7. fejezet

Íme, a legújabb fejezet, méghozzá Candytől. Ismét csak a szokásossal jönnék: Jó szórakozást és minden véleménynek nagyon örülünk! Nem telik bele olyan sok időbe! Nem kérünk tőletek túl sokat!

A színpadias, talán kissé túl látványosra sikeredett csók és szenvedélyes összesimulás első másodperceiben mindent elnyomott az a tudat, hogy Rob engem néz, és szinte éreztem a hátamra szegeződő perzselő tekintetet, de ahogy a kezdeti meglepettség után Jake is belelendült a játékba, egy pillanatra teljesen megfeledkeztem az eredeti célomról… jól esett a csók. Zavartan húzódtam el, de fenntartva az idilli, turbékoló párocska látszatát, még gyorsan nyomtam egy puszit a szájára, majd anélkül, hogy egy pillantást is vetettem volna Robékra, karon ragadtam és gyors lépésekkel távoztam hirtelen felindulásból improvizált kis jelenetem színhelyéről.
Bekanyarodva az első utcába szembefordítottam magammal Jake-t, hogy megmagyarázzam neki az utóbbi percekben előadott mutatványomat, de ahogy a diadalittasan csillogó tekintetébe néztem elillant minden kellemetlen érzésem a nagyon is kellemes csók miatt. Ugyan egy kicsit még zavarban voltam, Jake ismét csak egy nőcsábász pasi volt a szememben, akire a tervem megvalósításához volt szükségem.
- Ne mondj semmit – előztem meg, látva, hogy szóra nyitja a száját. – Nem változott a véleményen veled kapcsolatban.
- Akkor? – Az előbbi győzedelmes arckifejezés menten eltűnt az arcáról, és értetlenül, oldalra billentett fejjel nézett rám.
- Te is kihasználtál engem – kezdtem bele, és bár közbe akart vágni, egy hanyag mozdulattal elhallgattattam -, és most nekem is szükségem volt rád. – Flegmán megrántottam a vállam, ezzel is palástolva a csók közbeni kis megingásomat.
- Micsoda? – Látszott rajta, hogy tényleg meglepődött… bár saját magamat is megleptem a viselkedésemmel.
Rövid idő alatt, már sokadjára ragadtattam magam olyasmire, amit korábban el sem tudtam volna képzelni… Először lefekszem egy idegennel, majd Robert Pattinsonnal csókolózok egy U2 koncerten, és egy sornyi általa okozott fejfájás után ismét a már ismerős idegennel próbálom bosszantani. Teljesen megzavarodtam, mióta először megláttam őt azon a szűk lépcsősoron… de akkor is vissza fogja kapni, amiért ilyen velem. Nem érdekel, hogy világsztár, nem érdekel, hogy nők milliói omlanának a karjaiba, velem nem fog szórakozni!
- Mila – lengette meg az arcom előtt Jake a kezét, ezzel visszarántva engem a valóságba. – Mondd már el végre, akkor mégis mi volt ez? Csak hogy legközelebb fel tudjak rá készülni – vette ő is lazábbra -, mikor rám veted magad.
- Remélem nem lesz legközelebb – morogtam szemforgatva, mire Jake elnevette magát.
- Pedig én élveztem.
- Akkor jól jegyezd meg, mert ez volt a legutolsó alkalom. – Édelgő vigyort villantottam, majd hátat fordítottam neki és elindultam haza, de Jake a karom után kapott és visszarántott. – Mi van? – dörrentem rá.
- Merre mész?
- Haza – feleltem szűkszavúan, miközben kiszabadítottam magam a fogásából.
- Ha nem gond elkísérnélek, éppen arra van dolgom. – Nagyot fújtam, de nem akartam bunkó lenni, elvégre egy hívásom elég volt ahhoz, hogy perceken belül ideérjen, és ha tudtán kívül is, de segítsen nekem egy kicsit.
- Nah, gyere – adtam meg magam, majd Jake-kel együtt indultam el a haza vezető úton.
