábán ültem, fel sem tudtam fogni a szavai értelmét. Túl fáradt voltam azon gondolkodni, mit akart mondani. És üresnek éreztem magam. Nem tudtam már odafigyelni a többiekre sem, Camie-re sem , aki lelkesen ujjongott, Willre sem, aki szerelmesen csüngött rajta. Egyedül Jake volt, aki kicsit felrázott, amikor táncolni húzott. Éreztem a megkönnyebbülését, amiért Rob eltűnt a képből, ráadásul nem is kell tartania tőle, hogy újra találkozunk. Addig-addig ringatott a karjában a lassú ütemekre, amik éppen szóltak, míg újra teljesen a hatása alá nem kerültem. Minek ácsingózok valaki elérhetetlen után, amikor itt van nekem ez a srác, akinek én kellek? Mély sóhajjal átadtam magam Jake-nek, és lehunyt szemmel élveztem, ahogy az ajkai az enyémre simultak, és a nyelve utat tört magának a számba. Perceken belül ismét csak rá tudtam koncentrálni, és szinte öntudatlanul hagytam történni a dolgokat. Nem sokáig maradtunk már a Blush-ban. Dan taxit hívott nekünk, és mind a négyen hazafelé indultunk.
A kocsiban Jake ölében ültem, és amikor a nyakamat kezdte csókolgatni, már tudtam, hogy nem fogom hazaengedni. Amikor megálltunk a lakásom előtt, a fülébe suttogtam, hogy jöjjön fel, és ő elégedetten mosolygott. Elbúcsúztunk az időközben szintén elég jól összemelegedett Camille-éktól, aztán egymás kezét fogva indultunk felfelé. Már a lépcsőházban sem voltunk képesek türtőztetni magunkat, mohón csókolóztunk, és nevetve bukdácsoltunk felfelé. Amint beestünk a lakásba, a kabátjánál fogva húztam Jake-et a háló felé, még villanyt sem kapcsoltunk. Minden érintése feltüzelt, és minden csókjával egyre többet akartam belőle. Szerencsére ő sem érzett másképp, így türelmetlenül szaggattuk le egymásról a ruhákat, alig várva, hogy meztelenül is összesimulhassunk. Eldőltünk az ágyon, és totális köd telepedett a tudatomra. Képtelen voltam kontrollálni a cselekedeteimet. Magamra rántottam Jake-et, és a dereka köré fonva a lábam követelőzve nyomtam felé a csípőmet. Nem kellett sokáig várnom, mert ő is a nemlétező önuralma utolsó morzsáit élte fel. Határozott mozdulattal belém hatolt, mire fojtottan felnyögtem, és még szorosabban húztam magamhoz.
Isteni szeretkezés volt. Gyors, szenvedélyes, gátlástalan és kielégítő. Minden pillanatát teljes extázisban éltem meg, és boldogan kapaszkodtam Jake-be, mert végre azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Ő ott volt, és ott is marad. Legalábbis reggelig. A reggelnél tovább nem voltam képes gondolkodni. Majdcsak lesz valami. Számomra a MOST volt a fontos. Most képtelen lettem volna egyedül maradni.
Kimerülten zuhantam álomba, és valamikor napközben a telefon kegyetlen csörgésére ébredtem. Lehunyt szemmel, morgolódva tapogatóztam érte, de nem volt a szokott helyén, az ágy melletti szekrénykén, így kénytelen voltam mégis pislogni néhányat. Kimásztam az ágyból, és hunyorogva követtem a hang irányát, míg végül a nappaliban a földön heverő táskámban megtaláltam a készüléket, amit most legszívesebben a falhoz vágtam volna. Hasogatott a fejem. Előhalásztam a telefont, és rámeredtem a kijelzőre. Ébresztőóra. Suli. Még jó, hogy volt annyi eszem, hogy jó előre beállítottam. Elkínzottan nyögtem fel. Mennyi is az idő? Nagy nehezen kisilabizáltam a számokat. Fél egy. Háromra kell bemennem a dékánhoz. A rohadt életbe, ennek a fószernek nincs magánélete? Nincs jobb dolga, mint újév első napján berángatni engem, hogy megbeszéljen velem valami marha fontos kutatást? Francba!
Dúlva-fúlva csattogtam el a fürdőbe, és megnyitottam a csapot, hogy vizet engedjek a fürdéshez. Bőven tettem bele illatos habfürdőt is. Amikor felegyenesedtem, megláttam magam a szemben lévő nagy tükörben, és ledermedtem. Az egy dolog volt, hogy rémesen másnaposnak festettem, de meztelen voltam, és a bőröm sok helyen ki volt pirosodva, ami felkeltette a figyelmem. Közelebb léptem a tükörhöz, és elmélyülten vizsgálgatni kezdtem a foltokat, azon tűnődve, mit is csináltam az éjszaka során, és akkor mozdonyként jöttek nekem az emlékek. Minden percre tisztán emlékeztem, mintha újra átéltem volna. Jake!
Anélkül rohantam a hálóba, hogy magamra kaptam volna valamit, de mindegy is volt. Jake ugyanis nem volt sehol. Semmi nyoma nem volt, hogy nem töltöttem egyedül az éjszakát. Az nem lehet! A fejemet csóválva, hitetlenkedve forgattam fel az ágyamat, mindent ledobáltam róla, de semmi. Még egy nyomorult üzenetet sem hagyott. Lerogytam az ágy szélére, és csak meredtem magam elé. Ez nem lehet, ez nem lehet… Mit tettem?