Eleinte ugyan nem kifejezetten vágytam a társaságra, főleg az övére nem, a majd’ félórás séta sokkal kellemesebb és oldottabb hangulatban telt, mint vártam, és meg kellett állapítanom, hogy ha Jake éppen nem próbál felszedni, egész jó fej tud lenni. A szilveszteri elszúrt este emléke ugyan ott motoszkált még a gondolataim közt, pozitívan csalódtam benne az első igazi, teljesen józanon és zavarótényezők nélkül megejtett beszélgetésünk alatt és szinte csalódva álltam meg a bejárat előtt.
Két - szigorúan egymás arcán – elcuppantott puszi után indultam fel a lakásba, de amint beléptem az ajtón újra eluralkodott rajtam a fáradtság. Ólomsúlyúra nehezült végtagokkal vonszoltam el magam az ágyig és utcai ruhában dőltem a tiszta ágyneműbe, majd percek alatt el is nyomott az álom.

A csengő kíméletlenül vert fel, és a szememet dörgölve botladoztam el az előszobáig, hogy ajtót nyissak, és jól lekiabáljam nem várt látogatóm fejét, amiért felkeltett. Meg sem néztem ki az, elfordítottam a kulcsot a zárban, mire az ajtó olyan lendülettel csapódott ki, csak döbbenettel vegyes rémült pislogásra futotta tőlem. Ő egy veszett ragadozó elborult tekintetével nézett vissza rám, majd egy szó nélkül lépett beljebb és a megilletődöttségemet kihasználva kapott az ölébe. Azonnal az ajkaim után kapott és mintha milliószor járt volna már itt, rögtön megtalálta a hálószobám és szenvedélyesen gyűrt maga alá a rendetlen ágyban.
- Rob, ne csináld ezt… hagyd abba… ezt nem szabad… Rob…

A saját hangomra ébredtem és izzadtan, zihálva ültem fel az ágyban, majd amint eljutott a tudatomig, hogy egyedül vagyok és ez csak egy álom volt, megsemmisülten dőltem vissza a párnák közé. Alig egy órát aludtam. A fejem csak úgy zsongott a még mindig túl élénk és nagyon is valósághű álomképektől…
Már a saját elmém is ellenem fordult volna? Talán a tudatom egy eldugott kis zugában nagyon is vágytam erre, megnyugtattam magam azzal, hogy ebben semmi meglepő nincs. Rob egy fiatal, helyes, vonzó hapsi… mindemellett egy nagyképű, magát mindenhatónak képzelő felfújt hólyag, aki azt hiszi, kénye-kedve szerint szórakozhat az emberekkel… Hirtelen már nem is tűnt olyan vonzónak az álmom, sőt, inkább tetszett rémálomnak, és újra elhatároztam magamban: én nem leszek a játékszere.
Megpróbáltam visszaaludni, de akármilyen görcsösen szorítottam is a szemeim, már nem ment… és talán jobb is volt. Még egy ilyen álom és besokalltam volna. Mivel a mára betervezett unalmas, forgatásos kényszermunka elmaradt és a Blush-ba sem voltam berendelve, felszabadult az egész estém, és hirtelen nem is tudtam, mit kezdhetnék ennyi szabadidővel. Rövid gondolkodás után aztán beugrott az én jó barátnőm, és abban reménykedve nyúltam a telefonomért, hogy ő is rá fog érni egy kis csajos trécselésre… és haditervgyártásra. Summernek mindig remek ötletei akadtak, ha valakinek a bosszantásáról vagy kiidegeléséről volt szó, és soha nem is tartott eme tudományának bevetésétől, ha éppen arra került a sor.
Szerencsére neki sem volt jobb dolga délután, és a megbeszéltek szerint – azaz a szokásos késését beleszámítva – pontosan öt előtt tíz perccel meg is jelent nálam.
- Hali csajszi – libbent be az ajtón, majd mellettem elslisszanva hatalmas puszit nyomott az arcomra. – Mi újság?
- Szia Summer. Fontos küldetésünk van. – A szemében azonnal izgatott fény gyulladt.
- Részleteket akarok. – Ledobta magát a kanapéra és a kezével sürgetve várta, hogy belekezdjek a beszámolóba.
- Azt hiszem nem meséltem el mindent, ami a koncerten történt – ültem le mellé, majd a már el sem dugott dugi cigi után nyúltam és rágyújtottam. Summer gyanakodva nézte, ahogy beleszívtam a cigarettába, tudta, hogy az utóbbi időben nem nyúltam alapos ok nélkül érte. – Robert Pattinson megcsókolt – böktem ki némi hezitálás után.
- És te ezt csak így?! – kerekedett el a szeme, majd bizalmasan közelebb húzódott, mintha a lakásban kémektől kellene tartania, és szinte suttogva folytatta. – Mesélj már!
Igyekeztem minden részletet kitálalni előtte, amelyeket az odaillő helyeken hangos húúzással és háázással, valamint még több keresztkérdéssel fogadott, és már biztos voltam benne, hogy sejti, mire szeretném megkérni.
- Ez bosszúért kiállt! – jelentette ki felháborodottan, majd további kérdésekkel bombázott meg. – Mennyire akarjuk földbe döngölni?
- Kevésbé, mint Marc Ashtont - Summer egyik nagy – és igencsak csalfa – szerelmét, aki egy szál alsónadrágban szambázott végig a Harrodson, hogy utána a biztonságiak tegyék ki a mínusz tíz fokos utcára -, de jobban, mint Timothy Bennettet – aki nekem okozott álmatlan éjszakákat, majd akinek ezek az álmatlan éjszakák eredményeztek kellemetlen perceket egy forgalmas sugárúton elhelyezett nyilvános vécében.
- Rendben – csapott a combjaira, majd felpattant és járkálni kezdett a szobában. Oda, vissza. Oda, vissza. Oda, vissza. Kezdtem teljesen becsavarodni tőle, mikor huszadjára haladt el előttem, de nem szóltam, tudtam, hogy ilyenkor messze jár és nem akartam összezavarni a gondolatait.
Igaz, az első ilyen magánakcióját még nemigen értékeltem, Summer már csak egy ilyen ’vicces’ lány volt. És a legjobb barátnőm. Aztán a következő hasonló eset után nekem is rá kellett jönnöm, hogy a legszebb öröm a káröröm… legalábbis az ilyen, és az ehhez hasonló esetekben biztosan.

- Megvan – torpant meg előttem ördögi vigyort villantva. – Ott fogjuk támadni, ahol a leggyengébb. És mi egy színész achillese?
- Öhm… fogalmam sincs? – tártam szét tanácstalanul a karjaim.
- A hírneve! Megtépázzuk egy kicsit – kacsintott rám elégedetten, mire tovább nőtt a fejemben a sötétség. - Kivetjük a hálónkat a mi Robert barátunkra!
- Mi? Én semmilyen hálót nem vetegetek rá. – Eltökélten ráztam a fejem, mire Summer hangosan felnevetett.
- Neked nem is kell. Illetve nem pont úgy, ahogy sejted. Arra gondoltam, érhetné pár kínos perc, mondjuk egy… melegbárban, egy olyan környéken, ahol mindig lézeng pár paparazzi. – Ártatlanul felhúzta a vállát, és én is elkezdtem nevetni. Kétségkívül nagyon aljas ötlet volt, talán még aljasabb, mint az alsónadrágos Marc esete a marcona biztonságival. Tapasztalatból tudom, hogy a legliberálisabb gondolkodású pasikat is kirázza a hideg az ilyen helyektől, és bár az ötlet elég gyermetegnek tűnt... De ugyan kit érdekel? Látni akartam az arcát, ahogy kétségbeesetten menekül.
- És hogy gondoltad lecsábítani egy melegbárba? És hova? – tettem fel az elsőként fejembe ötlő kérdéseket.
- Carson biztos tud tippeket adni, hova hívhatnád el… - És ezzel megkezdődött a részletek kidolgozása.
Egész este lelkesen cseverésztünk és telefonálgattunk, miközben a mi drága Carson barátunkat is bevettük a szervezkedésbe egy webcamera segítségével. A megtréfálandó személy kilétét ugyan nem osztottuk meg vele, örömmel segített nekünk az előkészületekben.

Másnap reggel meglepően kipihenten ébredtem, és széles vigyorra húztam a szám, ahogy az előttem álló napra gondoltam, bár tudtam, hogy lesz még egy-két húzós köröm Roberttel és nem is garantált a siker, nyeregben éreztem magam. A kedvenc számomat dúdolva piperézkedtem a fürdőszobában, és a megszokottnál egy kicsivel erősebb sminket tettem fel, ahogy a hajam is kacér hullámokba rendeztem. Igyekeztem a mindennapokban hordott farmer-póló összeállításomat is feldobni, így esett a választásom egy szűk, fekete nadrágra, és egy konzervatív, mégis kihívó blúzra.
Magabiztos lépésekkel közeledtem a mágikus 144-es számú házhoz, de ahogy egyre közelebb értem kezdtem elbizonytalanodni. Tényleg ezt akarom? Tényleg azon ügyeskedem, hogy keresztbetegyek egy olyan embernek, akit nem is ismerek?
- Kisasszony, ide nem mehet be… – kezdte a jól bejáratott szövegét az én kedvenc biztonsági őröm, ahogy lefékeztem az ajtó előtt, mire unottan vettem le a nagy pelyhekben szállingózó hó miatt fejemre húzott kapucnit. Már épp belekezdtem volna a lassan mindennapossá váló kis párbeszédünkbe, mikor csodák csodájára kinyitotta előttem az ajtót és rám mosolygott. – Kellemes napot.
- Óh… hát köszönöm – léptem be mellette, és vissza is csukódott a hatalmas ajtó.
A felfordulás ismét óriási volt, mindenki olyan fejvesztettem szaladgált, mint egy megpiszkált hangyabolyban. Hogy senki ne rohanjon belém, a falhoz lapulva osonkodtam fel a Summer által nemes egyszerűséggel kihallgató szobának keresztelt helységbe, de meglepődve láttam, hogy már várnak rám.
- Szia – köszönt rám gondterhelt arccal Christina. – Tudom, hogy elvileg még itt sem kellene lenned, és nem is azért jössz, hogy a magánéletemmel traktáljalak, de…
- Pontosan ezért vagyok itt – szakítottam félbe, miközben ledobtam a kabátom és beültem az asztal mögötti székre. – Hallgatlak.

Két végtelenül hosszú, de végre hasznosan eltöltött óra után Christina megkönnyebbülten állt fel a fotelból, és az arcán látott mosoly engem is meggyőzött arról, hogy most először tényleg volt értelme bejönnöm ide. Ugyan a problémája – magánjellege és kínos mivolta miatt - tényleg nem az én hatáskörömbe tartozott, jól esett az a fajta bizalom, amivel kitűntetett.
- Még egyszer nagyon szépen köszönöm – nyújtott kezet, majd felkapva a szövegkönyvét kihátrált a szobából és magamra hagyott.
Nagyot sóhajtva dőltem hátra és azon kezdtem agyalni, mitévő is legyek Robbal kapcsolatban. Egyfelől vágytam a bosszúra, arra, hogy legalább olyan idióta helyzetbe hozzam, amilyenben én éreztem magam tegnap, másfelől az ilyen gyerekes visszavágás nem az én stílusom volt. Nem tudtam, mitől lágyultam meg ennyire - talán csak egy kiadós alvásra volt szükségem ahhoz, hogy helyreálljon a lelki békém – így a terveimet határozatlan időre jegeltem, és elhatároztam, hogy ha találkozom vele, úgy fogok tenni, mintha az utóbbi napokban mi sem történt volna… de egy rossz szó és…
Épp csak annyi időm volt, hogy meghozzam a döntést, újra kinyílt az ajtó. Rob lépett be rajta. Elővettem a hibátlan „milyen szép napunk van ma” mosolyomat, és azzal néztem végig, ahogy egy szó nélkül az asztalom elé lép és a szélére támaszkodva az arcomba mászik.
- Segíthetek? – kérdeztem töretlen mosollyal.
- Nem hinném.
- Akkor megtudhatnám, hogy miért vagy itt? – Az arckifejezésem egy szemernyit sem változott és ez láthatóan kezdte bosszantani őt.
- Csak mondani akarok valamit – felelte flegmán.
- Hallgatlak – csúsztam hátrébb a székkel, ahogy Rob olyannyira közel hajolt hozzám, hogy már a lélegzetét is éreztem.
- Feleslegesen próbálkozol azzal, hogy felizgass. Teljesen hideg hagy, ha mással látlak és az a tegnapi csók is…
- Miből gondolod, hogy az a csók neked szólt? Nem csak te vagy ezen a világon, kedves Robert – vettem fel a kesztyűt, ahogy kezdett felhúzni ezzel a határokat nem ismerő egoizmussal, és minden vele kapcsolatos jó szándékomat a sarokba hajítottam.
- Ugyan már – rántotta meg a vállát. - Teljesen egyértelmű, hogy engem próbáltál féltékennyé tenni.
- Átlátsz rajtam – váltottam taktikát, és Robhoz hasonlóan az asztal szélére könyököltem. Az arcunk vészesen közel került egymáshoz, mire ő húzódott arrébb és az egyik legjellegzetesebb mozdulatával túrt bele a hajába, majd amint észrevette önkéntelen gesztusát, gyorsan a zsebébe tuszkolta a kezét. Élveztem, hogy zavarba hoztam, mivel ez minden kijelentésével ellentétben azt jelentette, hogy nem közömbös irántam… de akkor is meg akartam leckéztetni. – Tényleg miattad volt.
- Na ugye – vágta rá, amint összeszedte magát.
- De tudom, hogy nem lehet köztünk semmi. – Tettetett - és talán a szívem mélyén egy csöppnyi valódi – csalódottsággal húztam fel a vállam. Akárhogy is tagadtam volna, imponált nekem Rob helyes arca és termete, valamint maga a tudat, hogy tetszem neki, de a viselkedése mégis ellenszenvessé tette és emiatt egészen ambivalens érzéseim voltak irányába, amelyek hol ez egyik, hol inkább a másik irányba billentek, attól függően, hogy éppen milyen hangulatban voltam, vagy ő hogy viselkedett velem… és most határozottan a negatív érzéseim nyertek teret.
- Miből gondolod?
- Abból, hogy barátnőd van. – Olyan arcot vágott, mintha új információt közöltem volna vele… de hisz’ ő is csak férfiból volt, nem is értem, miért lepődtem meg a reakcióján.
- Mit szólnál ahhoz, ha ezt este megbeszélnénk egy ital mellett? – Újra az asztal szélére támaszkodott és megint zavaróan belemászott az intimszférámba, de ezúttal álltam a pillantását.
- Hétkor a New Age-ben? – húztam fel a szemöldököm, miközben idegesen toporogtam az asztal alatt. Tény, hogy én tegnapig nem tudtam, hogy a New Age milyen orientáltságú hely, előfordulhatott, hogy Rob már hallott róla és ennyivel be is dőlt a terv.
- New Age?
- A Baker Streeten – feleltem magabiztosan.
- Rendben. Akkor hétkor. – Ezzel kifordult a szobámból és rám csukta az ajtót.
Elégedetten könyveltem el magamban, hogy nagyon is jól játszottam a szerepem és Rob meglepően könnyen harapott rá a csalira, mi több, ő kezdte el vágni a fát maga alatt, de ezzel egy újabb csomó érzelmet váltott ki belőlem… Tényleg ennyit jelentene neki az állítólagos szerelme? Ennyire felszínes lenne?

A nap Rob villámlátogatása után a megszokott semmittevéssel telt. Bámultam a plafont, a várost, számolgattam a környezet barátságosabbá tételének szándékával elhelyezett hatalmas virág leveleit, a blúzom apró mintáit, újrarendezgettem a két napja Rob által kínosan szabályos sorba rakott papírstócokat, miközben folyamatosan a délutánon törtem a fejem és telefonkonferenciákat tartottam Summerrel.
Egy örökkévalóságnak tűnt, mire Lora nem sokkal a munkaidőm lejárta előtt bejött és felajánlotta, hogy nyugodtan menjek el. Kapva-kaptam az alkalmon és lóhalálában siettem haza, hogy rendbe szedjem magam és felkészüljek a ’randimra’, és egy újabb esti műszakra a Blushban. Ha minden a tervek szerint fog alakulni, Danhez is nyugodt tempóban oda fogok érni. Summer nem sokkal félhét előtt futott be, és olyan vigyor volt a képén, mintha legalább a világ megváltására készültünk volna. Ő mindig élvezte és izgatottan várta az ilyen alkalmakat…
- Na, készen állsz, csajszi? – vigyorgott rám.
- Készen – sóhajtottam, majd hagytam, hogy Summer kitoloncoljon a lakásomból.
A ház előtt várt ránk a taxi és megcéloztuk a belvárost. Nem volt hosszú az út, de egyre hevesebben dobogó szívem megtéveszthetetlenül jelezte, hogy közeledünk, míg végül megálltunk annak a sétálóutcának a bejáratánál, ahonnan a New Age utcája nyílt, és próbáltunk a lehető legkevesebb feltűnéssel elvegyülni a környéken mászkáló emberek között. A terv ugyanis még mindig elbukhatott, Rob dönthetett úgy, hogy mégiscsak kihagyja az estét, és a meghívása is lehetett egy újabb szívatás, így Summerrel csak figyeltük az órát és vártunk.

Már elmúlt hét, de Rob még mindig sehol sem volt.
- Sejtettem, hogy átverésre készült – fordultam lemondóan barátnőmhöz, aki szintén egyre letörtebb volt, ahogy peregtek a percek. Pedig minden adott volt, egy tökéletes revanshoz. Ha paparazzik nem is bóklásztak a környéken, Summer a nála lévő fényképezőgéppel biztosította, hogy Rob és a melegbár feltűnjön egy képen, Carson és néhány barátja pedig tudtukon kívül álltak lesben a gyanútlan Robra várva. De ő sehol sem volt.
- Nyugi. Még várunk egy kicsit, lehet csak dugóba került. – Nem volt valami meggyőző, de aztán hirtelen felcsillanó szemét látva hátrakaptam a fejem és megpillantottam őt. A fejébe húzott kapucniban közelített és némi leskelődés után besietett a New Age-be. Summerrel vigyorogva osonkodtunk utána, de rögtön a bejáratnál megtorpantunk és behúzódtunk egy sarokba, majd onnan kezdtük nézni a jelenetet.
Rob kezdetben még csak rutinosan kerülgette az asztalokat, ahogy engem keresett, majd egyre gyorsabban kapkodta a fejét, ahogy nem talált. Kezdtem egyre jobban szórakozni, ahogy felállt az első ismerkedős kedvében lévő törzsvendég, egy különben egész helyes, de zsigereiben is meleg harmincas. Hallani éppen nem hallottuk a párbeszédet, Rob rémült arckifejezése és hátrálása nevetésre késztetett, majd ahogy beleütközött a háta mögött álló asztalba, megilletődötten váltott irányt és jóformán a karjaiba vetette magát egy nagydarab, macis hapsinak. Onnan is kétségbeesetten lépett tovább, de az útját minden irányból elállták a rajongók, és miután az első delikvens fejében megszületett a nyakharaptatás ötlete, elszabadult a pokol. Az arca egyre reményvesztettebb volt, ahogy kereste a kijáratot a szorosan záródó körből, és Summerrel már a hasunkat fogva röhögtünk, mikor Carson odalépett mellénk.
- Drágáim, ti tényleg Robert Pattinsont hoztátok ide? – kérdezte azzal a jellegzetes meleg hanglejtéssel, és túljátszott csodálkozással nézte az egyre komikusabb jelenetet. – A fiúkák darabokra fogják szedni, ha nem léptek közbe, szóval ha nem akarjátok, hogy apró, zsebben hordható kis szuvenírekként végezze, ajánlom, hogy mentsétek ki a karmaik közül.
- Csak még egy kicsit hagy nézzük – affektált Summer is.
- Ti tudjátok édeseim – rántotta meg a vállát -, de akkor már én sem maradok ki a jóból. Azt hiszem, én a hajából fogok eltenni egy tincset. Na csocsipuszi kedveseim! – Csókot dobott felénk és ő is lelejtett a lépcsőn a gyorsan hatványozódó tömeghez.
- Lehet, hogy tényleg ki kéne menekíteni, nem gondolod? – méregettem Rob elkínzott, halálfélelmet sugárzó tekintetét.
- Úgy érzed eleget kínlódott már?
- Úgy – bólintottam, mire Summer kihátrált a New Age-ből, én pedig kihúztam magam és határozott léptekkel indultam le.
A hely határozottan hasonlított egy méhkashoz, amelyben Rob volt a kis méhkirálynő, akit mindenki meg akart… öhm… szeretgetni kicsit.
- Bocsi fiúk, ő velem van – törtem az utat, mire mindenki előzékenyen engedett előre. Többek közt ezt szerettem ezekben a fiúkban. Mindig olyan udvariasak voltak a nőkkel. – Ne haragudj – néztem bocsánatkérően egyikükre, ahogy a lábára léptem. – Istenem, ez egy igazi Armani? Ez a darab egy kincs – húztam végig a kezem a nyakába kötött kendőn, mire büszkén húzta ki magát és ő is elengedett. – Rob – nyújtottam a kezem, ahogy elérhető közelségbe került. Úgy kapott utánam, mintha egy mocsárban készülne elsüllyedni és olyan erősen markolta az ujjaim, másodpercek alatt elzsibbadtam.
- Mila – kiáltott fel, és még görcsösebben mart bele a kezembe.
- Gyere, drágám. – A fiúk látva, hogy Rob nem szabad préda, udvariasan rebbentek szét, és ő mintha tényleg fuldoklott volna, nagy levegőkkel csillapította oxigénéhségét. – Ne haragudj, hogy elkéstem – vágtam bűnbánó arcot, miközben még mindig alig bírtam nevetés nélkül megállni.
- Ezt direkt csináltad – nézett rám durcásan, majd ellökte a kezemet és megindult a kijárat felé.
- Én tényleg nem akartam – előztem be -, egy barátom ajánlotta a helyet nemrégiben… de talán nem egy olyan helyre kellett volna elhívnom téged, amire a meleg barátom azt mondta, hogy a legtutibb helyecske a városban. – Rob teljesen felszívta magát, és ha nem nő lettem volna, nagy valószínűséggel meg sem próbálta volna visszafogni magát. – Most tényleg haragszol?
- Haragszom-e, amiért majdnem megetettél egy csapat kanos buzival? – A csapos csúnya pillantást vetett ránk, és most éreztem azt, ha tényleg maradunk még egy percet, Rob valóban darabokban fogja végezni.
- Css – intettem csendre -, még a veszélyzónában vagy – majd elkaptam a kezét és magam után vonszoltam, de mielőtt kiléptünk volna az ajtón, szembefordítottam magammal és a fejére húztam a kapucniját. Úgy éreztem ennyi bőven elég volt neki a megleckéztetésből…
- Köszönöm – csúszott ki a száján meghökkentően normális hanglejtéssel, mire mindketten meglepetten pillantottunk egymásra.
- Nincs mit. – Megengedtem még magamnak egy aprócska mosolyt is, majd kinyitottam az ajtót és lehajtott fejjel léptünk az utca szürke térkövére. Furcsamód én is megkönnyebbültem, hogy egy vaku sem villant közvetlen közelről az arcunkba, majd tanácstalanul néztünk össze. Hirtelen nem tudtam, mitévő legyek, és Summer után kezdtem nézelődni, aki felmutatta a hüvelykujját és eltűnt az utca forgatagában. Remek. Most köszönjek el és induljak el valamerre? Vagy egy szó nélkül hagyjam faképnél? A dilemmámat végül Rob oldotta meg.
- Ez tényleg aljas volt.
- Megérdemelted – rántottam meg a vállam. – Végigaludtam abban a lehangoló szobában egy egész délelőttöt, aztán Lora keltett, hogy nyugodtan menjek inkább plázázni ahelyett, hogy teljesen feleslegesen szobrozok ott. Tök kínos volt.
- Hidd el nekem, ez sokkal rosszabb volt, mint egy szürke falú szobában alukálni – vágta rá durcásan, de végül elnevette magát. – Nekem tényleg halálfélelmem volt… Mikor belemarkolt a fenekembe az a két méteres vadállat, az egész életem lepörgött a szemeim előtt.
- És mit láttál? – Kérdésemre azonnal elkomorodott.
- Semmi jót. De most gyere – kezdett el maga előtt tolni.
- Hova megyünk? – néztem értetlenül hátra.
- Tovább menekülünk. Kiszúrtak a fotósok. - Rutinosan és nagyon gyorsan tűntünk el a forgalmas közből, és a legközelebbi utcába bekanyarodva elfoglaltunk egy járda mellett parkoló, sötétített üvegű taxit.
- És most? – fordultam hozzá, mikor ő is bevágódott mellém. – Hogyan tovább?

Candy üzenete: "Semmi bajom a melegekkel, sőt, Carson Kressley és Adam Lambert nagy szerelmem, szóval elnézést a kanos buzikért, megkívánta a helyzet!"